Ősbemutatók éjszakája: Avatar, Villon Trió - Crazy Mama, 2013.03.02.

írta Hard Rock Magazin | 2013.03.20.

Március 2., Crazy Mama. E dátum-helyszín páros különleges eseménnyel, az új felállású Avatar bemutatkozó bulijával csábította a Gubacsi útra a dallamos hard rock szerelmeseit. A kellően nyitott Avatar-tábor, illetve a Villon Trió rajongói azonban jóval előbb megérkeztek, hogy meglessék a főzenekar ex-basszistája, Kiss Barna zenekarát.

A Villon Triót meglátva Douglas Adams zseniális regénye, a Galaxis útikalauz stopposoknak ugrott be. Miért? A mű alcíme: „A világ leghosszabb trilógiája öt részben” alapján hirdethetnék magukat „A világ legnépesebb triója”-ként, hiszen ha könyvnél ez működik az öt résszel, akkor náluk is működne így öt taggal. Ráadásul a későbbiekben – a könyvhöz hasonlóan – még bővült a történet…

A filmzenés-elektronikus intro alatt tehát öt, egységesen fehérpólós fiatalember foglalta el a világot jelentő deszkákat, s vágtak bele az Eltűntek mintbe. Akik már ismerték őket, biztosan nem lepődtek meg azon, hogy hegedűs és szájharmonikás is tartozik közéjük. A szám közepén alaposan ráerősítettek a vizuális oldalra: három csinos táncoslány ugrott melléjük, akik vélhetően otthon felejtették a zenekarhoz passzoló fehér pólójukat, s hogy más színnel ne rontsák az összképet, inkább anélkül vetették magukat a bulizásba. Őket Alapi István, az Edda Művek gitárosa váltotta (a teljesség kedvéért: Led Zeppelines pólóban). Mint régi Eddás, nagyon örültem a több mint fél órás vendégszereplésének, számomra ő jelentette az első számú kapaszkodót a zenekar felé. Szólói itt bluesosabbak voltak, mint az Eddában, ám aki ismeri őt, az tudja, mennyire érzi ezt a világot.

Visszatérve a zenekarra: zenéjük – bár az énekes-gitáros Kiss Barna azt következetesen csak rocknak nevezte – ugyanúgy tartalmazott rockot, mint bluest, jazzt, mulatóst… Meglehetősen eklektikus műsort hallhattunk tehát. Például a Pató Pál úr amolyan rock-jam, bluesos ízekkel, a Nem tartom valószínűnek-re valóban ráaggathatjuk a rock jelzőt, míg a Kókusz és keksz megidézte a nyugis bárok hangulatát. Akadtak pillanatok, amikor Cseh Tamás villant fel, de helyett kapott egy kisebb a hegedű-gitár versengés is. Mindez „profi amatőrizmussal” kísérve, amolyan jó hangulatú próba-jelleggel, el-elkalandozó (néhol széteső) átkötő szövegekkel, melyekből megtudtuk, hogy a dalokkal megidézett Villon ide járt csajozni, a Crazy Mamába. Időnként a táncosok sem kapták el az ütemet, de a produkción egyébként is érződött – amit hangsúlyoztak is –, hogy több számnak is az ősbemutatójához van szerencsénk. Minden fiaskó ellenére, amikor felcsendült a „Gyere velünk Zamárdiba, a Villon Trió táborba” bizony erős késztetést éreztem elfogadni az ajánlatot. Olyan zene ez, amely fesztiválközegbe engedve totál elszabadulhat, s sok-sok hallgatót kényszeríthet csápolásra és éneklésre, s melyet fülpiszkálóval sem szednek ki a hallójáratokból.

