"Önerőből, saját zsebből adunk valami különlegeset az embereknek": Interjú a Perfect Symmetry-vel

írta Hard Rock Magazin | 2013.02.15.

Míg a Stonehenge kvázi földbe állt, az Age of Nemesisről évente egyszer-kétszer ha hallani, az Everwood vagy a Mindfields Factory háza táján pedig ki tudja, mi a helyzet, a Perfect Symmetry az egyik legjobb hazai dallamos prog.metal lemezt készítette el tavaly. A pécsi zenekar tökéletes szándékairól, jövőbeni terveiről, és a rockzene hazai helyzetéről beszélgettünk a tagokkal.

 

 

Hard Rock Magazin: Nagy kihívás lehetett a rendkívül erős ’Szabad Akarat’ után újra nekiállni a dalszerzésnek. Hogy érzitek, sikerült felülmúlni önmagatokat az új lemezen

Kovács Attila: Azért nem lehet összehasonlítani a két lemezt, mert túl azon, hogy a zenekar felállása is változott, ez a lemez az előzőhöz képest „egy lendülettel” készült. (nevet) Inkább az volt a cél, hogy symmetry-s számok szülessenek, felismerhetőek, egyediek legyünk továbbra is.

Kusinka Tamás: Ahogy változunk mi is, úgy változik a zenénk is valamennyire, de azért igyekszünk megtartani a PS jellegzetes stílusjegyeit. Minden egyes lemez egy újabb lépcsőfok a zenekar életében, egyben az adott korszak lenyomata is.

HRM: Honnan jött és mit jelent számotokra a „Tökéletes szándék” cím?

Attila: Amikor a lemezt készítettük, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a legjobb anyagot készítsük el, ami csak tőlünk telik. Természetesen, sok akadályt kellett leküzdenünk, mint mindenkinek ilyenkor és egy csomó kompromisszumot megkötni, ahogy az normális. Erről jutott eszünkbe ez a filmrészlet. Ez nem csak a lemez elkészítésére, de a dalszövegekben található, többnyire pozitív utalásokra is vonatkozik. Szerettük volna, ha ez a szándék itatja át az egész albumot.

HRM: A hangzás külföldi viszonylatban is kiváló. Mennyi időt töltöttetek a stúdióban?

Attila: A dob, ének, vokál sávokon kívül nem készült felvétel hangstúdióban. Ehelyett otthon rögzítettük az anyagot és a SSR stúdióban reampelték a gitárokat. A hangzásért Varga Zoltán dicsérhető, ő alakította ki a lemez arculatát. A keverés végső stádiumába folytunk csak bele, de ott is csak módjával. Tehát, időben keveset voltunk stúdióban. Nyilván szerettük volna a munka összes fázisát ott végezni, de főleg anyagi okokból ez nem volt lehetséges.

Tamás: Ez már a második PS lemez, amit Varga Zoli kevert nekünk, és szerettük volna hogy a zenénk ne csak egyediségével, de hangzásával is kiemelkedjen a magyar átlagból. Ez szerintem sikerült is!

HRM: Zseniális a borító. Meséljetek róla, milyen koncepció alapján készült?

Attila: Itt megint a lemez címe, a Tökéletes szándék volt a kiindulópont. Olyan „ruhát” szerettünk volna az albumnak, ami képileg is ezt a gondolatot erősíti. A szélben makacsul álló kártyavár számunkra ezt szimbolizálja, úgy, ahogy a földre zuhant PS logó, ami még a talajba fúródva is dacol a gravitációval, vagy a messzi fényben derengő város, ami lehet távoli menedék, vagy elhagyott pokol. Kinek mit mond. Mindenesetre a borító szerves része lett a lemeznek, és Tóth Zoltán kezét azóta is dicsérjük, mert ő volt, aki megvalósította az elképzeléseinket. Most jelenik meg a lemez digipack formátumban, azon már teljes pompájában élvezhető lesz a kép.

Tamás: Magam is meglepődtem a borítón, mert nekem ez egy kényes téma, mivel magam is hivatásos képzőművész vagyok. Nehezen engedem ki ezt a feladatot, de ez óriási lett! Ilyen egy tökéletes prog. borító: látványos, igényes, elgondolkodtató.

