Istenivé vált a játszótér - Billy Idol 2006.07.13. Pecsa

írta szakáts tibor | 2006.07.14.

A firkászok életében sokszor előfordul a "most mit í­rjak erről" effektus. Ez két esetben szokott megesni. Vagy nagyon rossz, amiről í­rni kell, és hát azt talán mégsem lehetne, vagy annyira jó, hogy szavakkal nem is lehet visszaadni azt az élményt, amit tapasztalt az ember. Ez utóbbi fordult elő most velem, mikor klaviatúra mögé ültem, hogy leí­rjam a Billy Idol koncertbeszámolómat... Pár napon belül másodszor történt meg, hogy szinte hajszálpontosan a kií­rt időben elkezdődött a koncert. Ezt bizony a sok csúszáshoz szokott magyar közönség jó része a kapukon kí­vül vette tudomásul. Egy nagyon rövid intró után, pillanatok alatt a szí­npadon termett a zenekar, és akire a teltházas Pecsa Szabadtere várt, Billy a Bálvány. Az 51 éves "punker" az arcán látható néhány barázdáról eltekintve, szinte semmit nem változott az idők során. Ugyanolyan energiával vettette be magát a közel két órás show-ba, mintha még mindig tinédzser lenne. Na, de mielőtt elmélyednénk Billy zsenialí­tásába, volt még egy-két olyan ember a szí­npadon, akik mind megérdemelnének egy külön beszámolót. Persze a rockerek nagy részének a szeme, a világot jelentő deszkák jobb oldalára szegeződött, ahol egy nagyon furcsa alakzatban felállí­tott billentyűknél nem más hozta a témákat, mint Derek Sherinian. Derek és Idol nagyon jó barátok, í­gy sokszor kisegí­tik egymást. A napokban megjelenő Sherinian albumon is szerepel Billy, a Mungo Jerry slágert az In The Summertime-ot énekli. És láss csodát, ezt a dalt itt is elővezették. Akkor azt hittem ez lesz az est fénypontja, de nem í­gy lett. Persze egy igazán szakértő rocker szeme a jobb oldalra is figyelgetett, mert ott egy igazi "glemszter" Steve Stevens pengette a húrokat. De, hogy? Láttam az idén már sok koncertet és sok nagyon jó gitárost, de Steve szólója a legjobb volt, amit eddig hallottam. Már eleve a tény, hogy egy akusztikus gitárral állt ki, hogy egyedül szórakoztassa a közönséget. Olyan Paco de Lucí­a témákat játszott, hogy öröm volt nézni (hallgatni). Hihetetlen egy fazon. Persze amikor odadörrentet a Les Paul-al akkor sem vallott szégyent. Steve már nagyon régen van Billy mellett, de ha az eddigi más munkáit is fel szeretném sorolni, akkor nem sok hely maradna a többieknek. A következő a sorban, hátul a doboknál, Brian Tichy. Az, hogy fantasztikus dobos, egy dolog. Az, hogy mellette zsonglőr, egy másik dolog. De, hogy még gitáros is... A koncert vége felé egyszer csak beültettek egy embert a dobok mögé (Ő sem vallott szégyent) és Brian előre jött, hogy gitározzon egy kicsit. Kicsit? Steve-el olyan szólót levágtak, hogy itt jutott eszembe egy nagyon kedves barátom mondása. Miszerint, tudod mi a különbség a magyar zenészek (tisztelet a kivételnek) és a külföldiek között? Hogy egy kinti zenész először meg tanul zenélni, és aztán megy fel a szí­npadra... Bocsánat a kis kitérőér, de amit ezek az emberek műveltek ott a Pecsa szí­npadán valóban elgondolkoztató, és talán nem nekem kell ezen elgondolkodnom... Némi hiányosság, hogy a basszusgitáros nem ismerem, de ha valakinek van hozzászólása ebben a témában, azt nagyon szí­vesen látom. Annyit azért elmondhatok róla, hogy ő sem a nyeretlen kétévesek közül való. Nagyon feszesen hozta az alapokat és sokat segí­tett az énektémákban is. Hozzáteszem, Dereket kivéve, mindenki vokálozott. Na és akkor Billy. Őszintén megmondom, nagyon sokat nem vártam ettől a bulitól, viszont nagyon sokat kaptam tőle. Billy Idol megmutatta, hogyan kell felépí­teni egy koncertet. Megmutatta, hogyan kell kommunikálni a közönséggel. Folyamatosan ezt tette. Végig együtt élt a zsűri minden rezdülésével, úgy hogy közben Ő irányí­totta a programot. Na és nem utolsó sorban megmutatta, hogyan kell kinézni 51 évesen. Folyamatosan átöltözött a koncert közben, de általában rövid idő múlva meg is szabadult a gönceitől. Bár sok igazi punk dalt nem játszott, mégis nagyon jól fel volt épí­tve a műsor. Sőt a Van Halen Jump-ja igazi kuriózumnak számí­tott. Nem tudom mi van ezzel a dallal, de még Keith Emerson is elővette a budapesti koncertjén egy betét erejéig. Az év talán egyik legjobb koncertjét láthattuk. Aki kihagyta, jövő héten szombaton üljön autóba és vegye az irányt Hegyeshalon felé, mert nem lehet tudni kérem mikor láthatjuk ismét Billy-t, a Bálványt. Superoverdrive Dancing Flesh Touch My Love White Wending Scream Eyes Without Face Sweet 16 In The Summertime To Be A Lover Steve Solo Cry L.A.Woman Blue Highway Ready Steady Go Jump Rebel Yell Hot In The City Mony Mony Szakáts Tibor Köszönet a Showtime-nak www.showtimebudapest.hu Képek: Szakáts Tibor