Karanténinterjúk: Bogdán Gomilko (Livesound)

írta TAZ | 2020.04.22.

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek, most pedig koncertszervezők is elmondják, hogyan élik meg a járványhelyzetet. Sajnos erre a helyzetre senki sem gondolt, és persze, hogy ilyen forgatókönyv nincsen” – mondta Bogdán Gomilko, a Livesound ügyvezetője, aki elsőként beszélt nekünk a hazai koncertszervezők közül.

 

 

Hogyan érintette a Livesound 2020-as koncertmenetrendjét a koronavírus-járvány kitörése?

Ahogy mindenkit: csalódás a sok elmaradt vagy áthelyezett koncert. Bizonytalan a jövő, nem tudni, mikor lehet újra elkezdeni dolgozni. Márciustól júliusig legalább tizenegy hazai és külföldi koncertet kellett átszervezni más időpontra, illetve esetenként lemondani. Jelen pillanatban például még nem tudjuk, mi lesz a Riverside-koncerttel. A Sons Of Apollo úgy néz ki, hogy alakul, már kaptunk új dátumokat és sikerült hozzátenni egy pozsonyi dátumot is. Ezen kívül kimaradtunk a Gastroblues szervezéséből, pedig már össze van rakva a műsor, emellett kiesett egy-egy szlovák és ukrán fesztivál. Ez természetesen bevételkiesés is.

Mi a véleményed arról, hogy szakértők szerint 2021 tavaszára, sőt újabban őszre éledhet újra a koncertélet? Mit lehet addig tenni, hogy életben maradjanak a sokszor most is máról holnapra élő zenekarok és személyzet?

Az a véleményem, hogy jelenleg nincs olyan szakértő, aki meg tudná jósolni, hogy mikor indul újra a koncertélet, és vele együtt a más, tömegeket vonzó események, például a sport. Egyet tudok, hogy szeptemberig sehol sem lesznek koncertek és fesztiválok. Egyelőre bízunk abban, hogy szeptembertől elindul az élet ezen a téren is, mert véleményem szerint a többi üzlet korábban fog beindulni, mivel nem vonz sok embert egyszerre, ezt pedig engedélyezni fogják. Sajnos nincs ötletem arra, hogyan tudnak fennmaradni a zenekarok és a személyzet. Az nem titok, hogy nekik évek óta az élő fellépés az egyetlen bevételforrásuk. Persze a nagy neveknek könnyebb, mert mögöttük van egyrészt a múlt, a jogdíjak és a gyűjtők, akik megvásárolják az eredeti LP-ket, CD-ket, valamint más termékeket (merchandise). Sajnos a személyzet ezekből semmi pénzt nem lát, mert ők csak akkor kapnak gázsit, ha turnéznak. A zenekarokat lehet ezeknek a vásárlásával támogatni, de a személyzetet nehezebb.

Hogy éli túl egy koncertszervező cég a koncertek betiltását? Van-e valamilyen forgatókönyv ilyen helyzetekre, vagy csak passzívan várják – leépítések közepette –, hogy elmúljon a vihar?

Nekünk 2007 óta nincs más bevételünk, csak koncertszervezésből élünk. Sajnos erre a helyzetre senki sem gondolt, és persze, hogy ilyen forgatókönyv nincsen. Jelenleg mi a tartalékból élünk, de lehet, hogy más cégeknek van más bevétele. Én egyelőre nem szeretnék más vállalkozást indítani, mivel ebben a helyzetben abszolút fölösleges. Nem szándékozunk kereskedni élelmiszerrel, alkohollal, gyógyszerrel – jelenleg csak ennek a forgalmazása hoz bevételt. Remélem, túléljük!

Tudjuk, hogy ami a neten van, az a többségnek lehetőleg ingyen kell, de ahogy a zeneipar is kénytelen volt elmozdulni a fizikai hanghordozók irányából az online terjesztés felé, úgy a koncertszervezők is megpróbálkozhatnának ezzel. Jelenthet-e átmeneti alternatívát, amit több zenekar is csinált, hogy fizetős online koncertet szervezett profi kamerákkal? Vagy erre Magyarországon nem lenne fizetőképes kereslet?

