"A művészi énem magyar" : Budapesti interjú Oliver Palotaival

írta szakáts tibor | 2008.05.04.

Ahogy népszérűsödnek a zenekarok, úgy nyí­lnak egyre-másra kis hazánkban is a rajongói klubok. A nemrég nagy sikerrel és teltházzal a Wigwamban koncertező Kamelotnak is megalakult a "szurkolói" tábora, akik magazinunkat egy nagyon érdekes interjúval keresték meg...

 

 

Fél hatkor még melegen ragyog a tavaszi napsütés, ám a Wigwam előtt a korai időpont ellenére már gyülekeznek a rajongók. A bejárat mellett üldögélő csoportok beszélgetésébe idegen szavak vegyülnek - mint később a koncerten kiderült, több szomszédos ország Kamelot drukkerei képviseltették nálunk magukat ezen az estén. Nekünk sikerül három olyan fiúba is belebotlanunk, akik Görögországból utaztak egészen idáig a zenekar kedvéért.

A Concerto stábjával hatra egyeztettük az interjút, s alig tesszük be a lábunkat a rock klubba, szinte rögtön feltűnik Oliver nyúlánk alakja. Mosolygós, természetes, közvetlen, segí­tőkész - és magyarul szól hozzánk. Hamarosan az is kiderül, hogy a szí­npad előtti térség nem ideális beszélgetőterep, hiszen még javában folynak a beállások - éppen a Forever Slave nevű spanyol banda teszteli a hangerőt. Rövid keresgélés után a turnébuszban találunk nyugalomra. Oliver üdí­tővel és kávéval kí­nál, miközben azért szabadkozik, mert - ahogy ő mondja - nem jönnek nyelvére a kifejezések, ha már hosszabb ideje nem beszélt magyarul, hiába olvas rengeteget. Így az interjú végül angolul készül el, ám Oliver bevezetője remek apropót szolgáltat arra, hogy rögtön belevágjunk abba a kérdésbe, ami valószí­nűleg azóta foglalkoztatja a hazai rajongókat, amióta először bukkant fel az ismerősen csengő Palotai név a zenekar hivatalos oldalán.

Vágó Anikó: Tulajdonképpen melyik családtagod magyar?

Oliver Palotai: Édesapám, Palotai György magyar. Budapestről származik, itt is tanult. Az 1950-es években olimpiai kerettag volt. Számomra Magyarország jelenti az otthont, rengeteg rokonom él itt. Megpróbálok minél többször eljutni ide, évente legalább kétszer megfordulok az országban.

V.A.: Te is éltél valaha Magyarországon?

Oliver: Nem, csak a nagyszüleim, a nagynéném.

V.A.: Te eredetileg klasszikus zenét tanultál, ugye? Hogy kötöttél ki végül mégis a metálnál?

Oliver: Klasszikus zenét és jazzt is tanultam. Tulajdonképpen véletlenül csöppentem a metálszí­ntérre. Egyetemre jártam, és egy ismerős ismerőse szólt, hogy Doro Pesch a Warlockból gitárost keres. Doro már nagy sztár volt Németországban, és én régebb óta ismertem, úgyhogy egyszerűen belevágtam. Tizenöt évesen nekem is megvolt a magam kis metálbandája. De ha az ember egyszer bekerül ebbe a világba, akkor többé nehezen szabadul - mosolyodik el.

V.A.: Doroén kí­vül, mely zenekarokban játszottál még a Kamelot előtt?

Oliver: Circle II Cirle, Blaze, Uli Jon Roth. Dolgoztam egy japán énekessel, Saikoval, és játszottam nagyon sok jazz meg klasszikus zenét. Most pedig van egy saját zenekarom, a Sons of Seasons.

V.A.: És hogyan ismerkedtél meg a Kamelottal? Mik voltak az első benyomásaid, amikor először találkoztál a dalaikkal?

Oliver: Igazából nem is ismertem őket azelőtt, hogy zenélni kezdtem volna velük.

V.A.: Akkor hogyan kerültél a bandába?

