Végre eljött az igazság napja, és kiderül, nagyjából mit várhatunk az AC/DC új albumától, a ‘PWR/UP’-tól, ugyanis a lemez első dala, a Shot In The Dark máris meghallgatható.

AC/DC

November 13-án jelenik meg az AC/DC új albuma ‘PWR/UP’ címmel, amiről az eddig bemutatott szösszenetek után most az első teljes dal, a Shot In The Dark máris meghallgatható.

 

 

A 2014-es ‘Rock Or Bust’ folytatását ezúttal is Brendan O’Brien producerrel és Mike Fraser hangmérnökkel hozta össze a gárda, és a Rock 100.5 Atlanta rádióállomásnak adott interjújában még Brian Johnson énekes is azt mondta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy lesz még új albuma az AC/DC-nek. „Ez egy olyan dolog, amire senki sem gondolt, hogy megtörténik. 2018 környékén a lemezkiadó megkereste Angust, hogy szeretne-e albumot csinálni, amire ő csak annyit mondott, hogy »Nos, kérdezzük meg a srácokat.« Szóval megkérdezett engem, Cliffet és Philt, mivel Stevie természetesen ott volt a közelben. Azt hiszem, mindannyian azonnal igent mondtunk, nagyszerű ötletnek tartottuk. Természetesen ezután augusztusban elugrottunk Vancouverbe. Amint beléptünk a stúdióba, azonnal ott volt közöttünk az a kötelék, az elektromosság, amit 38 év alatt építettünk fel, amióta csatlakoztam a csapathoz. Amint a srácok – ha megbocsátasz a szójátékért – üzembe helyezték és felvillanyozták magukat, majd elkezdtek játszani, minden a helyére került, nagyszerű volt.”

Johnson megerősítette azt – amit nemrég Mike Fraser nyilatkozott –, hogy Malcolm Young által irt riffek is vannak az albumon, azonban az nem igaz, hogy az ő gitársávjai is felkerültek a lemezre. „Rengeteg a pletyka azzal kapcsolatban, hogy Malcolm gitárjátéka rajta lesz az új albumon, ami természetesen nem igaz. Ami viszont tény, hogy Angus és Malcolm együtt írtak riffeket karrierjük során, amiből van egy hatalmas adag. Angus gyakorlatilag végigment ezeken és kiválogatta a jobbakat, majd áthozta őket. Szóval az valóban igaz, hogy Malcolm ott van a felvételeken, de alapvetően lélekben. Ő egy elképesztően erős karakter az életben, és úgy gondolom, hogy a zenekarból mindenki érezte a jelenlétét mindenben, különösen a testvére, Angus. Mindig tudatában vagyunk annak, hogy figyel ránk, és azt mondja, »Jobb, ha jól csinálod, AC/DC-sen, vagy inkább sehogy.«”

A banda egyébként koncerteket is tervezett a lemez megjelenése utáni időszakra, azonban a vírus közbeszólt, ezért ezt a dolgot egyelőre jegelik, de amint lehetséges, természetesen szeretnének élőben is játszani.

PWR/UP dallista:

01. Realize
02. Rejection
03. Shot In The Dark
04. Through The Mists Of Time
05. Kick You When You’re Down
06. Witch’s Spell
07. Demon Fire
08. Wild Reputation
09. No Man’s Land
10. Systems Down
11. Money Shot
12. Code Red

ACDC

Megosztás