Judas Priest – Hamarosan elkezdik írni az új dalokat

írta TAZ | 2019.12.14.

Bár a Judas Priest jelenleg a jövő évi ünnepi turnéra hangol elsősorban, Rob Halford szerint 2020 elején mindenképpen elkezdenek új dalokon dolgozni.

 

 

Egy bostoni rádióállomásnak adott interjút a napokban Rob Halford, akit arról is kérdeztek többek között, hogy mikor kezdenek el dolgozni a ’Firepower’ folytatásán. „Az ünnepekre visszamegyek az Egyesült Királyságba, hogy láthassam a családom és a barátaim, azután viszont nekiállunk – mondta Halford. – Jelenleg két dolog zajlik: az új év elején elkezdünk dalokat írni, ugyanis még mindig a ’Firepower’ lemezről játszunk, és nagyon kíváncsiak vagyunk, mivel tudunk előrukkolni zeneileg. Majd ezután belemászunk az ötvenedik évfordulós koncertek előkészületeibe, mely turné ha minden igaz, akkor Finnországban indul júniusban. 2020-ban és 2021 egy részében úton leszünk a világban, hogy ünnepeljük a Judas Priest ötven évét.”

Az énekes továbbá elmondta, hogy Glenn Tipton folyamatosan a stúdióban szöszöl új ötleteken, valamint egy korábbi interjúban annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a jövő évben induló ünnepi turnén korábbi zenekari tagok is feltűnhetnek.

Legutóbbi hozzászólások