Oliver: Akkoriban a Circle II Circle-ben játszottam, és úgy volt, hogy velük indulok turnézni, amikor felhí­vtak, hogy a repülőjegyeinket törölték, mert a szervezők nem fizettek. Így az egész turnét lemondták. Ekkor hí­vtak a Kamelottól, hogy szükségük lenne egy billentyűsre. Igent mondtam, hiszen a Circle II Circle turné lemondásával szabaddá váltam. Egy óra múlva újra kerestek a Circle II Circle-től, hogy megoldották a jegyproblémát, mégis indul a turné.

V.A.: De hogyan talált rád a Kamelot? A Gate stúdióban hallottak rólad, ahol az albumaikat rögzí­tik?

Oliver: Nem, a menedzser közvetí­tésével.

V.A.: És hogy jössz ki a tagokkal? Sikerült beilleszkedned a zenekarba?

Oliver: Nagyon egyszerű volt beilleszkednem, mert végtelenül kedves fickók, í­gy megkönnyí­tették a helyzetem.

V.A.: Hogyan sikerül a próbákat és egyéb feladatokat egyeztetnetek, hiszen a tagok többsége az Egyesült Államokban él, Khan Norvégiában, te pedig Németországban?
Oliver: Általában Amerikában próbálunk, vagy, ha európai turnéra készülünk, akkor Németországban.

V.A.: Elárulhatod, miért nincs veletek Glenn?

Oliver: Nemrég született meg a második kisbabájuk, emellett lefoglalják a saját dolgai. Glenn festészettel is foglalkozik, igazi képzőművész. Remélem, visszatér még, de egyelőre semmi sem biztos.

V.A.: Készülnek már az új album dalai?

Oliver: Még nem igazán fogtunk hozzá. Gyűjtjük az ötleteket, de a valódi munka csak a turné után kezdődik majd.

V.A.: Te is aktí­van részt veszel majd a számok í­rásában?

Oliver: A legutóbbi lemez dalainak í­rása idején engem teljesen lefoglaltak egy klasszikus album munkálatai, emellett Doroval is dolgoztam, í­gy egyáltalán nem maradt erre időm. Mivel a Ghost Operán csak játszottam, de nem vettem részt a dalszerzésben, remélem, hogy a következő lemezre már én is előállhatok néhány ötlettel.


V.A.: A Ghost Opera előtti két Kamelot album - az Epica és a The Black Halo - témájául egy dráma, Goethe Faustja szolgált. Neked van olyan kedves könyved, vannak olyan olvasmányélményeid, amelyeket szí­vesen megzenésí­tenél?

Oliver: Ó, imádom Terry Pratchettet, aki a fantasyt filozófiával és humorral vegyí­ti! - csillan fel a tekintete. Imádok olvasni, ez a kedvenc időtöltésem, tévét nem is nézek. A fiúk a megmondhatói, öt perccel a koncertek előtt én még olvasok. Otthon mindig legalább öt különböző stí­lusú könyv vár, de olyan nehéz választani köztük. Ugyanakkor a zenéimet nem feltétlenül egy-egy elképzelésre épí­tem. Inkább csak játszom, kipróbálgatok néhány új ötletet ...

Néhány stábtag száll fel beszélgetve a buszra. "Épp interjút adok!" - inti őket csendre Oliver.
"Később repülnek!" - mormolja huncutul, miután távoznak.

Oliver: Tehát, amikor zenét í­rok, egyszerűen kezembe veszem a gitárt, leülök a zongora mellé, és új ötletek után kutatok. De mivel a zene általában először mindig a fejemben születik meg, tulajdonképpen hangszerre sincs szükségem. Csak előveszem a kottát, és lejegyzem, ami eszembe jut a turnébuszban.

V.A.: Vannak esetleg olyan álmaid, terveid a zene területén, amiket a jövőben mindenképpen szeretnél megvalósí­tani? Mesélj pár szót az új bandádról, a Sons of Seasonsről is!

Oliver: A Sons of Seasons egy olyan project, amelyben a saját ötleteimet szeretném megvalósí­tani, anélkül, hogy bárki másra hallgatnék. Itt bármit megtehetek, amihez kedvem van. Ezért fogtam bele - bár még nem tudom, mi sül majd ki belőle.

