Mesteri formában vizualizált káosz: Kataklysm, Hypocrisy, The Spirit – Barba Negra Music Club, 2018. 10. 23.

írta Hard Rock Magazin | 2018.10.27.

A kilencvenes években a Nuclear Blast által világra hozott legendás ’Death… Is Just The Beginning’ névre keresztelt válogatás CD sorozat újraindulásának alkalmából hozták össze ezt az azonos néven futó turnét, mely a nemzeti ünnepünkön érte el hazánkat. