Gyere Öcsi, üssünk egyet! - Carmine Appice & Vinny Appice, Győr, Richter Terem, 2012.03.30.

írta szakáts tibor | 2012.04.01.

Vanilla Fudge, Cactus, King Kobra, Jeff Beck, Rod Stewart, Tommy Bolin, Paul Stanley, Stanley Clarke, Ron Wood, Tim Bogert, Ted Nugent, Ozzy Osbourne, Blue Murder, Joe Lynn Turner, Brian May, Yngwie Malmsteen, Michael Schenker, Paul Gilbert, Steve Morse, Marty Friedman, Dio, Black Sabbath, Heaven and Hell, Pink Floyd, John Lennon, Mark Boals, stb… Micsoda nevek, édes Istenem! Ez a felsorolás már önmagában a rocktörténelem! Többek között ezeknek a zenészeknek és zenekaroknak adtak alapot az Appice testvérek, akik…

…péntek este Győrben, a 13. Nemzetközi Ütős Fesztivál vendégi voltak. Sajnos eddig nem volt szerencsém a rendezvényhez, így az ütős hangszer szerelmeseként izgatottan vártam, vajon milyen lehet ez a fesztivál. Az esti fényekben kívülről igen impozánsnak mondható Richter terem adott otthont a dobosok találkozójának, ám bevallom, első látásra kicsit többet vártam.

Egy régi koncertterem előtere és az erkélyre felvezető balkon volt mindössze a kiállítók helye, akik ezt valószínűleg tudván, igen csekély létszámban képviseltették magukat. Ez többek között azért volt csalódás számunka, mert úgy döntöttünk, bár minden előadót tisztelünk, aki még részt vett ezen az estén, de inkább produkciómentesen szerettünk volna ráhangolódni a régen várt találkozásra. Így, ahogy vége lett a győri ütősök fellépésének, azonnal elfoglaltuk helyünket a színpad előtt közvetlen, az első sorban. Ennek két oka volt. Az egyik személyes, mivel jómagam az Appice testvérek fanatikus rajongójának mondhatom magam, így az előadás minden percét testközelből szerettem volna élvezni. A másik inkább szakmai volt, ugyanis nem voltam kíváncsi a már kikevert dobhangra, sokkal inkább a nyers bőrhangzást részesítettem előnyben, ami lévén, hogy mögöttünk voltak a hangfalak, bejött. Meg aztán már a délutáni beállásokról sem hallottam sok jót, legalábbis több zenész panaszkodott a technikusok munkájára. A bénázásnak a szemtanúi is lehettünk, de nem csak mi, hanem Vinny és Carmine is. A két dobfelszerelést már délután beállították egy-egy nagy szőnyegre, de a bemelegítő produkciók miatt nem a helyükre. Így mit volt mit tenni, valahogy előre kellett rángatni őket. Nem volt jó ötlet, mert a már bemikrofonozott hangszerekből időnként eldőlt egy-egy darab, volt amelyiket Vinny kapta el. Ez igen kellemetlen volt. Még szerencse, hogy az európai turnén nem a saját hangszereikkel utaznak…

Túljutva eme traumán és jóval a kiírt kezdés, valamint egy rövid hivatalos felkonferálás után, hatalmas ováció közepette érkezett a színpadra a két legenda!

Carmine megkérdezte a nagyérdeműt, hogy készen állunk-e a rockra, amire másodszor hallotta meg a választ, de persze, akkor már fél Győr is. Ahogy minden bizonnyal egy idő múlva a két dobfelszerelés hangzását is, mert hőseink sok mindennek kegyelmeznek, csak a bőröknek nem. A műsor első felében saját szerzeményeikből szemezgettek, amik általában nagy adok-kapokba torkoltak, a közönség nagy örömére.

Hogy a program színesebb legyen, kisvártatva a színpadon termett a K3 zenekar két tagja, nevezetesen Kállai János és Szuna Péter, valamint az Asphalt Horsemen torka Lőrincz Károly, akik az első blokkban Vinnyvel vezettek fel két Dio dalt (Holy Diver, We Rock). Hazánkfiai derekasan megállták a helyüket és vicces, de nekünk, első sorban ülőknek volt szerencsénk, mert mi legalább hallottunk valamit az előadásukból, ami az alapokból lejött, viszont a hátrébb ülők mind arról panaszkodtak, hogy a zenéből nem hallottak semmit.