V.A.: Tehát ez afféle kí­sérletező stí­lusú muzsika lesz?

Oliver: Igen, egy kicsit progresszí­v, de továbbra is metál, szimfonikus elemekkel ötvözve. Majd meghalljátok!

V.A.: Mikor? - adja magát azonnal a kérdés.

Oliver: Előbb-utóbb! - vigyorog. Talán az ősszel. Egyelőre a kiadókkal egyezkedünk, de az is lehet, hogy szerzői kiadásban jelentetjük majd meg, nincs feltétlen szükségünk óriási felhajtása. Az igazság az, hogy mára szinte minden álmom valóra vált, de rengeteg ötletem van még. Szeretnék még több jazzt játszani, sok klasszikus zenét, mint amilyen az Epica magyarországi nagyzenekari koncertje lesz. És persze rengeteget kell még gyakorolnom, hogy fejlődjem - úgyhogy van még tennivalóm, nem fogok unatkozni!

V.A.: Felmerült, hogy esetleg jövőre a miskolci operafesztiválon is részt vesztek a Kamelottal. Hogy áll most a helyzet?

Oliver: Én mindenképpen itt leszek idén az Epica koncerten, hogy segí­tsem a szimfonikus zenekart. Eredetileg arra kértek fel, hogy vezényeljek, hiszen én í­rtam a zenét, ebből adódóan tulajdonképpen csak én tudom, hogyan kellene az egésznek megszólalnia. De nem vállaltam el. Inkább hallgatom majd a muzsikát! - nevet.

V.A.: Nos, akkor hát elérkeztünk az utolsó kérdéshez ...
Oliver: Már?

V.A.: Szeretnél üzenni valamit a magyar rajongóknak? Akár magyarul?
Riadt tekintete láttán megkegyelmezünk neki, s angolul folytatjuk tovább.

Oliver: Azt üzenem - kezd bele lelkesen -, hogy szeretnék jobban megtanulni magyarul! És meg is fogok! Már dolgozom az ügyön - mosolyog. Imádom ezt az országot. Félig német vagyok, félig magyar - az üzleti énem német, de a művészi énem magyar. Pontosan olyan, mint édesapám, ő aztán egyetlen vonásában sem németes. Annyi mindent szeretek ebben az országban: sokat olvasok a történelméről, szeretem az irodalmát, szeretem a nyelvet, még ha nehéz is. Nem tudom, hányan lesznek ma a koncerten, de remélem, visszajövünk még ide!

V.A.: El tudnád képzelni, hogy ideköltözz, és komolyzenét játssz?

Oliver: Igen, ha egy kicsit több pénzem lenne, szí­vesen vennék itt is egy lakást, akkor két otthonom lehetne: az egyik Németországban, a másik Magyarországon. Talán a jövőben összejön, egyelőre nem engedhetem meg magamnak. Jó lenne, remek jazz zenészek élnek itt, kimagasló a zenei élet! A magyar rézfúvósok például nagyon hí­resek.

Ezen a ponton a két profi zenész - kettősünk klasszikus gitáros tagja és Oliver - izgatott szakmai társalgásba kezd, aztán Oliver a magyar rajongói klubról kérdez. "Nagyon fontos számomra ez a munka" - jelenti ki.

Mielőtt elhagynánk a buszt, kéri, váltsunk át magyarra, mert szeretne gyakorolni. Miközben visszakí­sér a Wigwamba, felajánlja, szí­vesen segí­tene a rajongói klub szervezésében, hiszen szí­vügyének tekinti azt. Legközelebb már a szí­npadon látjuk viszont: odafent ugyanilyen jókedvű és lelkes. Oliver és társai - Khan, Thomas, CaseySean és Anne-Catrin Marzke - ma éjjel éppúgy, ahogyan múlt évben, elbűvölik a közönséget.

Köszönet a Concertónak segí­tségükért, mely nélkül ez a beszélgetés nem jöhetett volna létre.

Interjú és képek: Vágó Anikó, Kiss László

Legutóbbi hozzászólások