Zakk Wylde – „Nem játszom azon az anyagon, amit Ozzy felvett”

írta TAZ | 2019.10.26.

Ozzy Osbourne ugyan lemondta európai turnéját, de Észak-Amerikában mindenképpen színpadra áll 2020-ban. Mindemellett új albumáról is beszélnek a rajongók, amin nagy meglepetésre Zakk Wylde nem lesz hallható.

 

 

Néhány hete adott ki közleményt Ozzy Osbourne hamarosan esedékes turnéjával kapcsolatban (melynek első felét újból elhalasztotta), amiben egy új albumot is említett. A lemezt Post Malone producerével, Andrew Watt segítségével hozta össze, azonban nem a megszokott csapat hallható rajta. Erről Zakk Wylde nyilatkozott nemrég a Cassius Morris Show-ban. „Nem játszottunk ezen a lemezen. Ozzy csak jammelt néhány barátjával, akiket ismer. Annyit mondott, hogy befejezte a felvételeket, én meg csak annyit, hogy oké, ez nagyszerű. Ez a Post Malone dolog, amit hallottam, nagyszerű volt. Egy fél éve Post eljött egy Black Label Society bulira, még az Ozzy-dolog előtt. Ő egy remek arc. Ozzy nagyszerűen énekel a dalban, de én nem játszom azon az anyagon, amit felvett. Az a helyzet, hogy bármikor összejöhetünk és felvehetünk egy másik dolgot, és ez rendben is van így.”

Zakk Wylde legutóbb 2007-ben játszott Ozzy-albumon, a ’Black Rain’-en.

Legutóbbi hozzászólások