Nekem az a véleményem, hogy semmilyen online közvetítés nem tud pótolni egy élő eseményt, amelyiken fizikailag jelen lehetsz és élőben láthatod a színpadon kedvenceidet, valamint találkozhatsz a barátaiddal, esetleg vásárolhatsz bizonyos emléktárgyakat. Persze az ember most unalmában átmenetileg bármit megnéz online, én nem. Ha egy ilyen eseményre vágynék, akkor inkább felteszek egy régi koncert DVD-t.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a vele kéz a kézben járó gazdasági válság?

A járvány mindenre kihat. Ahogy mondtam, jelenleg az emberek alapvető dolgokra költenek, azaz élelmiszerre, gyógyszerre, és nemcsak azért, hogy spóroljanak, hanem azért, mert nincs mire költeni. Alig kell benzin, az éttermek nem működnek, utazni nem lehet, akár a legközelebbi Bécsbe, vagy egy pozsonyi koncertre. Nem csak a koncertszervezők és a zenészek nem keresnek pénzt, hanem a bezárt klubok tulajdonosai, a vendéglátóipar sem. Mivel az ember kénytelen otthon lenni, nem tud költeni, még ha lenne is rá igény és pénz. Ez a gazdasági válság az összes üzletágra vonatkozik, de ha lehet hinni a szakértőknek, ha vége lesz a járványnak, akkor a világgazdaság sokkal gyorsabb ütemben fog magához térni, mint például 2008-ban. Ami a szakmát és a koncertre járást illeti, az a véleményem, hogy az emberek már most nagyon ki vannak éhezve az élő koncertélményre, pedig ha jól emlékszem, csak március 13. óta nincsenek koncertek. A zeneipar egy nagyon fontos része a szórakozásnak, és ahogy egyszer már nyilatkoztam, a háborúban is voltak koncertek. Szerintem amint engedélyezve lesznek a bulik, ott lesz a sok kiéhezett rajongó.

Mivel telnek most a napjaitok, tudtok-e valamilyen munkát végezni a karantén ellenére?

Persze, az élet nem állt meg. Napi legalább másfél-két órát azzal töltök, hogy válaszolok a partnerek e-mailjeire. Ahhoz képest, hogy a normális élet ütemben napi 8-10 órát dolgoztam, most már csak ennyit. A legtöbb levelezés főleg már 2021-ről szól, tervezgetünk új koncerteket, foglalunk dátumokat, emellett két-három együttessel már kidolgoztunk B terveket 2021-re, ha esetleg valami közbejönne ősszel, és nem engedélyezik a hatóságok az élő fellépéseket. Például ki akartuk tenni a decemberi budapesti és pozsonyi The Dead Daisies koncertdátumokat, de aztán jött egy e-mail, hogy inkább tegyük át február-márciusra. Ez már nem az első koncert, amit inkább jövőre tesznek át. Annak ellenére, hogy sokkal kevesebb munka van, nem szoktam unatkozni most sem, szerencsére van kert, nem érzem magam bezárva otthon. Beszélgetek telefonon a kollégáimmal, és sokkal több idő van olvasásra.

Milyen zenéket hallgatsz most otthon, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot?

Ez minden nap változik, az ember kedvétől függ, hogy mit hallgat. Néha felteszek egy lemezt, és már az első vagy második szám után leveszem, mert úgy érzem, hogy nem felel meg nekem. Minden nap mást hallgatok természetesen, mivel egész terjedelmes gyűjteményem van bakelitből is. Néha bakelitnapokat tartok. Felsorolom, hogy miket hallgattam az elmúlt napokban: volt Black Swan (ha valaki nem tudná, ez Rob McAuley új együttese, ami egyszerűen fantasztikus), ment Bruce Dickinsontól a ’Tattooed Millionaire’, a The Dead Daisiestől a ’Locked and Loaded’, az új Lindemann, az új Rammstein, a Ghost és a Bostontól a ’Greatest Hits’. Ezek mellett sokat szólt a Black Sabbath is, most például Jethro Tull forog.

Az összes zenerajongónak először is egészséget és kitartást kívánok, és nagyon remélem, hogy megint találkozunk ősszel a koncerteken!

A Karanténinterjúk korábbi részei:

#6 Áron András „Apey”

#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

#4 Rudán Joe

#3 Paksi Endre

#2 Zeffer András

#1 Bátky Zoltán

Legutóbbi hozzászólások