Nem tudom, mi lehetett ennek az oka, de az is tény, hogy ennél a blokknál az épület plafonjáról potyogni kezdtek valami apró darabkák a fejünkre… Így talán nem is baj, hogy nem adtak nagyobb hangerőt a produkciónak.

Az első zenésblokk után újra a dobosoké volt a főszerep, ami alatt Carmine szórakoztatta egy-két látványos trükkel a közönséget. Volt, hogy mindössze két dobverővel kápráztatott el minket, de volt, hogy Vinny kísérete mellett egy nyakába akasztott pergőn gitározott!!!

Azon kívül, hogy két elképesztő tehetségről beszélünk, az is lejött a színpadról, hogy a fivérek nagyon szeretik egymást. Látszott, hogy ki az idősebb, ki az, aki megfogta annak idején a kisöccsének a kezét és elvitte az első dobórára és az is látszott, hogy az azóta felcseperedett és világhírűvé vált kis lurkó még most is felnéz a bátyusra. Eme szemet és szívet gyönyörködtető látvány után, ismét megjelent a K2+1 csapata, hogy ezúttal két Ozzy (Bark At The Moon, Crazy Train) és egy Sabbath (Lady Evil) klasszikusba segítsenek be. Mivel már a koncert vége felé jártunk, így az amúgy sem szomorkás előadás fokozott örömzenébe csapott át, ami különösen Vinnyre volt nagy hatással.

Ezt azzal fejezte ki, hogy a Crazy Train alatt többször erősen erdőbe vitte a bandát, mert kicsit másképpen értelmezett bizonyos részeket, mint ahogy azt annak idején megírták. Ez talán nem is lett volna nagy probléma, ha nem egy egypróbás alkalmi formációval lép fel, vagy ha bátyjával is megbeszéli, mert rajta is látszott, időnként nem tudja, merre járnak. Szerencsére ez a momentum inkább mosolyt csalt a közönség arcára mintsem szigorú és kritikus tekinteteket.

Közel másfél óra után köszöntek el a közönségtől, de nem végleg, ugyanis szokásuktól eltérően kb. öt percen belül megjelentek az előtérben és mindenkinek aláírtak, szinte mindent.

Az elégedett közönség nagy részének távozása után egy mini dobkiállításra is benéztek, ahol a múlt század elején használt doboknak sem tudtak ellenállni és azonnal megszólaltatták mindet, majd végleg eltűntek az öltöző felé vezető folyosón. Mi pedig ott álltunk az ismét őszre fordult győri estében és nem hittük el, ami történt. A rocktörténelem két legendája itt volt, együtt és megmutatták mit is jelent az a rockdobolás.

És itt ismét nem mehetek el szó nélkül egy jelenség mellett, de ünnepélyesen ígérem, többet nem teszem. Befejezem a mindent tudó magyar zenészek okítását, mert nem látom semmi értelmét annak, hogy tépjem a számat, még a végén én leszek a hülye… De hol voltak a dobosok? Hol voltak azok a zenészek, akiknek teszem fel, ezen az estén nem volt koncertjük? Hol? A dobboltban? Az már zárva volt ekkor. Próbáltak, gyakoroltak? Dicséretes! És tanulni ki fog? Vagy már megint mindent tudtok? Én nem vagyok dobos, csak egy rocker, aki több mint harminc éve él-hal ezért a muzsikáért, akinek már gyerekkorában is ezeknek az embereknek a képei díszítették a szobája falát és akiknek a játékát már akkor rongyosra hallgatta. A világ összes kincséért sem hagytam volna ki ezt az estét.

De van még remény barátaim, mert Vinny és Carmine Appice annyira jól érezték magukat nálunk, hogy feltett szándékuk ősszel visszajönni, akkor már saját zenészeikkel. Viszont ahhoz, hogy ez megtörténjen, az kell, hogy érdekeljen titeket a produkció. A produkció, ami páratlan volt! A produkció, amit bárhol, bármikor képes lennék újra megnézni! A produkció, ami maga a rockdobolás iskolája!

Köszönöm Vinny! Köszönöm Carmine!

Szakáts Tibor

Fotók: Szakáts Tibor

Köszönet a Livesoundnak és a 13. Nemzetközi Ütős Fesztiválnak!

Vinny és Carmine Appice a koncert előtt a szálloda halljában készségesen álltak munkatársaink rendelkezésére. A félórás kötetlen beszélgetés során olyan érdekességeket árultak el pályafutásukról, amit talán eddig még soha. A cikk hamarosan olvasható magazinunk oldalán!