Az Alcatrazz énekese egy újabb bejegyzésben elmondja, hogy senki nem rúgott ki senkit, csupán osztódással szaporodott a zenekar.

Graham Bonnet guitar

Legutóbb arról írtunk, hogy Graham Bonnetet kirúgták a saját zenekarából. Bár nem hiszem, hogy éppen minket olvasna, de a nyugati sajtóban is hasonlóképpen tálalták a zenekari tagok bejelentését, hogy Doogie White-tal vágnak bele a 2021-es évben a turnézásba. Ezért Bonnet igyekezett tisztázni a félreértést: az Alcatrazz zenekar már nyáron feloszlott, csak a távozó menedzser megvonta az énekes adminisztrátori jogát, így nem tudta erről értesíteni a rajongókat.

 

 

„Sziasztok! Legutóbbi hozzászólásom óta sok e-mailt kaptam, melyekben kifejezitek zavarodottságotokat a zenekar helyzetével kapcsolatban, ezért újra itt tisztázom ahelyett, hogy külön-külön válaszolnék mindenkinek. Amikor a menedzserem júniusban felmondott, összehívtam a zenekart és megkérdeztem, hogy hajlandók-e turnézni az új albummal. Tudomásomra hozták, hogy csak akkor érdekli őket a turnézás, ha a volt menedzserem is részt vesz rajta. Senkit nem »rúgtak ki«, csak elváltak útjaink. Mivel ez ennek az Alcatrazznak a végét jelentette, azonnal új zenésztársakat kezdtem keresni egy újabb Alcatrazz-felálláshoz. Az Alcatrazz más-más verzióival az eredeti zenekar megszűnése óta léptem fel, de ez volt az első alkalom, hogy az eredeti tagokkal játszottam együtt, és az első, hogy Alcatrazz néven vettem fel egy lemezt. Azon a napon, amikor a menedzserem felmondott, eltávolított a »Graham Bonnet & Alcatrazz« Facebook-oldalának adminisztrátori státuszából is, így nem tudtam tudatni a rajongókkal, hogy mi történt egészen a közelmúltig, amikor a Facebooktól visszakaptam az oldalamat. Az első félreértés akkor történt, amikor erre az oldalra feltettem, hogy »Graham Bonnet és az Alcatrazz már nem tartozik Giles Lavery menedzsmentjéhez«. Amikor ezt mondtam, nem a legutóbbi felállásra utaltam. Ők már hónapokkal korábban tájékoztattak, hogy csak a volt menedzseremmel hajlandók turnézni, és számomra ez azt jelentette, hogy kiléptek. Ezért én az Alcatrazz új felállására hivatkoztam. Nem tervezem, hogy lemondok az Alcatrazz névről, és arra számítok, hogy ők sem. Ez egy ősrégi történet, az együttesek feloszlanak és két változat lesz. Engem ez nem zavar. Az elmúlt években turnéztam Doogie-val a Michael Schenker Festben, aki jó barátom és rohadt jó előadó. Véleményem szerint nem létezik olyan, hogy túl sok zene. Az emberek meghallgathatják az egyik vagy a másik, vagy mindkét verziót, és választhatnak, melyik tetszik. Nem akarok egy név miatt civakodni, inkább csak zenélek” – tisztázta a helyzetet egy újabb posztban Graham Bonnet.

Akit Bonnet új zenekara érdekel, a jövőben ezt az oldalt figyelje, akit a többiek munkássága izgat, itt követheti a másik Alcatrazz ténykedését.

Megosztás