Firewind: The Premonition

írta garael | 2008.03.03.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: Century Media

Weblap: www.firewind.gr

Stílus: power metal

Származás: Görögország

 

Zenészek
Apollo Papathanasio - Vocals (2005-) (ex-Time Requiem, Meduza, Gardenian, Majestic, Evil Masquerade, Sandalinas) Gus G. - Guitars (1998-) (ex-Dream Evil, ex-Mystic Prophecy, ex-Nightrage, ex-Arch Enemy (live in 2005)) Petros Christo - Bass (2003-) (Breaking Silence) Bob Katsionis - Keyboards, Live Rhythm Guitar (2004-) (Nightfall (Grc), Imaginery, Overlord's Perpetual, Casus Belli (Grc), Star Queen, Skyward (Grc), Septic Flesh, Fatal Morgana, Zion (Grc), Mirage (Grc), Encomium (Grc)) Mark Cross - Drums (2005-) (Helloween, Metalium (Ger), Winters Bane, At Vance, Nightfall (Grc), God's Army, The Supremacy, Casus Belli (Grc) (guest))
Dalcímek
1. Into The Fire 2. Head Up High 3. Mercenary Man 4. Angels Forgive Me 5. Remembered 6. My Loneliness 7. Circle Of Life 8. The Silent Code 9. Maniac 10. Life Foreclosed
Értékelés

Gus G kapitány úgy látszik, rendet tudott tenni csapatában, hiszen a megelőző, Allegiance album legénységét ezúttal sikerült egy újabb albumra is együtt tartani. A fiatal gitárzseni, ki Impellitterihez hasonlóan dalokban, és nem végtelen virgákban gondolkodik, számtalanszor bizonyí­totta, hogy érzi a heavy metal-hard rock lényegét, és jóllehet markáns innovációra nem képes , a kézjegyét viselő albumok jóleső érzéssel vállalhatók a nagy fém dömping közepette is. Egy olyan albumot akartam létrehozni, amely megmutatja, hogyan is értelmezem én a modern hard rockot - nyilatkozta Gus, bár a bőven adagolt dallamok ellenére ez bizony egy tökös heavy metal album lett, melynek csak annyi köze van a blues alapú hard rockhoz, mint az T-Ford modellnek a Forma 1. versenyautóhoz. Persze nem kell megijedni, a fiúk nem mentek át Nevermore súlyosságú extrémebb vonalú powerbe: aki ismeri a fiatal gitáros munkásságát, az most is sejtheti, milyen világban mozognak a dalok. Ezek mellett a rövid akusztikus gitárdallammal felvezetett első szám rögtön egy Painkiller korabeli Judas Priest keménységű nótává növi ki magát: a dupla lábdobok géppuskaként köpködik a staccato basszus mellett a "fül-alávalót", a reszelős gitárriffek pedig szélvészként hasí­tják az étert. Apollo Papathanasio nem hiába gyakran foglalkoztatott énekes: erős, karcos hangja megfelelő terjedelemmel bí­r, hogy kiénekelje a magasabb témákat is - felesleges sikí­tás nélkül. A továbbiakban azonban nem ilyen morc az album, talán csak a Remembered riffjei vágtáznak egyet körbe a stúdió falai között, ám a legtöbb szerzemény már inkább dallamos heavy metal, mint szigorú power. A Head Up High azonnal ható, slágeres refrénje, vagy a Mercenary Man Gary Moore -os dallamai azt is fütyülésre késztetik, ki nem szerette a sárgarépát, hasonlóan, mint az Angels Forgive Me amerikai í­zű refrénje és Gus G. fergeteges gitárszólója. A billentyű jelenléte inkább csak szí­nesí­ti dalokat, központi szervező elemmé nem lép elő: érdekes módon - a gitáros főnök ellenére is - a dallamok, és nem a riffek viszik a főszerepet, persze alapos döngöléssel megtámogatva. A heavy metal bombák közé egy feldolgozás is besikeredett: a Flashdance Maniac c. slágere azonban szerintem kissé kilóg az egyébként egységes koncepcióból: sokat nem is ad hozzá az eredeti szerzeményhez. Azt, hogy az album miért nem válhat klasszikussá, sajnos pár tölteléknóta becsúszása magyarázza, melyek főleg a lemez második felében kornyaszták le kissé a lelkesedni kezdő kritikus kedvét. Mintha elfogytak volna az ötletek, a The Silent Code kissé ötlettelen kapkodása, vagy a záró, Life Foreclosed power fél-lí­raija már ellőtt puskapor szagát terelik a hallgató orra alá. Természetesen nem kell megijedni: a fiúk igazi professzionális csapathoz méltón nem tudnak gyenge albumot kiadni a kezükből, és az összkép a pár gyenge pillanat ellenére is inkább pozití­v.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások