„Imádnám, ha az egyik Los Angeles-i zenekarommal eljutnánk Magyarországra”: Interjú Veress Mártonnal

Veress Marci a Pokolgép dobosaként tett nagy ismeretségre szert idehaza, majd néhány éve az ex-Arch Enemy gitáros Chris Amott bandájában, az Armageddonban tűnt fel. Ennek már öt éve, azóta pedig rengeteg változás történt karrierjében, úgyhogy volt apropója interjúnknak. Mivel a távolság és mindkettőnk elfoglaltságai miatt még a Skype sem jött össze, ezért e-mailben kerestem meg Marcit, aki elmesélte, hogyan kezdett mindent elölről Los Angelesben a New York-i kiruccanás után.

Hard Rock Magazin: Legutóbb öt éve beszélgettünk, akkor úgy zártad le az interjút, hogy reméled, beindul az Armageddon és egy darabig még kint tudsz maradni az USA-ban. Végül hogy alakult a közös munka Chrisszel? A banda ugyanis eléggé eltűnt az utóbbi időben.

Veress Márton:  Az Armageddon az ex-Arch Enemy-gitáros, Chris Amott projektje volt, amit először főzenekara mellett, 1997 és 2002 között kezdett el csinálni, majd később újra életre hívta 2014-ben, miután kivált az Arch Enemyből. 2017-ig bezárólag többször turnéztunk az USA-ban, de játszottunk Mexikóban az Arch Enemyvel közösen, valamint nagyszínpados fellépők voltunk Japánban a Loud Park fesztiválon. 2016-ban jelent meg az utolsó lemezünk, a ’Crossing The Rubicon Revisited’, amelyik egyben a legelső Armageddon-lemez újragondolása, újrafeldolgozása volt. Nem tudom, hogy lesz-e valaha új Armageddon-lemez, de ha nem, akkor ez egy nagyon érdekes keretbe foglalása a zenekar munkásságának. Chris 2017-ben csatlakozott a Dark Tranquillity zenekarhoz, amely annyi elfoglaltsággal jár, hogy mellette nem tudta folytatni az Armageddont. Rendkívűl megtisztelő, hogy részese lehettem ennek a projektnek és hogy ilyen zseniális zenészekkel dolgozhattam együtt.

HRM: Mivel tengetted mindennapjaid, amikor nem épp a zenéléssel foglalkoztál, és milyen gyakran jártál haza Magyarországra?

V.M.: A zenélés mellett a Nemzetközi Üzleti Főiskolára (IBS) jártam művészet menedzsmentet és művészettörténetet tanulni, ahol 2016-ban diplomáztam. A főiskolai tanulmányaim ideje alatt sokat ingáztam New York és Budapest között.

HRM: Ha jól tudom, 2017-ben fogtad magad és elköltöztél Los Angelesbe, ott találkoztál a Black Veil Brides gitárosával, Jake Pittsszel. Mekkora váltás volt ez New Yorkhoz képest és hogyan futottál össze Jake-kel?

V.M.: Óriási volt a váltás, hiszen mindent újra kellett kezdenem. Egy évem volt hátra az érvényes művész vízumomból, az Armageddon megszűnt létezni és el kellett döntenem, hogy tovább próbálkozom-e New Yorkban, vagy hazaköltözöm, esetleg kipróbálom magam a nyugati parton. Az utóbbi mellett döntöttem, így összepakoltam a hátizsákom és nekivágtam az ismeretlennek. Senkit nem ismertem Los Angelesben és fogalmam sem volt, hogy mire számítsak vagy merre induljak. Nem gondolkoztam sokat, hanem cselekedtem: hetekig bújtam a hirdetéseket zenekarok után kutatva, elkezdtem meghallgatásokra és nyilvános jamekre járni, és minél kevesebbet otthon ülni. Pár hónap után a Black Veil Brides gitárosának, Jake Pittsnek a hirdetésébe botlottam, ahol dobost keresett a feleségével közös projektjébe, az Aeloniába. Egyből jelentkeztem, csatoltam fotókat, videókat magamról és pár órán belül jött is a válasz-e-mail, ahol Jake elmondta, hogy nagyon meggyőző volt a levelem és szívesen találkozna velem élőben. Másnap együtt vacsoráztunk és egy héttel később már az első videoklip forgatáson találtam magam. Pár hét múlva pedig egy nap alatt feldoboltam a ’We Are One’ nagylemezt a Grey Area Studióban, Észak-Hollywoodban.

HRM: Mennyire áll közel hozzád az a fajta zene, amit az Aeloniában csinál Jake, egyáltalán mennyi beleszólásod volt / van zeneileg a dologba?

