Még csak ma jelent meg az AC/DC tizenhetedik stúdióalbuma, de a fiúk már a jövőn járatják az eszüket.

AC/DC

A New Musical Expressnek nyilatkozva Brian Johnson elárulta, több mint egy albumra való ötlet maradt még tarsolyban, de az is lehet, kettőre is elég lenne. A ’PWR/UP’ anyaga is a 2008-as ’Black Ice’ előtti időkből állt össze. „Malcolm és Angus leültek pár napra és átnézték az ötleteket. Malcolm nagyon aprólékosan dolgozott, minden egyes témát lejegyzetelt.”

 

 

Cliff Williams basszusgitáros ugyan egyszer már visszavonult, ám az új lemez kedvéért újra csatasorba állt és jövőbeli terveiben nem szerepel a nyugdíjas életforma: „Az év első felében néhány hetet próbáltunk, mindenki nagyszerűen játszott. Aztán hazatértünk, de jött a járvány, mindent elnapoltunk. Ha egyszer végre magunk mögött hagyjuk, akkor elindulunk és játszunk!”

„Malcolm segítségével visszatérünk azokba az időkbe, amikor Angushoz fordult és így szólt: »Hé, hozzunk már össze egy bandát, túl sok a lágy zene körülöttünk, rock and rollt akarok játszani!« Nem ismert kompromisszumot, ha valami nem rock and roll volt, nem érdekelte. Elment, de mégis itt van velünk, a stúdióban, és mindenben, amit létrehozott. A cél, hogy Malcolm előtt tisztelegjünk, és ezt úgy tesszük, hogy senkinek se okozzunk csalódást.” – így fogalmazta meg az új lemez üzenetét Brian.

Megosztás