Zene, ünnep, barátság: Leslie Mándoki & His Soulmates - Művészetek Palotája, 2013.02.16.

írta Bigfoot | 2013.03.02.

Mándoki László ütőhangszereken tanult meg játszani a konzervatóriumban, majd a hetvenes évek közepén, néhány év itthoni zenélés után úgy döntött, elhagyja az országot – akkor még azt mondtuk, disszidált – egy szabadabb, egy jobb világ és persze a nemzetközi karrier reményében, és bizony megtalálta a számítását. Bár sokan a Dschinghis Khan nevű diszkóformációból ismerik nevét (ennek ellenére azt gondolom, nem emiatt fogytak el a jegyek olyan gyorsan), karrierje azonban nem erről szól. Szólistaként a rockvilág legjelentősebb szereplői közül számos figurával dolgozott együtt. Húsz esztendővel ezelőtt alakította meg a Soulmates formációját, melyben egymásnak adják a kilincset a muzsikus legendák.

 

 

Ez az este nemcsak a zenéről szólt. Mándoki László, a hatvanadik születésnapja alkalmából magas állami kitüntetést vehetett át, és a koncert is része volt az ünnepnek. De a fellépés alatt sokszor hangsúlyozta a barátság fontosságát, mely számára a zene része, hiszen ahogy mondta a három nyelven – magyar, angol, német – konferált koncerten, csak barátokkal lehet jó zenét összehozni. Sokat szövegelt, megosztotta velünk személyes élményeit, találkozásait, együttzenéléseit ifjúkori bálványaival. Nekem vontatottnak tűnt az egész buli emiatt, de a közönség láthatóan jól szórakozott. Nem egyszer megpendítette a hazaszeretet húrját, megosztotta velünk, hogy németföldön született gyermekei is beszélik a magyart. A zene alatt pedig végig pörögtek a képek a kivetítőn, élete jelentős állomásait bemutatva, nemcsak a legendás zenészekkel, hanem a világpolitikai különböző korszakainak jelentős formálóival. Megemlékeztek azokról a kollégákról, pontosabban „testvérekről” is, akik sajnos ma már nem lehetnek velünk: Orszáczky Jackie, Jon Lord és Michael Brecker feltűnésekor nemcsak nekem szorult el a szívem, ebben biztos vagyok.

Ezen a szombat estén nem mindennapi zenészek foglalták el a színpadot. Bobby Kimball, a Toto egykori hangja, és Chris Thompson, Mannfred Mann énekese rendszeresen a színpadon tartózkodtak. Hallhattuk is a Bruce Springsteen által is elénekelt Blinded By The Light-ot, vagy Kimball tolmácsolásában a Toto örökbecsű Rosannáját. Néhány szót muszáj ejteni a fúvós szekcióról is. John Helliwell szaxofonos neve ismerős a Supertrampből, továbbá a New York-i jazzélet két kulcsfigurája, Bill Evans szaxofonos, és Randy Brecker trombitás igencsak felkelthette a műfaj jelenlevő rajongóit. Helliwell Mándoki szerint megmutatta, hogyan kell rockzenét fújni hangszerén.

És ezzel még nem volt vége a világsztárok sorának, hiszen egy szám erejéig Jack Bruce is feltűnt, hogy elénekelje a Cream himnuszt, a Sunshine Of Your Love-ot. Ekkor már Al DiMeola is a baloldalon bazsevált, így az ő gitározásával egy kicsit jazzes ízű verzióját kaptuk a dalnak. A másik figura, aki a fő okot adta, hogy ezt a koncertet meg kell néznem, pedig nem más, mint Greg Lake. Az Emerson, Lake & Palmer énekes-basszusgitárosa mára sok felesleges kilóval küzd, ám kultikus zenekarának csodás balladáját, a Lucky Mant szívbemarkolóan énekelte el. Elhallgattam volna Bruce-t és Lake-et még sokáig, sajnos nem így történtek az események. Mivel kötött a tömegközlekedés menetrendje, nem tudtam végignézni az eredetileg háromórásra tervezett, ám majd egy órával hosszabbra eresztett fellépést. Azért Chaka Khant, az est egyetlen női fellépőjét még elcsíptem, amint a mi Charlienkkal egy szédületes duettet adtak elő.

Talán nem tűnik szemtelenségnek, ha azt mondom, Mándoki László soft-rockos dalaival nem nagyon tudtam mit kezdeni. Még jó, hogy ilyen zenészek is részt vettek a produkcióban, mert amit a fúvós szekció alkalmanként művelt, attól a földre esett az állam, de más hangszeres részek is helyrerakták lelki békémet, amikor már kezdtem ellazulni. Sajnos Al DiMeola-t nem mindig vettem észre, pedig egynéhány számhoz hozzátette tudását.

Szép gesztus volt az is, amikor üdvözölte a nézőtéren díszvendégként ülő magyar rockzene nagy öregjeit, így néhány közvetlen szót intézett Bródyhoz, Molnár Elefánthoz, Török Ádámhoz és Ákoshoz is, megköszönve nekik az élményt. Azt azért hozzátette, hogy hazánk legnagyobb bandájának a Syriust tartja. Nem hiszem, hogy bárki megsértődött ezen a jelenlevők közül.

Nem mindennapi élményt okozott ennyi világsztár egy színpadon, bár a főszereplő személye egyértelmű. Mándoki László fáradhatatlan ütősjátéka közben megjegyezte, hogy társai más országokból érkeztek, mégis kiválóan megértik egymást, és ami a legfontosabb, harmonikusan együtt tudnak zenélni. Akkor nálunk miért mondják azt, hogy két magyar – három párt? – tette fel a kérdést.

Szerző: Bigfoot

Képek: MüPa

Legutóbbi hozzászólások