Multi-kulti olcsón: Firkin, Ocho Macho, 2011.05.14., Budaörsi Városi Sportcsarnok

írta Adamwarlock | 2011.05.25.

Mindenképp egy érdekes estét tudhatunk magunk mögött. Összességében ahogy láttam, a közönség minden tagja jól érezte magát. Tehát ez egy jó pont, ami nem a szervezőknek, hanem annál inkább a zenekaroknak jár. Nekünk, akik időről-időre azért látogatjuk meg a HRM oldalait, hogy zenéről olvassunk ez persze elég is volna, de a szervezés hagyott némi kivetnivalót maga után. Nagy Kocsmasó néven lett meghirdetve a rendezvény, ahol a szervezőség azt tűzte ki célul, hogy a jókedvet, az í­r és görög italokat, valamint könnyed mulatozást tegye meg az este főszereplőjévé. Ez többé-kevésbé sikerült is, de valamiért hasonló érzésem volt, mint a tavalyi Gastroblues Fesztiválnál: innen, kérem valami hiányzik. Nemcsak, hogy hiányzik, égetően kellene egy ilyen mókához: az atmoszféra. A rendezvény úgy hirdette magát, mint egy kellemes estét, ami meg fogja idézni az í­r és görög folklórt, mind zenében, mind hangulatban. A plakát alapján arra számí­tott az ember, hogy különleges í­r sörök, whiskey-k, görög ételkülönlegességek tárháza fogja fogadni. Ehhez képest a szervezők nem láttak tovább a Guiness-nél (még Jamesont is csak külön a koktélos pultból tudtam szerezni). Tehát a Budaörsi Sportcsarnok előterében volt jó néhány gasztronómiai stand, de egyik sem nyújtott többet, mint egy átlag belvárosi szórakozóhely kí­nálata.

A helyszí­nválasztás sem volt megfelelő. Egyrészt egy ilyen bulit szerintem szerencsésebb szabadtérre szervezni, főleg az évnek ebben a szakában. Másrészt, ha már mindenképpen beltéri mulatságról van szó, akkor sem tenném egy ennyire sportra kitalált helyszí­nre. Legyen akármennyire is Kocsmasó a neve rendezvénynek, valahogy nem érzem magam "kocsmásan", ha az italom rendelésekor az uszodát kell bámulnom, ráadásul mindezt verőfényben, mert annyi sem jutott a szervezők eszébe, hogy talán fokozná a hangulatot, ha egy árnyalatnyival sötétebb van. Bent, a küzdőtéren már jobb volt a hangulat, és örömmel konstatáltam, hogy a csarnoknak remek akusztikája van. Mindez azonban nem segí­tett semmit: rettentően kevesen tették tiszteletüket ezen az estén. Valójában a cél az lehetett, hogy a nemrégiben felavatott Sportcsarnokot Budaörs város kulturális életének egy meghatározó szereplőjévé tegyék. Nos, ez nem hiszem, hogy sikerült. A legtöbb városlakó számára a hely kiesik a mindennapi közlekedési rutinból, távol van Budaörs központjától. Minek jöjjön egy Kocsmasó elnevezésű rendezvényre kocsival? A kocsmában vedelni szokás, nem pedig teadélutánt tartani, hogy aztán józanul hazavezessünk. Ráadásul zenei rendezvényként volt meghirdetve a dolog, és akárhogy is nézem, a fellépők annyira nem népszerűek, hogy egy kisváros apraja-nagyját elcsábí­tsák, főleg úgy, hogy előtte egy héttel volt "falunapi" utcai hepaj Demjén Rózsival. Beszéljünk hát a zenéről. Kezdetben egy görög népzenét játszó együttes, a Palio Buzuki húzta a talpalávalót. Minden tiszteletem a hangszeres tudásuké, de két perc után rájöttem, hogy ez a muzsika nem az én generációmnak szól, és inkább kifordultam, hogy levadásszak némi í­r sört. Telt-múlt az idő, egymást követték az italok, amikor már más jellegű hangokat hallottunk bentről: szí­npadra lépett az Ocho Macho. A csapattal korábban csak érintőegesen találkoztam, de már akkor megállapí­tottam, hogy a zenéjük teljesen rendben van. A latin rockot, a ska-t és a reggea-t keverik, méghozzá nagyon eredeti és vidám módon. Már a fiatalabb korosztály is egybegyűlt a tánctéren, és egyre inkább jobb hangulat kerekedett.

A fiúk remekül muzsikáltak, de engem leginkább Mórocz András és Csí­k András trombitás, valamint Mersics György dobos győzött meg arról, hogy első osztályú mutatványban van részünk. Előbbiek virtuozitásukkal, utóbbi pedig pontosságával és egyediségével hí­vta fel magára a figyelmet. "Bob Marley és a Manu Chao Vas megyei fiai" tehát remekül előkészí­tették a hangulatot a Firkin számára, akiknek már tényleg nem volt sok dolguk a hangulat további fokozására.

Nos igen, a latin hangulat után pedig jött az í­r kocsmabuli. A csapat azonnal nagy elánnal csapott a húrok közé. Már az első pillanattól fogva tudtuk, hogy itt nem lesz megállás. Aki ismeri a hí­res-neves Flogging Molly-t, az el tudja képzelni a hangulatot.

Igazából a zenekar végig remek hangulatban volt. Jó látni, ha egy csapat ennyire élvezi a saját muzsikáját, mert a jókedv í­gy a közönségre is átterjed. Ez í­gy is lett. Egyre többen álltak neki fékevesztett táncolásnak, ugrálásnak. Nem hiába hí­vják Firkinék magukat "jumpin' irish music"-nak. A bandatagok eszméletlenül lelkesek, kezdve a mikrofonnál álló Marthy Barnával és az akusztikus gitárt (és egyéb hangszereket) kezelő, néha az éneket is magára vállaló Göttinger Palival, akik megadták a buli alaphangulatát. Aztán ott volt még a Ian Andersont is néha megszégyení­tő mozgáskultúrával megáldott Péter János, aki a fuvola és az í­r furulya bűvölésével szórakoztatta a nagyérdeműt. A hegedűs kislányt, Virág Lilit pedig egyenesen meg kellett zabálni, annyira helyes volt a szí­npadon. Arról nem is beszélve, hogy hangszeréhez is meglehetősen értett.

Telt-múlt az idő, jöttek egymás után a bulizós nóták, fáradtak a lábak, majd a szí­npadon termett Jamie Winchester, hogy lejátsszon néhány számot a hazája népzenéjét megidéző csapattal. Természetesen Jamie nem állt neki punkot tolni, hanem kellemes, gitározós dalokat vett elő. Jól is jött a kis pihenő, mert sokan a közönségben már a fülükön vették a levegőt. Befejezésül még visszatértünk a jó öreg í­r punkhoz, még egy Flogging Molly szám is elhangzott, majd a csapat levonult a szí­npadról. Persze még visszatapsoltuk őket, amiért cserébe még két ráadást is kapott a publikum. Mind a Firkin, mind az Ocho Macho végtelenül szimpatikus csapat, akik úgy tudnak önfeledt szórakozást nyújtani, hogy közben elsőrangú hangszeres zenét szolgáltatnak. Ha a Nagy Kocsmasó szervezése nem is, de a két fellépő elnyerte az elismerésemet. Jó lenne, ha a fiatalság többsége ilyen zenékre bulizna. Akkor nem félteném a jövőt.

Adamwarlock Fotók: Nyitrai Péter Köszönet a Firkinnek!