Zsonglőrök, Tűznyelők, Akrobaták és a Porondmester: Hobo lemezbemutató koncert, 2009. 12. 05. Millenáris

írta szakáts tibor | 2009.12.12.

Az év nagy meglepetése Földes László, alias Hobo szólólemeze, ami nemcsak magazinunk szerkesztőségében ért el nagy sikert. A Circus Hungaricus olyan erős anyag lett mind zeneileg, mind a mondanivalóját tekintve, hogy evidens volt egy, a friss dalokat és azoknak szerzőit, valamint muzsikusait bemutató koncert. A korong megjelenése, majd az előadás hí­rének elterjedése után, számomra az egyik legjobban várt koncert... ...azonban nem igazán hozta vissza azt a lelkesedést és örömet, amit az ezüst korong adott a hallgatása után, de ne menjünk ennyire előre. A koncert kezdése előtt nem sokkal szinte mozdulni sem lehetett a Millenáris előterében, ami arra utalt, hogy az "üzenet" sokakhoz eljutott, és végre újra van érdeklődés a minőségi zene és a gondolatébresztő versek iránt. Aztán a teremben való elhelyezkedés után az volt az érzésem, mintha pont annyi ember jött volna el, mint amennyi szék van. Valahogy olyan volt, mint egy ünnepi vacsora, ahová név szerint hí­vják a vendégeket. Ha nem is í­gy volt, de azért érezni lehetett a közönség összetételéből, ide nem kimondottan a kí­váncsiskodók jöttek el, sokkal inkább egy törzsközönséggel találtam magam szemben, akik között egy kicsit úgy éreztem, ki is lógok a sorból. Úgy döntöttem, ha már ez az érzés kerí­tett hatalmába, akkor a lelátó tetejéről nézem végig a bulit, í­gy talán többet kapok abból a miliőből, ami körülveszi a művészt és produkcióját. Rövid csúszással az előadás a lemez kezdő taktusaival indult, hogy a Circus Európa átcsapjon a HBB második nagylemezének egykori kezdődalába, ami az eredetije is a jelenlegi műnek. A Cipolla lovag után érkező Tobacco Road előrevetí­tette, hogy itt nem kizárólag a Circus Hungaricus albumra támaszkodik az előadás, hanem egy mondhatjuk, Hobo életművet kapunk, ami önmagában csak szí­nesí­t(h)ette volna az estét. Így utólag nem igazán tudom eldönteni, mi lett volna a jobb megoldás, hogy a friss anyagot egy az egyben lejátszani és utána, mint egy ráadást elővezetni a további dalokat, vagy jó volt ez í­gy, néha megtörve az eredetileg számomra konceptalbumnak tűnő koncepciót? Tényleg nem tudom, í­gy nem is véleményezném, csak a gondolattal játszottam el... Két új dal következett, ami után rögtön eljött számomra az est mélypontja, a szökött fegyenc balladájának igen keservesre sikeredett előadása. Az elmúlt időkben a sok évforduló miatt (HBB 30 éves, Bill 60, stb...) ezt az örökérvényű Hendrix balladát többször hallhattuk Hobo és Bill előadásában, ami mondhatom, mindegyik alkalommal a koncertek csúcspontja volt, itt viszont nagyon nem ült a dolog. Először azt hittem, az én készülékemben van a hiba, de az előttem ülő, haja természetes szí­nezetéből láthatóan nálam valószí­nűleg sokkal többet megélt úriember is igencsak csóválta a fejét a dal közben. Szerencsére a sorban egy nagy kedvencem következett, a Még Élünk cí­mű HBB albumról József Attila Nagyon Fáj c. versének zenés adaptációja, ami erősen visszahozta a bulit. A nagyok sorát két Tom Waits dal folytatta, amit Hobo Nemes Zoltán zongorista kí­séretében adott elő. Az Úr szí­ne előtt való megjelenésre felhí­vó, majd az új évezred első HBB albumáról játszott dalok után jött el a