Bőséges koncertkí­nálat a Negative Art-tól is az őszre

írta szakáts tibor | 2006.08.18.

Változatos zenei programot kí­nál az év hátralévő részére a Negative Art stábja... pár nap múlva a Mission-főhős Wayne Hussey érkezik az A38 hajóra, ahol októberben a norvég Satyricon is feltűnik majd. Ugyanabban a hónapban két magyarországi koncertet is ad a finn Korpiklaani, csakúgy mint a lengyel Vader decemberben. A 2007-es évre is van már egy tuti program: februárban a Haunted érkezik majd a Kultiplexbe. Négy év után tér vissza Budapestre Wayne Hussey, a legendás dark zenekar, a Mission énekese. Wayne ezúttal egy jó kétórás, akusztikus szólóprodukciót mutat be az A38 hajó fedélzetén, amely után minden bizonnyal autogramot is oszt majd az egybegyűlteknek. Az augusztus 22-ei estén a De Facto is szerepel, szintén akusztikus programmal. Jegyek elővételben, és a helyszí­nen is kaphatók! Október 6-án a norvég Satyricon és a Keep Of Kalessin black metal műsorából áll majd a menü, amit egy finn csapat, az Insomnium produkciója is megtámogat. A helyszí­n ezúttal is az A38 hajó, ahonnét a Satyricon új albumát is hazaviheti három szerencsés, ha elővételben megvásárolt belépőjének sorszámát nevével együtt elküldi a press@negativeart.hu cí­mre, szeptember 15-éig. Két héttel később az a Korpiklaani tér vissza hozzánk, akik a 2005-ös pesti tél egyik legemlékezetesebb hangulatú zenés-táncos mulatságáért is felelősek. A finn favágó-metallerek ezúttal a budapesti Kultiplexben (október 22.), valamint a pécsi Ifiházban (október 20.) is randalí­roznak majd; Pécsen ráadásul egy kisebb metálfesztivál keretében, a Moby Dickkel, a Kalapáccsal, a Sear Bliss-szel, a Junkies-zal és a Malediction-nel együtt. Decemberben egy zordabb gárda, a lengyel Vader szántja fel a Kulti szí­npadát. Ők már nem először lépnek fel nálunk, és még sosem okoztak csalódást.. december 3-án a Casketgarden és a Cenobite társaságában zúznak Budapesten, majd Pécsre is ellátogatnak, ahol december 14-én, a Légszeszgyárban koncerteznek. A 2006-os év programja ezzel még nem teljes: a Negative Art stábja jelenleg is dolgozik azon, hogy nyélbe üssön egy újabb budapesti Katatonia koncertet, mely októberre várható; részletes információk és további koncertajánlatok hamarosan a http://www.negativeart.hu weboldalon. A 2007-es év is erősnek í­gérkezik, hiszen máris megvan az első rendezvény jövőre: február 24-én a svéd Haunted érkezik majd a Kultiplexbe. A kiemelt koncertek mellett folytatódik a Rémálom a Nyár utcában nevű programsorozat is, mely a péntek esték mellett szeptember 16-tól már szombatonként is jelentkezik, továbbra is élő fém- és rockzenével, majd hajnalig tartó mulatsággal a Marco Polo Clubból. A vidéki Negative Art bulik is újra beindulnak: Sopronban az Agregator, a Watch My Dying, és az Amadea is szerepel az ősz folyamán. A "Rémálmok" részletes programja, és a többi koncerttel kapcsolatos további információk megtalálhatók a http://www.negativeart.hu weboldalon. A koncertekre belépők válthatók a Ticketportal országos üzlethálózatában, továbbá a http://www.ticketportal.hu oldalon. Negative Art koncertek, 2006 Sziget utáni veszedelem 2006. augusztus 22., kedd 20.00 óra Budapest, A38 hajó Wayne Hussey (The Mission) szólókoncertje vendég: De Facto (akusztikus koncert) Belépő: 3500 Ft. 2006. augusztus 25., péntek 20.00 óra Sopron, Hangár Music Garden Agregator Excidium Trollheimen Belépő: 600 Ft. A Planetnoir Industries és a Negative Art bemutatja: 2006. október 6., péntek 18:30 Budapest, A38 hajó Satyricon (N) Keep Of Kalessin (N) Insomnium (FIN) Belépő: 5200 Ft, elővételben 4700 Ft. A Zombie 11 Produkció és a Negative Art bemutatja: 2006.október 20., péntek Pécs, Ifiház Korpiklaani (FIN) Moby Dick Kalapács Junkies Sear Bliss Malediction 2006.október 22., vasárnap Budapest, Kultiplex Korpiklaani (FIN) Sacra Arcana Echo Of Dalriada 2006.november 25., szombat 20.00 óra Sopron, Hangár Music Garden Watch My Dying Amadea Septic Endless River Belépő: 800 Ft. 2006.december 3., vasárnap Budapest, Kultiplex Vader (PL) Casketgarden Cenobite 2006.12.14., csütörtök Pécs, Légszeszgyár Vader (PL) + vendégzenekarok 2007.február 24., Budapest, Kultiplex The Haunted (SWE) + vendégzenekarok Kapcsolódó weboldalak: http://www.negativeart.hu http://www.ticketportal.hu

Legutóbbi hozzászólások