Destroyer of All Systems: Manowar - Euronics Hall, Zlin, 2012.10.26.

írta Hard Rock Magazin | 2012.11.09.

Miután a Manowarnak két koncertje is meghiúsult hazánkban, úgy döntöttünk, ha látni akarjuk a zenekart, akkor utazunk. Mivel az európai miniturné keretein belül Csehországnak 3 koncert (!) is jutott, úgy döntöttünk, hogy a megszokott mederben maradva, meglátogatjuk a zlini sportcsarnokot. A rendezvény eleve egy nagy piros ponttal kezdett: végre nem kellett végigszenvedni a Manowar megszokott előbandáját, hanem egyből a Metal Harcosaival találtuk szemben magunkat. Az előzetesen nagyon meghúzott akkreditációknak mi is áldozatul estünk, mint kiderült, összesen két fotóst engedtek dolgozni, illetve a bejáratnál is figyelmeztettek mindenkit, hogy semmilyen gépet ne vigyünk be, illetve ha meglátják, hogy használsz valamit, akkor elsőre szólnak, a másodikra visznek ki, géppel együtt. Így sajnos ehhez a beszámolóhoz nem készült semmilyen kép, a szekusok a tömeg közepére is bementek leállítani az esetleges renitenskedőket.

Mert tömeg, az volt. Szépen megtöltötték a csarnokot a Manowarriorok: habár teltház nem volt, de 4-6 ezer ember azért összejött Zlinben. Kezdés előtt meglestük a merch standot, ami igen széles választékot kínált, bár furcsa volt, hogy több korábbi turnéról megmaradt pólót is kitettek választék gyanánt. 8 után pár perccel felhangzott az intró, ami alatt az öt kifüggesztett vászonra füstöt vetítettek látványelemként, majd egy hatalmas robbanással jelezték, hogy itt nem lesz laca-faca. A gatyámból majd kiestem, akkorát szólt. Akkor tűnt fel, hogy a megszokott, függesztett hangládák mennyiségét megtoldották oldalanként vagy 3-4 taggal, szinte a színpadig lógott a motyó. A színpadra is tettek hat hatalmas, embermagasságú ládát, de hogy merre voltak beállítva, az nem derült ki. A dobemelvény mellett két oldalra szépen egymásra pakoltak pár „varázsdobozt” (Midnightleroy barátom szavaival élve), mert ha azok be lettek volna kötve, akkor a banda tagjait lerepítik a színpadról a rajongók közé. 

A zenekar felett 3 nagy vászon volt kifeszítve, mélységben eltolva a középsőt, illetve a színpad két szélén is volt egy-egy keskeny vászon lelógatva: ezeket már az első szám alatt is bevetették, a Manowar-logó sok fajtája feltűnt a vásznakon, amiknek fontos szerepet szántak az egész buli alatt, de szerintem tök fölösleges volt. Illetve nem is ez a helyes szó: inkább gyenge volt a kivitelezés, ugyanis annyira világos volt a színpadon a sok lámpától és fejgéptől, hogy a kivetítőből szinte semmi nem látszódott, csak ha sötétbe burkolózott a színpad. Többször láttunk már ennél sokkal jobb megoldást, ez nem volt méltó a zenekarhoz. Ráadásul volt egy kis kézikamerás srác, aki folyamatosan változtatta a helyét a színpadon, és ha a szám úgy kívánta meg, akkor az ő felvételeit vetítették ki a vásznakra. De csak tippeltünk, hogy éppen mit akarnak mutatni, mert alig látszódott bármi is a képein.

Mikor besétált a hangszeres szekció, feltűnt, hogy nagyon konszolidált designban nyomja a banda. Se bőr, se fém, se lánc, se semmi. Elegáns fekete szövetnadrág, trendi bakancs és egy fekete mellény, ez volt minden. Úgy látszik, már nem fogjuk seggvillantós bőrgatyókban látni a Brothereket, ami nem is annyira nagy baj. Kezdésként belecsaptak a Manowar c. nótába, ami során olyan elementáris erővel szólalt meg a cucc, hogy azt hittem, lerepül a fejem. De egy rendes Manowar-bulinak így kell szólnia. Eric az éneket a hangfalládák mögött kezdte, majd az első verze után jelent csak meg a színpadon. Nagyon jó minőségben énekelt, a torka még mindig aranyat ér, bár a koncert egésze alatt az volt az érzésem, hogy megfelelő technikai segítséget kap a hangzáshoz. Több alkalommal is rendesen visszhangoztatták az éneket, és néha voltak furcsa érzéseim vele kapcsolatban, hogy mi az eredeti és miben segítenek neki. De amit énekelt, az frenetikus volt, a hangja még mindig eszméletlen erős és változatos. Néha picit hörgött, ha az kellett, néha pedig olyan visítást hozott ki magából, hogy csak lestem.