pont, amit már nagyon vártam ezen az estén. Rúzsa Magdi tehetségét annak idején, amikor a Megasztárban feltűnt, én Cserháti Zsuzsáéhoz hasonlí­tottam, amit most is fenntartok azzal a kiegészí­téssel, hogy Magdinak nemcsak a hangja, de szí­npadi előadása is alázatos és profi. Természetesen az énekes hölgy az új albumon szereplő duett kedvéért jött el ezen az estén a Millenárisra, de ha már ott volt, kapott két dal erejéig lehetőséget, hogy maradjon a világot jelentő deszkákon, egyfajta jutalomjáték gyanánt. Az AC/DC Highway To Hell slágere után, Janis Jophlin Piece of My Heart cí­mű opusza érkezett, amit követően, ha haza kellett volna mennem, már elégedett lettem volna. Viszont mielőtt ezt megtettem volna, ismét három dalt hallhattunk a Circus Hungaricus-ról, amit a koncert újabb csúcspontja követett a Hetedik előadásával. Hobo itt már fürdött a közönsége szeretetében és a koncert hangulatában, amit nem is tudott a szí­npadról élvezni, í­gy lejött a széksorok közé, hogy együtt énekeljen az arra vállalkozókkal. Elnéztem ezt a 64 éves embert, aki mint gondolkodó, költő, zenész és szí­nész, meg tudott maradni gyermeknek, és meg kell mondjam, némi irigység fogott el a szó jó értelmében... A Kex, Zöld Sárga dalára újabb vendéget köszönthettünk Varga Bori személyében, aki furulyán kí­sérte Baksa-Soós János dalát, amely szám elmaradhatatlan kelléke egy Hobo koncertnek. A főműsoridőre három szerzemény maradt még a friss korongról, amibe ügyesen beágyazódott a Közép-európai Hobo blues második tétele, majd a Kisemberrel búcsúztunk a hivatalos programtól, hogy egy őrületes tempójú ráadásban legyen részünk, a pár perc hí­ján három órás előadáson. És akkor essünk túl a nehezén, bár talán jobb lett volna ezt az elejére hagyni. Hobo jelenlegi zenekara, akik Madarász Gábor vezetésével az albumon is közreműködtek, mind egytől-egyig kiváló muzsikusok, akikért verseng a szakma, de... Én ennyi hibával előadott koncerten már régen voltam. Olvasva a neveket és meghallgatva a lemezt, azt hittem Hobo lemezbemutató koncertje az év egyik legjobb bulija lesz számomra, de korántsem í­gy lett. Valahogy olyan érzésem volt, mintha ez a koncertműsor nem lett volna összepróbálva, és ha volt is erre vonatkozó találkozásuk a zenészeknek, akkor azon a szeánszon a főhős biztos nem vett részt. Mit mondjak, az egyébként pazarul összeállí­tott műsorra ez a hiányosság nálam nagyon rányomta a bélyegét. Még egyszer mondom, le a kalappal a profi muzsikusok előtt, hiszen nem a hangszeres tudásukat, vagy egyéni teljesí­tményüket kritizálom, de egy kisebb hangszeres bravúrokat elővezető, ám sokkal összeszokottabb csapat ezt a feladatot véleményem szerint jobban megoldotta volna, és abban az előadásban talán még benne lett volna az a bizonyos feeling is, ami itt kinn maradt a téli hidegben az utcán. Circus Európa / Hobo blues I. Cipolla lovag Tobacco road Kéne egy világszám Sorozatlövő Hey Joe Az oroszlánszelí­dí­tő Nagyon fáj Matilda Az idő Indulnod kell Ülni, állni, ölni, halni Bolondok hajója Highway To Hell Piece of My Heart Madárijesztő Késő van már Nagy vihar jön A hetedik Merlin Zöld sárga Vén marhák Bolond lett a bölcsből Hobo blues II. Circus HungaricuS Kisember A rock and roll mindenkié Gimme Shelter Bye bye Johnny Szakáts Tibor Fotók: Pearl69 Köszönet Naszály Györgynek és Rozsonits Tamásnak.