Journey – Kirúgták Steve Smith dobost és Ross Valory basszert

írta TAZ | 2020.03.05.

Meglepő hírrel jelentkezett a Journey, ugyanis megváltak dobosuktól és basszusgitárosuktól. A két zenészt jogi és üzleti nézeteltérések miatt tették ki a csapatból.

 

 

Meglepő módon, egyszerre menesztette Steve Smith dobost és Ross Valory basszusgitárost a Journey. Mindez a két zenész ellen benyújtott jogi dokumentumokból derült ki, melyeket nemrég hoztak nyilvánosságra. A papírok szerint Smith és Valory megpróbálták irányításuk alá vonni a Nightmare Productions nevű céget, melyről azt feltételezték – mint utóbb kiderült, tévesen –, hogy a Journey brandhez kapcsolódik. Ezzel a húzással szerették volna elérni, hogy miután visszavonultak, azután is elegendő bevételhez jussanak anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tennének. Azt is megemlítik a dokumentumban, hogy a folyamat 2019 decemberében indult, megpróbálták kijátszani Neil Schont, valamint Jonathan Caint, azonban amikor az utóbbi két zenész erről tudomást szerzett, nem láttak más megoldást, mint kitenni a csapatból Smitht és Valoryt, akikben megingott a bizalmuk, és a jövőben nem kívánnak többet velük együtt zenélni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mihez kezd ezután a banda, ugyanis mind Smith, mind Valory a csapat meghatározó tagjai voltak.

Legutóbbi hozzászólások