HRM: Elég komplexek a dalszövegek a lemezen. Hogyan egyeztetted össze a hosszú magyar mondatokat a metal zene feszes ritmikájával? 

Attila: Furcsán tetted fel ezt a kérdést, nem is hiszem, hogy meg tudom válaszolni. (nevet) Először mindig a dallamot találom ki, vaker-angollal rögzítem itthon vokálokkal együtt, és megy a zenekar többi tagjának, hogy jóváhagyják vagy változtassanak, változtatást kérjenek. Az az elv, hogy a dallamnak már ilyenkor jól kell hangoznia, ezen a szöveg már csak javíthat. Aztán, ha mindenkinek tetszik, akkor már csak meg kell írni a szöveget az adott ritmusokra, szótagszámokra. Ha hosszú egy mondat, nem fér ott el, ahova kerülnie kell, akkor nem kerül bele. (nevet)

HRM: Ki ihlette a Vigyázok Rád című dalt? 

Tamás: Ez egy személyes ihletésű dal. Ezzel a dallal a gyermekeimnek szeretnék köszönetet mondani, hogy vannak. Olyan dalt akartam, ami nem egy ömlengős, szirupos valami, de mégis kedves meseszerű, álomszerű hangulatot sugall. Jó pár éve dédelgetett téma, Attila öntötte végleges formába.

Attila: Tamás arra kért, hogy a dal a gyermekeinek, a gyermekeinknek szóljon. Eleinte nehezemre esett ezt megfogalmazni, de aztán amikor kiforrt ez a múló fantáziavilág és a biztosan változó kötődés ötlete, már szabadon engedhettem a szavakat. Később, amikor bemutattuk a dalt, sokan félreértették és szerelmes számként gondoltak rá. Ez eleinte furcsa volt, aztán megértettem, hogy a két érzés nem áll olyan távol egymástól. Örülök, ha valaki hallja, érti azt a mélységes szeretetet, amit itt megfogalmaztunk. Egyébként ennek a számnak készült egy rádióbarát verziója, ami annyit tesz, hogy van egy sokkal rövidebb változat, amit hamarosan bemutatunk. Nem titkolt szándékunk, hogy kísérletet tegyünk eljuttatni a különböző rádiókba.

HRM: Maradtak le dalok az új albumról? Ha igen, mi lesz a sorsuk? 

Attila: Maradtak, nem is kevés. Többek között ez is az egyik oka, hogy még szinte ki sem jött a lemez, már egy következő anyagon dolgozunk. Dédelgetjük ezeket a lemaradt dalokat is, és már van ötletünk a következő kiadványainkra. Nem szeretnénk a babérjainkon ülni, (és ezt most képletesen értem, nem kaptunk semmilyen babért) szeretünk új dalokat írni, új anyagokat készíteni, és fogunk is még remélhetőleg.

Tamás: Rengeteg dalunk van, olyan ami félkész, de egészen befejezett dalok is várják a sorsukat. Egyelőre még nem állt össze, milyen lemezt készítsünk. Régóta dédelgetett álmunk egy konceptalbum, jó lenne egy ilyennek nekiugrani. De az is lehet, hogy újra különálló dalokból áll majd a következő lemez. 

HRM: Volt róla szó, hogy korábbi lemezek egyes dalait újra felveszitek Attila énekével. Hogy álltok ezzel?

Attila: Ebben az ötletben nem is az én énekem a fontos momentum, sőt nem is lehet, mert Fidó kiváló énekes, pazarlás lenne egy másolatot készíteni arról, amit ő már kifogástalanul megoldott. Az újdonságot az adná, hogy az első lemez dalaiból kívánunk elővenni néhányat, amik még angol szöveggel készültek. Ezekre most írom a magyar változatot és igen, így már van értelme újra rögzíteni, de még ennél is tovább megyünk.

Tamás: Nem tudom kitől hallottad ezt, de szerintem mi ilyet soha nem mondtunk. De ráhibáztál abban, hogy valóban készülnek régi dalok magyar szöveggel, mint ahogy előttem Attila már mondta. Így új értelmet kapnak bizonyos, rég elfeledett dalaink.

HRM: Gondoltatok már arra, hogy egy teljes albumot jelentessetek meg kizárólag akusztikus hangszerekkel? 

