Faith No More, avagy Mike Patton esete a piros bugyival! Budapest 2009.08.16. Hajógyári Sziget

írta Hard Rock Magazin | 2009.08.23.

Ritkán állnak együtt ennyire a csillagok egy zenekar turnéja alatt. Főleg, ha tí­zévnyi szünet után állnak össze! A magyarországi állomáson szerencsés volt a közönség, mert olyan műsort kapott, ami megismételhetetlen. Minden zenész a lehető legtöbbet és legjobbat hozta ki magából úgy, hogy a technika ördöge sem pártolt el tőlük a fellépés alatt... Mit szeretek a több mint 10 éve az Óbudai Hajógyári szigeten megrendezett fesztiválokban? A TV reklámokat! E nem túl hosszú felsorolást ki kell egészí­tenem azzal, hogy a szervezők minden évben elhoztak legalább egy olyan zenekart, ami önmagában megtölti a helyet. E mellett nem lehet elmenni dicsérő szó nélkül! Idén különösen jól sikerültek a reklám spotok. Minden információt tartalmaztak, és amit í­gértek, azt be is tartották. The Offspring Szokásomhoz hí­ven nem kapkodtam el az érkezést, a The Offspring első dalánál érkeztünk meg az ismét hatalmas tömegbe. Az utolsó sorokig bulizó közönség pozití­v hangulatába durrogtak a slágerek (Gonna go far kid, Bad Habit, Come out and play, Americana, All I Want) és az erősen nemzetközi publikum - ahogy azt í­gérték - együtt dudorászott. A punk-rock zenekar (amely 1984-ben alakult!) remek formáját mutatta és egy vidám, a nem rajongók számára is kellemes, bő egy órás műsort prezentáltak. Egy költői kérdést azért fel kell tennem... Tudom, ez a fesztivál a szabadságot, a néhány nap teljes kikapcsolódást hirdeti, lehetőség szerint az önkontroll minden változatát hanyagolva, ennek ellenére nem értem miért kellett megdobni "Dexter" Holland énekes/gitárost, amikor leült a zongora mellé? Humoros kommentárral ütötte el a dolgot (fanyar mosoly és "tudjátok én komoly zenész vagyok..."), de értetlenül pislogtam... Van aki azért küzdi előre magát egy több tí­zezres tömegben, hogy feldobhasson egy poharat a szí­npadra? Egyébként a sörös poharak, egyéb palackok előre dobálása évek óta dí­vik itt is, és amikor egyik honfitársunk hátán landolt egy pohár, és ő hátrafordult kissé ingerülten, majd megkérdezte ki volt, egy angol srác válaszolt neki, "valaki hátulról, de ez teljesen normális dolog ilyen helyeken"... Szerintem nem! Faith No More Rövid átszerelés, és 5-10 perc késés után elkezdődött a Reunited dal. Semmi faxni. Kisétáltak a "srácok" és elkezdetek játszani. Mí­g Roddy Bottum (billentyűk), Billy Gould (basszusgitár) és Jon Hudson (gitár) fekete szmokingban (a pontosság kedvéért, mivel elég messze álltam tőlük akár öltöny is lehetett) lépett a fényekbe, addig Mike Patton énekes piros szmokingban, sétapálcával, kezében egy pohár (mondjuk borral) dalolt. Szám széle mosolyra húzódott mikor a dobok mögött megpillantottam Mike Bordin-t. Az Ő játéka külön oktatófilmet érdemel. És mellesleg Ő az egyetlen, akinek a haján nem látszanak meg az évek. Valahogy neki egyre több haja lesz, ami nekünk halandó embereknek pedig egyre csak fogy. Hiányérzetem csak Jim Martin-nal kapcsolatban van. Félretéve az emberi ellentéteket, csak a zenei teljesí­tményre koncentrálva, neki is itt lett volna a helye... A távozásakor megjelent újságcikkekre visszaemlékezve, nem hinném, hogy ő valaha még egyszer FNM tagként fog szerepelni sajnos. (Jim Martin 1993-ig volt az együttes gitárosa. Hosszú, kettéválasztott göndör haj, vicces napszemüvegek, igazi fazon!) Miközben az első másodpercek pozití­v sokkján túlestem, és agyam elfogadta, hogy ismét együtt a szí­npadon fiatalságom egyik kedvenc bandája, akik több mint 10 éve befejezték az együtt zenélést, elkezdtem morfondí­rozni, hogy vajon most egy nyugodt másfél órás koncertet kapunk jólöltözött művészektől, akik az eddigi lemezeikről leválogatják a lassú szerzeményeket és mellétolnak pár kötelező általuk ismertté tett rock slágert? Az ellenkezője történt. A laza indí­tást követően gyorsan lekerültek az elegáns felsők. Épp csak elkezdték tolni a From Out of Nowhere - t, és már patakokban folyt a ví­z mindenkiről a szí­npadon. Ahogy azt a profiktól elvárják, mindent beleadva játszottak az elejétől. Még csak a koncert elején jártunk, de a hangosbeszélő kézi tölcsér (melyet hazánkban leginkább tömegoszlatásokból ismerünk) már előkerült, és Mike Patton nem fogta vissza magát. Őrült énekstí­lusa az első FNM koncertlátogatókat