Joey meglepően visszafogott volt a kezdő szám alatt, aminek a zárásakor olyan érzésem volt, mintha a koncert záró dalát hallanám, mert vagy négyszer fejezték be a Manowart. Utána picit maradtunk még a régebbi lemezeknél, a Call to Arms jött, arról a lemezről, aminek a turnéján járt utoljára nálunk a zenekar. Majd egy 28 éves (!) dallal dobták fel a műsort: a Sign of the Hammer alatt az első sorban valaki egy saját készítésű Manowar-kalapácsot lengetett, ami nagyon tetszett Joey-nak. Itt már mi is a megszokott ökölszorítós pózt vettük fel, az egész terem ebben a pozitúrában állt a szám nagy része alatt. Ezután következett számomra az est egyik csúcspontja: nálam a ’Louder than Hell’ az egyik favorit a méretes diszkográfiából, és készülve a bulira, hetek óta az autós CD-váltóm egyik „tölténye” ez a lemez. Erről a Powert nagyon szeretem, kellően gyors, de nem annyira, mint az Outlaw, de akkor is nagy kedvenc. Belekezdtek rendesen a srácok, és pörgött is tisztességesen a két húrbűvész ujja. Ami kissé furcsán hatott, hogy míg a lemezen teltebb a hangzás, itt nem pakoltak semmit alájuk, csak azt hallottuk, amit a három hangszer ki tud adni magából, így a Power egy „szikárabb” verzióját hallhattuk. Ami nagyon jól meg volt csinálva, az Eric visszhangja volt, a lemezen is a „Power, power” rész a két oldalról egymás után érkezik, itt is így volt keverve, és egymás után szóltak a két hangfaltoronyból. Eric produkcióját elnézni amúgy olyan volt, mint James LaBrie-ét, aki amint végez a saját részével, már vonul is a hangfalak mögé, otthagyva a hangszeres szekciót – úgy látszik, kell neki is a pihenő.

Szólók. Ez mindig kényes pont a bandánál, mert nagyon el tudják túlozni ezeket. Most is kaptunk mind a három hangszerestől, de Karl Logan és Donnie Hamzik szólója nem sok nyomott hagyott bennem. Olyan semmilyen volt, bár Karl becsempészett pár pillanatot a Louder than Helles szólós számából, és ez jó érzéssel töltött el. Amúgy talán Karl volt a legmozgékonyabb a koncert alatt, Joey szinte el sem hagyta a helyét, Eric is a színpad közepére fókuszálva énekelt. Kis pihenőt kaptunk a szép Mountains alatt, a kivetítőt figyelve hegyek közt repülhettünk. Az új lemezes trió kellemes hangulatot varázsolt, szépen mentek a keményebbtől a lágyabb hangvétel felé, és szerencsére az új lemezes szerzeményeknél már az újrakevert basszus-hangzást kaptuk, nem pedig a „zajos” Hammereset. Nekem az El Gringo nagyon bejön a ’The Lord of Steel’-ről, így örültem neki, hogy élőben is előkapták, mivel olyan laza feelinggel bír, hogy az koncerten csak jól sülhet el.

Nem sokkal ezután jött Joey szólója, aki most az egész este folyamán ugyanazt a hangszert használta. Személy szerint nagyon szeretem a játékát, kellő dögöt kapnak tőle a számok, és néha mintha második gitárként funkcionálna Karl hangszere mellett. Mert a szólója alatt is olyan hangokat csalt elő basszusgitárjából, hogy csak kamilláztam. Néha egy flamenco gitár hangját hozta ki belőle, amikor is kézzel pengetett, majd pár pillanattal később, mint a mennydörgés, olyan hangja lett a hangszernek, aztán pedig szólógitárokat meghazudtolóan szólt a „fegyvere”. Donnie Hamzik szólója már nem volt ennyire élvezetes. A buli ideje alatt néztem néha Donnie „kalimpálását”, és az tűnt fel, hogy sokkal kényelmesebben nyomja, mint azt vártam volna. Mert a „koros” bagázs nem a nyugis, lassabb számokat választotta a repertoárból, pedig akár ez is elnézhető lett volna nekik. Hiszen Eric már elmúlt 60, de nem néz ki annyinak, és a kigyúrt izmok is megvannak még (picit talán pocakosabb volt, mint anno, de szeretnék én így kinézni most, vagy majd 60 évesen…).

