Különleges albummal jelentkezik Alapi István még karácsony előtt, ugyanis a tőle megszokott instrumentális anyagok után most az ének lesz a főszereplő legújabb szólólemezén.

Alapi István

Akik ismerik az Alapi-szólólemezeket, azoknak meglepetés lesz, hogy megannyi instrumentális album – legyen az jazz-fusion stílusú, vagy épp egy gitárközpontú rocklemez – után most az ének kerül a középpontba. Hosszú évek óta foglalkoztatta a gitárost a gondolat, hogy ének- és szövegközpontú dalokat is írjon, de másfélét, mint amit tőle az EDDA művekben megszokhattunk. Több éven át készültek azok a szerzemények, amelyek végül a ’The Last Day Of Forever’-re felkerültek. Ezek hangulata és stílusa merőben más, mint amit korábban az Alapi név hallatán vártunk. Ez előző lemezhez hasonlóan Alapi István a dobot kivéve minden hangszeren játszik és ő is énekel, ezúttal Fekete Sándor (Front) dobol. Az angol nyelvű szövegeket Jeff Leone írta, akivel már nem első alkalommal dolgozik együtt a gitáros. Jeff vokálozik is a lemezen és az egyik dalban duettet énekel Alapival. A lentebb látható borítót ezúttal is Havancsák Gyula készítette.

 

 

Érdemes lesz István hivatalos Facebook-oldalát követni, ugyanis ott minden dalszöveg olvasható lesz, ami a borítóra nem került rá, és a fizikai példányokra rendelést is személyes üzenetben lehet leadni, lévén hogy ismét egy szerzői kiadású lemezzel van dolgunk, amely természetesen digitális formában is megjelenik.

’The Last Day Of Forever’ dallista:

01. Two Eyes Blue
02. The Last Day Of Forever
03. Father
04. New Kingdom Of The Celtic
05. Tears Beneath The Sun
06. One Cry Goodbye
07. My Golden Way
08. One Life I’d Save
09. A Sky Out Of Season
10. How Will I Know
11. In The Key Of Dreams
12. Moon River

Alapi István

Megosztás