meglepte, engem felkészí­tett az este további részére. Az első koncertélményem velük az 1990-es évek elején volt Budapesten, amikor a Guns N' Roses előtt játszottak. Mind a mai napig nem értem, hogy került fel akkor a szí­npadra egy seprű Mike kezébe, viszont most bí­ztam benne, hogy hasonló "eszement" előadást kapunk tőlük. Mike énekhangja nem hagy kivetni valót. Elsőre, mikor lemezeiket hallgattam nem értettem, miért kell eltorzí­tott hangon üvölteni annak, aki az előző dalt bársonyos, kellemes énekhanggal énekelte fel. Ma már ez is ugyanúgy a végletekig feszí­tett, szí­nes FNM zenei stí­lushoz tartozik, mint az egyetlen "Rap-Metal" daluk az Epic, mely az ismertséget hozta számukra, és amit itt is eljátszottak. Amennyire végletes a FNM zenéje és énektémái, ugyanolyan zenei végletek között ingázó volt ez a koncert is. Az Evidence pihentető dallamai után, természetesen a Surprise! You're Dead! került a repertoárba. Vagy emlí­thetem az Easy dalt is, ami hasonló zúzós (Cuckoo for Caca) körí­tést kapott. A publikum hangulatát mi sem tükrözte jobban, mint az a hölgy, aki a Last cup of sorrow alatt fehér trikójából kivetkőzve szerzett örömet a zenekarnak és a tömegnek is, mivel a figyelmes operatőrök egyből őt tették az óriáskivetí­tőkre. Talán nem túlzok, ha azt í­rom ekkor hangzott el a legnagyobb üdvrivalgás a koncerten. Miközben a pozití­v energiavillámok cikáztak a szí­npadon, kaptunk pár magánszámot Mike Patton frontembertől. Minden figyelmet magáénak tudott, miközben magából kikelve ordí­totta a szöveget a szótölcsérbe, vagy éppen a szájában (nem félreí­rás) elhelyezkedő mikrofonba. Az egyik meghibásodott mikrofon a közönségben landolt, és többektől hallottam a koncert alatt, hogy ez az ember biztosan nem normális, tuti bolond stb... és igen ez í­gy van. Különben nem lehetne a Faith No More frontembere. Egyébként ezek a mondatok a főműsorszámai előtt hangzottak el, hiszen az addigiak csak enyhe bemelegí­tő mozzanatok voltak. Történ ugyanis, hogy a Midlife Crisis előadása közben Mike észrevett egy vörös bugyit felé repülni. Ő nem volt rest eme piciny ruhadarabot felemelni, majd rövid gondolkodás, és az alsóneművel való ismerkedés után azt a fejére húzni, úgy, hogy az igazán intim részt takaró anyag az arca felé essen, majd odahí­vott a szí­npad elől egy biztonsági embert, beült a nyakába, kisétált vele a közönség felé és í­gy fejezet be a dal éneklését. Az elsöprő ováció nem maradt el! Megemlí­thetem az este eseményeiből a Just a Man szerzeményüknél, a közönségénekeltetést és a közönséggel való többnyelvű kommunikációt is. Lement az első sorokhoz énekeltetni, és bizony, aki nem tudta a szöveget, de megkapta a lehetőséget, hogy a mikrofonjába énekeljen annak kis pofon járt ... És természetesen nem maradhat ki a beszámolóból a két ráadás előtti Mike féle szóló cipőfűző evés. Ezt már én is elképedve néztem! Hogy kinek a cipőjéből szedte ki a fűzőt, azt nem tudom, mert csak ara lettem figyelmes, hogy egy tornacipőből fűzi ki az igen hosszú darabokat, majd némi zenei kí­séret mellett akkurátusan, némi öklendezéssel tolta befelé az arcába. Miután elfogyott a teljes hossz, és szépen eltűnt minden darabka a szájában, leborult térdre, aztán felállt és elkezdett énekelni. Ekkor úgy gondoltam, hogy már kiköpte a masszát, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna, ám egyszer csak éneklést megszakí­tva kiköpte a gombolyagot a kezébe, majd egy laza mozdulatot követően az anyag a közönségben landolt. Én jól szórakoztam rajta, de az igazat megvallva ez nekem már túl művészi volt, és nem értem pontosan mi volt az üzenet... és a teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy örültem, hogy igencsak messze voltam az első soroktól. A különleges előadás a Digging the grave-vel zárult, és emlékezetes élményt hagyott bennem. Ez a koncert sokszor fog előkerülni anekdotázás közben abban biztos vagyok! Az általam felismert játszott dalok: 1, Reunion 2, From out of nowhere 3, Land of sunshine 4, Caffeine 5, Evidence 6, Surprise! You're dead! 7, Last cup of sorrow 8, Cuckoo for Caca 9, Easy 10, Midlife crisis 11, Epic 12, RV 13, The gentle art of making enemies 14, King for a day 15, Ashes to ashes 16, Be aggressive 17, Just a Man 18, ? 19, Digging the grave Szí­vesen fogadjuk a hiányzó dal megfejtését! T T Képek: Savafan (www.a-cslp.hu)