"Automatikusan visszatértünk a saját gyökereinkhez": Interjú Torkjell "Toschie" Rí¸ddal, az Audrey Horne énekesével

írta Hard Rock Magazin | 2013.05.16.

'Youngblood' címen a negyedik nagylemezét jelentette meg a norvég dallamos rock zenekar, melyen kidomborodnak a banda hard rock gyökerei. Az új albumon hallható változásokról, az Audrey Horne múltjáról, jelenéről, valamint személyes dolgokról kérdeztük Torkjell “Toschie” Rød énekest.

 

 

HRM: 'Youngblood' című új lemezeteken háttérbe szorultak a grunge hatásaitok és a végeredmény sokkal inkább a klasszikus rock felé tolódott el, mint eddig bármikor. Honnan jött ez az apró stílusváltás?

Torkjell „Toschie” Rød: Ez annak köszönhető, hogy most együtt írtuk a dalokat a próbákon, ellentétben a korábbi módszerünkkel, miszerint Ice Dale [gitáros] és Thomas [Thomas Tofthagen gitáros] megírja a dalokat, amiket aztán átadnak nekem, hogy hozzárakjam az ének részeket és harmóniákat. Ha így együtt dolgozunk, akkor természetesen sokkal rockosabbak és sok szempontból egyszerűbbek is lesznek a dalok. Automatikusan visszatértünk a saját gyökereinkhez ezzel az új módszerrel.

HRM: A ’Youngblood’-on új producer dolgozott veletek. Miért Magnetet választottátok a munkához?

Toschie: Mivel a dalokat együtt írtuk, így szerettük volna úgy rögzíteni őket, hogy a felvétel energikus maradjon. Szóval elhatároztuk, hogy amennyire csak lehet, élőben vesszük fel az anyagot. Magnetet már ismertük régebbről és mivel ő inkább előadóművész, mint producer, ezért úgy gondoltuk, hogy járatos az ilyen élő felvételekben. Mindamellett egy zenei zseni, így mindenképp szerettük volna, hogy ott legyen a fedélzeten és értékes javaslatokat tegyen a dalokra vonatkozóan.

HRM: A 'Youngblood' jutott a legmagasabbra a norvég listákon az összes Audrey Horne lemez közül, de szerintem nem a kritikusok által legjobban fogadott lemezetek. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

Toschie: Én másképp látom. Szerintem ez az eddigi legjobban fogadott lemezünk és remélhetőleg ez az eladási mutatókon is meg fog mutatkozni.

HRM: A Redemption Blues című dalhoz készítettetek videót. Mennyire fontos, hogy videoklippel is népszerűsítsétek a lemezt, főleg a Youtubeon?

Toschie: Egyáltalán nem lényeges ilyesmit készíteni manapság, ennek megfelelően a zenekarok egyre kevesebbet költenek videoklip készítésre. Másfelől viszont egyre kreatívabbak a videókészítők, így rengeteg olyan klipet látni, amelyek kis költségvetésűek, de tele vannak nagyszerű ötletekkel, míg korábban egy csomó drága és szar klip volt. A Youtube tökéletes hely ezeknek a videóknak és úgy gondolom, hogy hasznos a zenekaroknak, hogy új rajongókra tegyenek szert.

HRM: Skandináviában az utóbbi évtizedben erős retro hullám indult olyan bandáknak köszönhetően, mint az Audrey Horne, Witchcraft, Graveyard stb. Mi van arrafelé, amiből ennyi kreativitást meríthettek?

Toschie: Őszintén, fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy errefelé több rockot játszanánk, mint a világ más pontjain. Talán mi csak hozzáteszünk valamit a saját kultúránkból és környezetünkből, és ez eredményezi ezt a jóféle klasszikus rock muzsikát.

HRM: Sokan úgy gondolják, hogy már minden hangot és dallamot eljátszottak egyszer, főleg a rockzenében. Törekedtek arra, hogy egyéni hangot üssetek meg ebben a műfajban? Mi teszi az Audrey Horne-t egyedivé?

Toschie: Nem tudom, de próbáljuk ötvözni a klasszikus rockot és a modern dolgokat, valamint a szövegeink is különböznek a színtéren megszokottaktól. Sok minden hatással van ránk a Deep Purple-től a Prince-ig.

HRM: Mi volt a zenekar eddigi karrierjének csúcsa?

Toschie: Hogy megnyertük a Grammy-díjat Norvégiában, ez egy nagy megtiszteltetés, és ugyanez a helyzet a német Metal Hammer díjjal is. Vagy az AC/DC-vel turnézni, mert ők az AC/DC. És elkészíteni négy albumot, mert ezek a mi hagyatékaink.

HRM: Terveztek koncert DVD-t?

Toschie: Igen, remélhetőleg jövő ősszel nekilátunk.

HRM: Nem csak nagyszerű énekes vagy, hanem kiváló tetováló művész is. Mióta űződ ezt a mesterséget? Milyen mintákat szeretsz a legjobban készíteni?

Toschie: Köszi, már 10 éve tetoválok, és el kell mondjam, hogy imádom csinálni. Olyan szerencsés vagyok, hogy a két legkedvesebb hobbimból élhetek. Általában old school mintákat készítek, de szívesen csinálok őrült dolgokat, vagy képregényszerű tetoválásokat is. Mikor nem a zenekari teendőkkel foglalkozom, akkor ez a mindennapi munkám.

HRM: Te készítetted ’Youngblood’ képregényszerű borítóját. Honnan vetted az ötletet?

Toschie: Szerettünk volna valami személyes dolgot belevinni, ezért készítettem én a borítót. Ice Dale megkérdezte, hogy le tudnám-e rajzolni a fejünket, és én előrukkoltam ezzel a képpel, ami szimbolizálja az egységet a bandában, valamint az energiát, amit egymásnak adunk, és ami a zenében is megtalálható. Úgy tűnik egy olyan borító lett, amit vagy utálnak, vagy imádnak az emberek.

HRM: A zenekar egyes tagjai a black metal színtérről érkeztek. Neked milyen a zenei előéleted?

Toschie: Egy Sylvia Wane nevű zenekarban játszottam korábban, olyan alternatív rock és noise-pop bandák voltak ránk hatással, mint Veruca Salt, Sugar, Bob Mould, Radiohead vagy a Swervedriver.

HRM: Kinek az ötlete volt az Audrey Horne név és miért maradtatok meg ennél?

Toschie: A többieknek tetszett az előző zenekarom, a Sylvia Wane neve, és Herbrand [Herbrand Larsen 2002-től 2007-ig volt a zenekar tagja] egykori billentyűsünk keresett egy jól hangzó női nevet, így bukkant rá az Audrey Horne-ra. Illik a zenénkhez, ezért ennél maradtunk.

HRM: Találkoztál valaha Sheryl Fenn-nel? Tudja valaki a Twin Peaks-ből, hogy léteztek?

Toschie: Sajnos nem.

HRM: Azon túl, hogy egy együttesben muzsikáltok, milyen a kapcsolatotok egymással?

Toschie: Olyanok vagyunk, mint egy család, akkor is együtt lógunk, mikor éppen nem zenélünk. Ők a legjobb barátaim, ezért vagyunk együtt már 11 éve, jóban-rosszban.

Készítette: Tomka, Mike, Pálinkás András

Fordította: Pálinkás András

Legutóbbi hozzászólások