Ann My Guard - Furia

A magyar zenekar az utóbbi években nagyon határozott és átgondolt lépésekkel araszol felfelé a létrán, ennek a folyamatnak hatásos és látványos állomása volt a kicsivel több mint két éve megjelent ’Moira’. Érzékeny húrokat pendített meg az a lemez is, de a kritika után valamiért motoszkált bennem, hogy talán túl szőrös szívvel álltam hozzájuk, arra viszont nem tudtam rájönni, hogy miért, egészen addig nem is találtam választ, amíg el nem kezdtem ismerkedni az új anyagukkal.  A ’Furia’-ban benne van minden, ami a legutóbbi etapban még nem tudott kijönni az együttesből, ennek most jött el az ideje.

Kezdem azzal, amit nem szeretek a lemezzel kapcsolatban: rövid. Jó lett volna még egy kicsit hallgatni. Viszont érdekes módon a régebbi anyag mellé téve kiderül, hogy jót tesz neki ez a rövidség, sokkal feszesebb az egész, egyetlen pillanatra sem lankad a figyelem. Ha meg arról az oldalról nézem a dolgot, hogy ez a zenekar definíciója szerint is csak egy EP – tehát nem teljes hosszúságú lemez –, úgy viszont az a helyzet, hogy kaptunk egy nagyon tömény és vaskos ötdalos csokrot két hangulatos közjátékkal.

 

 

Van itt minden, mint a búcsúban. Már az előző anyagon is nagyszerű volt a megszólalás, de a ’Furia’ erre rátett egy óriási lapáttal, érzem, ahogy a gitárok súlya nyomja a vállamat, a dobok is sokkal inkább ott vannak az arcomban mindeközben, kész súlyzós edzés a lemez hallgatása. A megszólalással talán annyit kötekednék, ami annak idején a V0id dalpremierjén is egy kicsit zavaró volt, hogy mintha Anna hangja egy kicsit hátrébb lenne keverve a hangzásképben, nincsen teljesen frontpozícióban. Ez egy kreatív döntés, de az tény, hogy a hangja így sokkal jobban belesimul a zenébe, sokszor mintha csak egy plusz hangszer lenne.

Pár évvel ezelőtt nagy csinnadrattával indult be az Anneke van Giersbergen irányította metal projekt, a VUUR. (El is jöttek hozzánk, ráadásul még az elbűvölő énekesnőt is sikerült mikrofonvégre kapni.) Bár tetszett a zenéjük, de valahogy nem tudtam egységnek érezni a produkciót. Azért emlegettem most ezt fel, mert a ’Furia’-ban ott van az a „vuur” [tűz hollandul], amit Anneke produkciójából hiányoltam.

Azt is meg kell állapítsam, hogy sokkal technikásabban álltak hozzá a dalíráshoz, egészen szembeszökő a különbség az előző lemezhez képest – ahol bár jó, de sokszor kiszámítható dalokat hallhattunk –, hogy itt szinte minden nótában van legalább egy progmetál csavar, ami nagyon kellemesen megdobja az összhatást. Úgyhogy aki érzékeny arra, hogy egy új kiadványon modern ötleteket halljon, az nem fog mellélőni a ’Furia’-val. Természetesen emellé AAA kategóriás megszólalás is jár, a lemez az összes mai stílusbeli követelménynek megfelelő intenzitással támadja a füleket, szakmaibb terminológiával élve: horzsol.

Amit külön szeretnék kiemelni, az Tobola Norbert dobolása, egészen „látványos” az előző lemezzel szembeni szintlépés, agyas, okos és egyedi megoldásokkal van telepakolva az anyag. A hangzással kapcsolatban szintén fontos megemlíteni, hogy a gazdagon rétegelt vokál egészen egyedi hangulatot teremt, nagyon hallatszik rajta az átgondolt tervezés és a hibátlan kivitelezés.

Ha választanom kellene a szűkös dalkínálatból, akkor feltétlenül azt mondanám, hogy a Child’s Play számomra az a dal, ami a legnagyobb gyomrost vitte be, igazi remekmű, kíváncsi vagyok, hogyan működik majd a koncerteken. Továbbra is van egy pogány boszorkányos vonulat egyébként a zenében, ami nagyon jól áll nekik, egyedi hangvételt kölcsönöz az anyagnak, éppúgy, mint az előző korongon, de tovább is léptek, ugyanis egy-két taktikus helyen még egy hörgést/sikolyt is elereszt a frontlady.

Összegzés:

Az utóbbi időben elárasztanak minket olyan magyar megjelenésekkel, amelyeknek a legnívósabb külföldi fesztiválszínpadokon van a helye. Ez egy olyan verseny, amiben az Ann My Guard irgalmatlan erős handet tett le az asztalra. Nem szabad kihagyni.

Pontszám: 8 pont

Megjelenés éve: 2020
Kiadó: Dutch Music Works
Stílus: underworld sorceress metal
Származás: Magyarország

Zenészek:

Baumann Eszter Anna – ének, basszusgitár
Varga Krisztián – gitár
Bárkányi Benjamin – gitár
Tobola Norbert – dob

Dalcímek:

  1. Eclipse
  2. Nyx
  3. Furia
  4. Child’s Play
  5. The Mourning
  6. Aurora
  7. V0id
Megosztás