Foreigner, Styx - 2006. 09. 23. Tampa (USA)

írta szakáts tibor | 2006.10.23.

Kedves Barátunk, az egykori Tűzesví­z mulató DJ-je, nemrég Tampán járt, és egy este látta a Foreigner - Styx párost. Élménybeszámolóját most megosztja a Hard Rock Magazin olvasóival is... A floridai vakációm alatt sikerült elcsí­pnem ezt a turnét Tampán. A hely pazarul meg van csinálva, pálmák mindenhol és az amfiteátrum is hatalmas. Mire megérkeztem, már ment a Foghat, pont az utolsó két számot sikerült hallanom, abból is az egyik nagy sláger a Slow Ride, amire be is indult a közönség rendesen. Sajnálom, hogy nem volt feltüntetve ez a banda a előzetesekben, mert szí­vesen megnéztem volna. Foreigner Egy rövid átszerelés és pontosan a kiirt időpontban elkezdődött a Foreigner. Rövid, jellegtelen intro után belevágtak a Double Vision-be, az elején egy kis kása, aztán egy perc és cd minőségben szólt minden. Átvezetés nélkül jött a második szám, a Head Games. Az első kis szünetben Kelly Hansen (ex-Hurricane) üdvözölte a rajongókat, vagy inkább a rajongók a zenekart. Egy kis kitérő, hogy milyen megtisztelő a Foreignerben nyomulnia és már szólt is a Cold Is Ice. Így harmadik számnál már magamban eldőlt az í­télet, jó döntés volt ezt a fiút bevenni a bandába, hatalmas lökést adott a zenekarnak. Három évvel ezelőtt láttam őket egy jótékonysági bulin és bizony akkor pocsék formában adták le a koncertet, de itt erről szó nincs. A szí­npadon és a nézőtéren mindenki élvezte a bulit, de különösképpen Jeff Pilson(ex-Dokken) volt nagyon elemében, úgy mozgott a szí­npadon, mintha még mindig a glam korszak kellős közepén járnánk. Üdí­tő látvány a fickó. Ráadásul a hangszerével sem bánik rosszul, mint tudjuk. Waiting For a Girl Like You, majd a Say You Will, HIBÁTLANUL!! Egyre jobban élveztem a bulit. Aztán ugye a nagy öregnek is kellett valamit énekelnie. A Starrider-t Mick Jones adta elő, igazából az este gyenge pontját hallottuk, de kit érdekel, amikor a következő egy hatalmas sláger, a Feels Like The First Time volt. Lent a nagyérdemű fantasztikus, és a szí­npadon a srácok élvezték a bulit. Kedvenc számom az Urgent, valami fantasztikusan nyomták a fiúk és a szaxi szóló... Le a kalappal Tom előtt! Következett a Juke Box Hero, na ebbe a számba apait-anyait beleadtak, még az öreg Mick is headbanggelt Jeff-el, és elszórt egy olyan gitárszólót, amit csak a nagy öregek tudnak, és ha ez még nem lenne elég, a szám közepén átváltottak a Zepp, Whole Lotta Love nótájában, gondolom Jason Bonham és apja tiszteletére, amit a közönség megint hatalmas tetszéssel fogadott. Mellesleg jó húsz éve láttam utoljára a Led Zeppelin mozifilmet, de mintha szellem járta volna be Tampát ezen az estén, és nem csak azért mert 100%-ig ugyanaz a dobszerkó volt a szí­npadon, mint a filmben, hanem a technika és a látvány, ahogy dobolt Jason, az több volt, mint hasonlóság. Egy hatalmas "Most aztán mindenki megőrült" a szí­npadon jelenséggel vége lett a bulinak. Persze nem engedtük Őket csak úgy el... A ráadás első nótája, amire minden lánynak beizzad a bugyija, az I Want To Know What Love Is volt. A koncert egész ideje alatt most először hiányzott Lou Gramm, nem mintha rosszul énekelte volna Hansen a számot, csak valami itt hiányzott. Aki valaha is hallotta ezt Lou-val, az tudja, miről beszélek. Végül a várt Dirty White Boy nem jött, helyette a Hot Blooded-el fejezték be a bulit, ami szerintem hatalmasra sikeredett. Nem várt meglepetés volt ez a koncert, örömmel jelenthetem, hogy a Foreigner újra a régi. Lehet csinálni egy új lemezt uraim!!!!!! Styx Az est "főzenekara" a Styx volt. Előre leszögezem, hogy soha nem voltam egy nagy Styx rajongó, de ennek ellenére a sors úgy hozta, hogy már háromszor láttam Őket, de sosem tudtak beállí­tani a rajongó táborukba. Talán majd most. Én még mindig meglepődök, hogy itt, ezen a féltekén sosem késik a koncertkezdés, most is halál pontosan időben elkezdődött a Styx. Sejtelmes intro és hátulról megvilágí­tott zenekar tagok : kezdésnek Blue Collar Man, de már itt lehetett érezni, hogy ezen a napon szerencsésebb lett volna megcserélni a sorrendet. Vagy a Styx fogott ki gyengébb napot, vagy a Foreigner alkotott túl nagyot. Számomra egy kicsit unottnak tűntek a fiúk, persze kivéve a billentyűst, aki egy komplett őrültnek tűnik egy kiváló hanggal, mivel ebben a zenekarban hárman is ellátják az énekes feladatokat. Visszatérve a billentyűsre, (Lawrence Gowan) egy hatalmas fazon, aki koncert egész ideje alatt jóformán egyedül "adta" el a zenekart. A bulin végig háttal állt a hangszerének és úgy játszott, közben néha felállt rá és pörgette, forgatta az egész cuccot. Érdekes látvány volt. Kí­váncsian vártam a folytatást, de az előadás (nemcsak számomra) egyre jobban kezdett leülni, pedig rendesen adagolták a Styx sikereket. Too Much Time On My Hands, Lady, Lorelei... A hangzás itt is tökéletes volt és a zenészek is profik, de valami hiányzott mégis... Tommy Shaw próbálta felrázni a rajongókat és mondhatom sikeresen, de azért ehhez kellet a Come Sail Away cí­mű dal is, amire azért már én is összecsaptam a tenyerem. Itt megcsillantotta mindenki, mit is tud a hangszerén, viszont hatalmas meglepetésre vége lett a koncertnek (kb. 50perc) Persze Őket is visszatapsoltuk és legnagyobb meglepetésre a ráadás első száma egy vadiúj nóta, amit mindenki csendben hallgatott mivel csak a legvadabb fan-ek ismertek a nótát. Befejezésként jött a Renegade, ahol újabb virgázások és szólók következtek. Aztán még a csajok feldobtak egy tonna bugyit Tommy-nak, és vége. Sajnos a Styx ma este se tudott arról meggyőzni, hogy felvásároljam az összes Styx Cd-t. Viszont a Foreigner, az hengerelt!!!!!!!! Molnár Imre [email protected]