Attila: Tamás épp a minap gondolt egy ilyesmit, hogy pontosan mi a terv, azt még fedje jótékony homály, de van ötlet és lesz is belőle valami.

Tamás: Bizony, idén akarunk egy ilyen anyagot, de a tartalma még legyen meglepetés. 

HRM: Fontos számotokra, hogy minél szélesebb közönséghez jussatok el, vagy megbékéltek azzal is, ha csak pár száz ember hallgat Perfect Symmetry-t? Mintha az a fajta progresszív metal, amit képviseltek, a 2000-es évek elejéhez képest kifutott volna Magyarországon...

Attila: Nagyon sok zenét kap a közönség és nagyon sok új előadót. Nagyon sok ezzel foglalkozó műsort néz az a rengeteg ember, akik azt mondják nem nézik és olyan időpontokban, amikor mi épp egy klubban várjuk a közönséget. Úgy érzed ez a fajta zene kifutott, amikor évtizedekkel ezelőtt kifutott zenék töltik meg a stadionokat. Nehéz és bonyolult kérdés ez, amit minden magával valamit kezdeni akaró zenész feltesz elég sűrűn. Valamit változtatni kéne a zenénken, a megjelenésünkön még 100 Youtube klikkért? Mi legyen a nagy ötlet? Használjunk csúnya szavakat, vagy vetkőzzünk lejjebb? Lehet, hogy csak hörögni kellene. Rengeteg ötlet van a tarsolyunkban! Mert természetesen szeretnénk minél több embernek zenélni. Szeretnénk, ha egy klubkoncerten egy elsöprő 35 fős közönség üvöltené velünk a dalokat. Igen, szeretnénk, ha az a pár száz ember mondjuk pár ezer lenne. A legjobb ötletnek most egyelőre azt tűnt, hogy készítettünk egy lemezt a legjobb tudásunk szerint, amit szépen becsomagoltunk és igyekszünk minden fórumon bemutatni, amit csak elérünk. Sok helyen támogatták a csapatot hírek leközlésével, lemezajánló írásával és ez sok emberhez eljuttatott minket. Megléptük, hogy mellékletként megjelenjen a lemez, így további sok ezer ember asztalán ott van az album. Most azt szeretnénk, ha meghallgatnák és megszeretnék ezt a zenét. Ez a szándékunk.

Tamás: Nem hiszem, hogy arról mi vagy a kortársaink tehetnek, hogy ez a fajta zene nem éppen felkapott kis hazánkban. Mi csak erőnkön felül tesszük a dolgunkat úgy, hogy egy-két baráti vállon veregetés kivételével nem kapunk sokkal többet. Az ország agyát mára teljesen kimosták, tombol az igénytelenség mindenhol, és ugye mondanom sem kell, az igazi értékek a béka segge alatt tanyáznak. Ez a zene sohasem volt divat, de mindig lesznek követői, mert sokkal többet igyekszik adni annál, mint egy átlagos rock/metal zene. Sajnos, mindenkinek a mindennapi dolgaival is meg kell küzdenie és nekünk sem olcsóbb az élet, de azt gondolom, hogy minden hasonszőrű zenészt, zenekart tisztelet illet már csak azért is, hogy önerőből, saját zsebből adunk valami különlegeset az embereknek. Ha lenne rá esély és sikerülne szélesebb körben bemutatkozni, hidd el, sokan meglepődnének. De tudod mit, mi voltunk annó is ennek a műfajnak az egyik elindítói, és most is itt vagyunk, és ez a lényeg.

HRM: Milyen koncert/turné terveitek vannak az idei évre? Mennyire van igény Perfect Symmetry koncertekre?

Szkróbó Szabolcs: Tervek mindig vannak természetesen. Szeretnénk, ha meg tudnánk szervezni, amit elterveztünk. Például turné címszó alatt egy többállomásos, vendégzenekaros koncertsorozatot. Ha lenne olyan ember a PS mögött, aki csak koncertszervezéssel tudna foglalkozni, biztosan több lehetőségünk lenne megmutatni magunkat, viszont a zenekar lendületének köszönhetően már így is vannak meghívásaink. Régi és új rajongók is felfedeztek maguknak minket, és a Hammer melléklet megjelenésnek köszönhetően ez a szám már csak nőtt. Ezért úgy érezzük, hogy igen, van és lesz igény Perfect Symmetry koncertekre.