A nagyon várt Avatar buli fő különlegessége, az új énekes, Gudics Máté bemutatkozása. Elődjét, Szakszkót sokan szerették, ám a zenekar – részben a modernebb irányvonal megvalósítása érdekében – menesztette őt. Azóta hallhattunk egy új dalt Mátéval – ami szerintem jól sikerült –, azonban bennem is voltak kétségek…

Kétségek, pontosabban aggodalmak, melyek a koncert során egyedül a Holdvilág-árok című szám alatt ütötték fel a fejüket, ám ezen fejek szerencsére struccmódra bújtak meg a későbbiekben. Egyik kedvencem, a Tiéd a pillanat kicsit megcsúszott ugyan, mégis, ennél a dalnál sikerült először elvonatkoztatnom a még ismeretlen hangtól. Máté nagyon jól énekelt, s első avataros fellépéséhez képest jó frontembernek bizonyult. A tagcsere kapcsán sokat emlegetett iránymódosítás többször is tetten érhető volt, nyilván az első lemezes daloknál még szembe- (valójában fülbe) ötlöttek a változások. Például ’A szabadság felé’-n hallható Eddás hatások mára szinte nyomtalanul eltűntek, s noha a debüt korongot is szeretem, azóta valahogy egységesebbnek, erőteljesebbnek érzem a zenekart.

Az új dal, a Szívednek legmélyéről ősbemutatója alatt egyértelművé vált, a srácok nem csak zeneileg léptek előrébb: míg eleinte azon siránkoztak „Miért vagyok egyedül?”, addig a második albumon már több számban is lerázzák az aktuális barátnőjüket, itt meg már egyenesen a két lánnyal töltött éjszakáktól óvnak. Hiába na, a rocksztároknak sem könnyű az élet… Ezen megpróbáltatások ellenére jó volt nézni a bandát, s ha nagy szaladgálásra itt nem is volt lehetőségük, a kötelező rock-beállásokat jól hozták, Paróczi Bence egyenesen úgy festett ventillátor-lebegtette rőzséjével, mintha egy finn neoklasszikus banda klipjéből montázsolták volna a színpadra.

Ugyan az albumokon hallható vokálokból nem minden valósult meg, azért erre a részre sem lehetett panasz, sőt kiemelném, hogy Szebényi Dani – akit még a Sonata Replicából ismerek – egyre jobban énekel, s a Hontalanul alatt hallatott, a fiatal Timo Tolkkit idéző magasaiért pedig külön elismerésemet küldöm. A dalokon nem mennék egyesével végig, de párat mindenképp ki kell emelnem. Az Eddig tart így még jobban tetszett, mint az albumon, a Gotthard Anytime Anywhere-feldolgozást, amely különösen jó állt Máténak, illetve a Hontalanul-t, amely már-már power metalba torkollott. Utóbbi különösen kellemes meglepetés volt – s bár ez a dal lemezen is a nehézsúlyúbb kategória –, megerősítette azon hitemet, hogy az új énekessel idővel egy kicsit keményíteni is szeretnének az Avatar muzsikáján. Mivel én Szaszkóval is szerettem a bandát, nem emelném egyik dalnokot sem a másik fölé, de úgy érzem, ha esetleg keményebb vizekre eveznek, akkor mindenképp jó cserét tettek. Meglátjuk – mindenesetre ez a jól sikerült bemutatkozás bizalomra ad okot.

Két emlékezetes koncertet láthatott, aki e márciusi szombaton ellátogatott a Crazy Mamába. A Villon Trió hangulatos, jó értelemben próba-hangulatú fellépését Alapi Istvánnal, valamint eddig nem játszott dalokkal. Az Avatar pedig élőben is bemutatta új énekesét, s egy remek koncerttel festett ígéretes jövőképet az együttesnek.

Setlist:

Mire vársz még / Ébred fel / Holdvilág-árok / Miért vagyok egyedül / Tiéd a pillanat / Szívednek legmélyéről / Egyedül ébredek / Eddig tart / Őrült Játék / Álszent angyal / Zongoraszóló – Reménysugár / Anytime Anywhere / Hontalanul /// A színész fohásza / Határ nélkül

Szerző: Attila

Képek: Mahunka Balázs. További képek ITT.