V.M.: Hozzám ez a dallamos metal / metalcore abszolút közel áll, a Black Veil Brides, az Asking Alexandria vagy a Bring Me The Horizon a kedvenc zenekaraim közé tartoznak, így nem kicsit voltam izgatott, hogy Jake-kel együtt zenélhetek, elég szürreális volt, hogy mit ne mondjak. Ahogy a BVB-ben, az Aeloniában is Jake a fő producer-dalszerző, így legtöbbször kész ötleteket kaptam kézhez demó formában, amibe nagyon sok beleszólnivalóm nem volt, de nem is volt rá igazán szükség. Pár helyen változtattam néhány dolgon, ami Jake-nek is nagyon tetszett, úgyhogy volt alkalmam egy kicsit a saját stílusomra alakítani a dobrészeket.

HRM: Vannak tervek a folytatásra vagy a Black Veil Brides mellett nincs esély arra, hogy ez a mellékprojekt komolyabban pörögjön?

V.M.: Jake és Inna a lemezmegjelenés után úgy döntött, hogy inkább az elektronikus zenében szeretnének kiteljesedni, így az Aelonia már ebben a formájában nem létezik sajnos.

HRM: Ha már Jake Pitts, akkor mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy rajta keresztül egyébként sikerült olyan arcokkal találkoznod a bizniszben, akik esetleg előrelendíthetnék a karriered?

V.M.: Jake-nek köszönhetően többször is VIP-vendég voltam a Black Veil Brides-koncerteken és lehetőségem volt megismerkedni a zenekar többi tagjával is. Szerencsém volt látni őket Las Vegasban az utolsó Vans Warped Touron, ahol rajtuk kívűl még rengeteg zenésszel találkoztam, de ezekből az élményekből közvetve nem alakult ki semmilyen lehetőség (még).

HRM: A Los Angeles-i vonalon haladva jutottál el az Orgy dobcucca mögé. Ugyan vannak hasonlóságok a BVB-vel, de szerintem teljesen más világ a két együttes. Hogyan jött ez a lehetőség és mennyire tudsz azonosulni ezzel a zenei vonallal?

V.M.: Az Orgyt már tinédzser korom óta szerettem, így amikor megtudtam, hogy Jay Gordon (az Orgy énekese) produceli az egyik lokál bandát, akikkel elkezdtem együtt zenélni, nagyon izgatott lettem. Hosszú heteken át dolgoztunk a dalokon a stúdióban és nagyon összebarátkoztunk. Nagyon tetszett neki a dobolásom, a zenei ötleteim, és hogy gyakorlatilag bármit meg tudtam oldani, le tudtam játszani felvételre készen ott helyben a stúdióban, mindenféle előzetes próba nélkül. Így nem sokkal később, amikor az akkori dobosa nem tudta tovább csinálni a zenekart, egyből engem hívott, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a zenekarhoz. Egyből igent mondtam, és év elején volt egy hosszabb USA-turnénk, jelenleg pedig folynak az új lemez munkálatai.

HRM: Az interjú előtt említetted nekem, hogy volt szerencséd a Sum41-nal turnézni. Ők azért eléggé pörögnek manapság. Mesélnél egy kicsit bővebben a turnéról?

V.M.: Ez egy eléggé őrült sztori! Az Orgy-turné után teljesen be voltam sózva, hogy mikor lesz a következő megmozdulás, így elkezdtem újra hirdetéseket keresni, de nem igazán találtam semmit. Tavaly egy közös ismerősön kersztül találkoztam az ex-Fallin In Reverse dobossal, Ryan Seamannel, akivel összehaverkodtam. Elmeséltem neki a történetemet, hogy nemrég költöztem ide és turnézni szeretnék. Ezután nem is találkoztam vagy beszéltem vele majdnem egy évig. Aztán mialatt a hirdetéseket böngésztem, eszembe jutott, hogy láttam a Facebookon, hogy Ryan turnézni megy. Gondoltam ráírok, hogy nem kell-e neki segítség, dobtechnikus, vagy valami ilyesmi. Nem telt el öt perc és megcsörrent a telefonom. Ryan volt az. Kiderült, hogy ő menedzseli az Assuming We Survive zenekart, akiket a Sum41 választott ki egyedüli előzenekarnak az amerikai turnéjukra. A dobosuk nem tudta elvállalni a turnét, de Ryan emlékezett rám és engem ajánlott. Mindössze három napom volt felkészülni, úgyhogy még aznap éjjel elmentem gyakorolni és megtanultam a műsor nagy részét, majd egy-két zenekari próba után már az első teltházas, nagyszínpados bulin találtam magam. Felejthetetlen élmény volt, de nagyon jól esett a visszaigazolás is, hogy profin helyt tudtam állni rekordidő alatt. Úgy érzem, ha az ember ilyen helyzetekben képes bizonyítani, az egy olyan referencia, ami nyomot hagy a szakmában.

