Whitesnake – Előkerült egy korábban sosem hallott dal

írta TAZ | 2020.04.28.

’The Rock Album’ címmel felújított dalokkal megpakolt lemezt ad ki júniusban a Whitesnake. A kiadványra egy korábban sosem hallott dal, az Always The Same is felkerült, ami a folytatásban kagylózható.

 

 

A Rhino gondozásában jelenik meg június 19-én a ’The Rock Album’, mely a csapat legjobb rockdalainak válogatása, azonban mindegyik dal felújított változatban hallható a kiadványon. „Mindegyik dalt újra átfésültünk, újrakevertünk és újramasztereltük. Néhányat zeneileg kidíszítettünk ott, ahol társproduceremmel, Michael McIntyre-rel és Christopher Collier hangmérnökkel úgy éreztük, hogy szükséges annak érdekében, hogy a legjobbat hozzuk ki ezekből a dalokból.” – mondta David Coverdale az új anyagról.

Az anyag egyébként az első felvonása a csapat ’Red, White And Blues’ trilógiájának, a következő két fejezet ’Love Songs’ (red) és ’The Blues Album’ (blue) címmel kerül forgalomba a későbbiekben. Érdekesség, hogy a júniusban érkező pakkban egy korábban sosem hallott dal, az Always The Same is helyet kapott, amit a tavaly megjelent nagylemez, a ’Flesh & Blood’ készítésének során hoztak össze. A szóban forgó dal alább hallgatható meg.

’The Rock Album’ számlista:

01. Still Of The Night
02. Best Years
03. Tell Me How
04. Love Ain't No Stranger
05. All Or Nothing
06. Give Me All Your Love
07. Can You Hear the Wind Blow
08. Restless Heart
09. Anything You Want
10. Here I Go Again
11. Judgement Day
12. She Give Me
13. Crying
14. Can't Stop Now
15. Always The Same (kiadatlan dal)
16. Forevermore

Legutóbbi hozzászólások