Tamás: Jelenleg is ezen dolgozunk, és remélhetőleg idén sokkal több helyen látható lesz a zenekar.

HRM: A 90-évek végén rendeztetek itthon progresszív rock/metal fesztivált. Hogy emlékeztek vissza azokra a fesztekre? Elképzelhető, hogy megismétlitek ezt?

Szabi: Igen, akkoriban viszonylag kockázat nélkül lehetett még szervezni nívós, egy estés fesztiválokat progresszív rock/metal műfajt játszó zenekarokkal. Annyival előnyösebb volt a ’90-es évek, hogy volt rendszeresen koncertre járó közönség, akiknek volt belépőre és fogyasztásra is pénze. Nem mondom, hogy az új lenne, hogy nehéz a megfelelő anyagiakat összeszedni a zenekarok minimális rezsijére, de manapság ez még nehezebb. Emellett kevesebb a klub is. Az emlékeimben úgy élnek az anno rendezett események, hogy nagyon jól sikerült koncertsorozataink voltak jó kis zenekarokkal. Elképzelhető, hogy megismétlődnek a progfestek, viszont a háttérben szükséges, hogy legyenek olyan klubok, ahol ezeket a programokat minőségben le lehet bonyolítani. Technikai alap szinte már mindenhol elérhető, már csak zenekarokra és közönségre van szükség. Zenekarok vannak, tehát tisztelt közönség...

Tamás: Igen, ez is már történelem, jó kis bulik voltak ezek, rengeteg emlékkel… Az akkori zenekarok többsége mára már beszüntette a tevékenységét, vagy teljesen átalakult. Jelenleg nehéz magunk mellé partnert találni. Ebben a dallamosabb vonalban eléggé kevesen mozognak. Viszont szó van arról, hogy a Hammer idén szervezne egy Progfesztet, de ehhez kell egy-két külföldi húzónév is. Ezen is dolgozunk most!

HRM: Milyen a zenei élet manapság Pécsen?

Szabi: Zenekarok vannak szinte minden műfajban, vannak egészen színvonalas produkciók is. Legtöbbször garázs szintig jutnak el, nehéz meglépni egy lemezkészítést és kiadást. Túlzott áldozatokkal járnak, tehát életképtelenné válhat az egész. Észre lehet venni, hogy a fiatalabb korosztályban is alakultak már feltörekvő bandák, folyik a kísérletezés. Sajnos vagy nem sajnos, de ha egy koncert eléri a magasabb nézőszámot, akkor ott biztosan van egy tribute zenekar. Saját dalokkal már nehezebb hallgatóságot szerezni, viszont egy jó produkció képes rá, és ha ehhez tudsz társítani egy jó marketinget, akkor működik a dolog. Zenei élet terén sajnos nem túl sok klub működik Pécsett, viszont még vannak szervezők, akik sokat tesznek azért, hogy legyenek koncertek és legyen rockzenei élet a városban.

Tamás: Én azért nem vagyok túl lelkes a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Egyre rosszabb minden, de azért a remény hal meg utoljára. Az emberek totál érdektelenek lettek és szinte tényleg csak a tribute zenekarokra kíváncsiak.

HRM: Civilben mivel foglalkoztok?

Bánhalmi Zsolt: Biztonságtechnikai cégnél dolgozom, valamint egyéb zenei produkálódásokban veszem ki a részemet, egyelőre ezek imágó állapotúak, a szárnyalás még vissza van. Soon...

Cselényi Ferenc: Oktatásszervezéssel foglalkozom a Pécsi Tudományegyetem.

Tamás: Én főállású tetováló művész vagyok, 18 éve van egy stúdióm Pécsett, a TomZone Tattoo, és nem utolsósorban a Magyar Tetováló Szövetség bejegyzett tagja vagyok.

Kovács „Cliff” Péter: Tanító vagyok egy pécsi általános iskolában. Emellett a vízvezeték szereléshez is konyítok valamennyit. Péter jó munkásember. (nevet)

Szabi: Grafikusként dolgozom Pécsett egy reklámnyomdában, tervezés és kivitelezés a feladatom.

Attila: Én weboldalakat készítek, zenét írok.

Készítette: Tóth-Császár Gábor, Tomka

Legutóbbi hozzászólások