HRM: Mennyire szokott hiányozni Magyarország? New Yorkból Los Angelesbe költöztél, jönnek a jobbnál jobb lehetőségek zenélés szempontjából, közben azonban a család meg a barátok biztos hiányolnak. Nem húz haza a biztonságérzet? Vagy jól érzed magad abban a vándoréletmódban, amit a zenészlét kínál?

V.M.: Mint korábban említettem, teljesen egyedül költöztem ide, anélkül, hogy bárkit is ismertem volna. Nagyon hiányzik az otthonom, a családom, a barátnőm és a barátaim. Az út, amit választottam, rengeteg lemondással és sokszor fájdalommal jár, de úgy gondolom, hogy ezek azok a szükséges áldozatok, amiket muszáj meghozni a sikerért. Az idei év volt eddig a legsikeresebb és egyben a legnehezebb több szempontból is. Kiváncsian várom, hogy mit hoz az új évtized.

HRM: A dobcuccodat egyébként egy nagyobb költözés során mindig cipeled magaddal vagy bérelni szoktál egyet? Esetleg a zenekarok biztosítanak neked felszerelést, amin tudsz játszani?

V.M.: Minden hangszeremet eladtam otthon és igyekeztem mindent beszerezni újra itt. Egyszerűen annyira drága lenne a szállítás, hogy nem érné meg mindent áthozni ide.

HRM: Visszatérve a tervekre és a koncertekre, van még itt egy fontos állomás: bekerültél Davey Suicide bandájába is, és ha minden igaz, a Static X-szel fogsz turnézni hamarosan. Azért ez nem semmi dolog!

V.M.: Valószínűleg mire ez az interjú megjelenik, épp úton leszek velük. Nagyon izgatottan várom, szürreális dolog egy ilyen nagy múltú zenekarral egy színpadon játszani. A legelső gimnáziumi zenekarommal a Static-X The Onlyja volt az egyik első feldolgozás, amit játszottunk. Elég durva belegondolni, hogy tíz évvel később pedig velük megyek turnézni. Davey Suicide-dal a nyugati parton leszünk a vendégeik a Wednesday13-nel együtt.

HRM: Arra azért kíváncsi lennék, hogy ezeket a projekteket, bandákat hogyan egyezteted össze. Nincs esetleges ütközés a tervek és a koncertek között? Egyáltalán, hogy bírod erővel ezt a sok bandát?

V.M.: Sok odafigyelést és kommunikációt igényel. Igyekszem úgy intézni, hogy ne legyen ütközés a koncertek között, de ez a legtöbb esetben nem rajtam múlik. Manapság kevesen tudnak megélni egyetlen projektből, a legtöbben kettő vagy akár több zenekarban zenélnek. Ez attól is függ, hogy melyik zenekar mennyire aktív. Az új Davey Suicide-lemez januárban jelenik meg, amit valószínűleg egy sűrű koncertsorozat követ. Rengeteg műsort kell fejben tartanom, de folyamatosan tréningelem az agyam és sokat gyakorolok.

HRM: Itthonról vannak esetleg kérőid, vagy van tervben valami projekt, zenekar, amiben láthatunk majd?

V.M.: Tavaly – amikor fél évet otthon tartózkodtam – feldoboltam a Red Swamp ‘Desertdrive’ című nagylemezét, valamint beugró voltam néhány teltházas bulin a The Southern Oracle-ben is, de mivel már jó ideje nem veszek részt aktívan az otthoni zenei életben, ezért a közeljövőben nem hiszem. Viszont imádnám, ha az egyik Los Angeles-i zenekarommal eljutnánk Magyarországra.

HRM: Szabadidődben – ha van egyáltalán ilyen – mit szoktál csinálni? Los Angelesben azért szinte minden banda turnéja megáll, volt alkalmad nagyobb neveket elcsípni?

V.M.: Nagyon szeretek tanítani. Van egy saját metodikám, ami nagyon jól bevált és nagyon boldoggá tesz, amikor látom a sikerélményt a tanítványaimon. Koncertekre is szeretek járni, új inspirációkat gyűjteni. Többször voltam vendég a Vans Warped Touron, ahol kb. 20 koncertbe is bele lehet hallgatni egy nap, illetve a kedvenc zenekaraimat igyeszem elcsípni, ha tehetem. Alkalomadtán elmegyek néhány hollywoodi jam sessionre is.

HRM: Mik a terveid a jövőre nézve, mivel lennél elégedett?

V.M.: Továbbmenni az úton, amin elindultam, újabb sikereket elérni és másokat inspirálni. Valamint megtalálni az egyensúlyt a magánéletemben és a karrieremben.

Készítette: TAZ