Devin Townsend – Négy új felvétel a Quarantine Projecttől

írta TAZ | 2020.03.29.

Devin Townsend sem unatkozik, a napokban négy új felvétellel bővítette ki a Quarantine Project repertoárját.

 

 

Quarantine Project néven új zenei projektet hozott létre Devin Townsend. A zenész az elmúlt napokban indított el egy GoFundMe adománygyűjtő kampányt, melyen keresztül a rajongók támogatását kérte az elmaradt turnék miatt. Időközben az előre belőtt 50 ezer dolláros célt már túl is lépte a gyűjtés, Devin pedig úgy érezte, hogy ezt mindenképpen meg kell még egyszer köszönnie a rajongóknak, ráadásul különleges módon.

„Tudom, hogy mindannyian érintettek vagyunk ebben az egészben, és tudom, hogy más munka után is nézhetnék ebben az időben, ahogy sokan mások is rákényszerülnek erre – mondta Townsend. – De arra gondoltam, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, hogy a jelenlegi munkámra koncentrálok, és remélhetőleg könnyebbé tehetem a helyzetet azzal, amiben a legjobb vagyok. Szeretném a lehető legtöbbet visszaadni nektek a következő időszakban, valamint remélem, hogy a zenéim egy kis vigaszt nyújtanak ezekben a nehéz időkben azoknak, akik szeretik a dolgaimat.”

A korábban bemutatott öt felvétel után a napokban négy újabb dal készült el, melyek lentebb hallgathatóak meg.

Legutóbbi hozzászólások