A dobszóló után jött a szokásos fekete leves, Joey szövegelése. Ez mindig kétesélyes, mert Joey akár órákat is tud szövegelni fölösleges baromságokról. Most nem volt olyan hosszú, és ráadásul csehül nyomta. Vagy folyamatosan súgtak a fülére vagy tényleg ilyen jól beszél csehül. Mert nem sablonos szövegeket nyomhatott, és nem is csak pár szót, hanem egy igazi monológot, de fogalmam sincs miről. Tudom, hogy üzleti érdekeltségei is vannak a cseheknél, tehát könnyen lehet, hogy ragadt rá valami a nyelvből is. Majd amikor angolra váltott, elmondta, hogy Ők a legjobbak, mi, a Manowar rajongók, szintén a legjobbak vagyunk, és aki nem szereti a Manowart, vagy nem szereti a sört, illetve nem szereti a cseh közönséget, annak F…k you! És mivel ők a legjobbak, ezért elmondta, hogy nekünk a legjobb jár, így a legjobb hangfalakat hozták magukkal a koncertre, ami csak létezik, a legjobb erősítőket, amiket senki más nem használ, és ez a sok legjobb „csomag” jelenti a Manowar logó alatt látható D.A.S. márkát, ami a szerény „Destroy All System” névre utal. Mert ők mindenkit lesöpörnek! Ez a szuper szisztem csak egy alkalommal okozott zavart: még az elején volt Karlnak technikai problémája, és mivel mi csak a legjobbat érdemeljük, pár percre levonult az egész zenekar, míg orvosolták a problémát. Tény, ez a DAS csomag nagyon jól működött, mert az egész buli CD-minőségben, tisztán és iszonyat hangosan szólt, tehát ha ez kell, akkor legyen egy külön brand ehhez a minőségi „söpréshez”.

Ami ezután következett, az az év talán legjobb félórája volt: igazi klasszikusok, olyanok, amiktől a Manowar „A” Manowar. Meg persze megemlékeztek rólunk is, az új lemez Manowarriors c. száma alatt, ahol a kivetítőkön rajongók képei voltak zenekari relikviákban, majd bevágták a csarnokban lévő közönséget is, de a már említett probléma miatt csak egy fekete massza volt látható, itt-ott felvillanó világos foltokkal. De előttünk még korai albumok gigaslágerei csattantak fel, amik egy Manowar-koncertről sem maradhatnak ki: Fighting the World, Kings of Metal és a Hail and Kill, ennél a pontnál pedig a csarnokban elszabadult a pokol, ment az éneklés ezerrel, és égbe szöktek az „emberi kalapácsok”. Itt megelevenedtek a zenészek is, kicsit jobban odafigyeltek a helyben mozgásra, majd jöttek a hármas pózok a színpad mindkét oldalán, hogy a lelátókon ülők is jól lássák a bandát. A levonulás előtt az új lemez címadója hangzott el, és így élőben végighallgatva a majdnem teljes anyagot, azt gondolom, hogy idővel lesz pár olyan tétel, ami bent ragad a setlistben. Van bennük potenciál, és most már az újrakevert verzióban jól is szól a lemez – mert az tény, hogy a zenekar lemezei bitangul szólnak, és élőben is tudják hozni azt az elementáris erőt, hála ugyebár a DAS-nak…

A ráadásban persze megint mi, rajongók kerültünk terítékre, előbb a Warriors of the World Unitedot, majd zárásként a Black Wind, Fire and Steelt játszották, ami alatt a refrénnek megfelelően a „szél” alatt zöldben pompázott a színpad, a „tűz”-nél a ledes lámpák vörösben izzottak, az „acélt” pedig a kék szín jelenítette meg. A szám refrénjét Ericnek már alig kellett énekelnie, megtette ezt a közönség, amelynek tagjai végig az ég felé emelték összefont kezüket. Eric elkérte két zenésztársától a hangszereket, majd saját magához csapkodva gerjesztette azokat, és a performansz végén két kezét eltartva adott alapot a közben visszatért zenészeknek, hogy úgy játszanak a hangszereiken. A koncert lezárásaként jött Joey magánszáma, a szokásos basszgitár-hergelés és húrtépés. Négy rajongó egy nemes ereklyével lett gazdagabb, amiket Joey a biztonságiak közbeiktatásával juttatott el egy bizonyos személyhez, nem csak úgy a közönség közé dobta.

140 percnyi tömény fémet kaptunk, és azt gondolom, senki sem csalódott, aki látta a műsort. Amit nem bánok, hogy elmaradt a nagy színpadi sörivászat, a rajongó-felcipelés és gitároztatás, illetve a ronda csajok színpadra citálása és csöcsörészése – úgy tűnik, a banda is kezd felnőni és tényleg a zenére fókuszálnak a koncertek alatt. Ez nagyon jót tett az amúgy sem gyenge bandának. A buli végével alig bírtam elengedni az egyik kezemmel a másik csuklómat, annyit voltam „manowari” pózban, és még a Thunder in the Sky túl sokszori megjelenése sem akadályozott meg abban, hogy egy bitang erős koncertet lássunk. Sajnálom, hogy ez az utazó cirkusz sokadik éve elkerüli hazánkat, mert most nagyon jó formában van a banda, volt idejük rápihenni a turnéra, és nem sok száz állomásos turnékat adnak, csak párat, kuriózum gyanánt.

Setlist:

Manowar / Call to Arms / Sign of the Hammer / The Power / Hail, Kill and Die / Gitárszóló / Brothers of Metal / Mountains / Expendable / El Gringo / Touch the Sky / Thunder in the Sky / Basszusgitár-szóló / The Sons of Odin / Hand of Doom / Dobszóló / Fighting the World / Kings of Metal / Hail and Kill / Manowarriors / The Lord of Steel  /// Warriors of the World United / Black Wind, Fire and Steel

Szerző: Savafan
Képek: Manowar Facebook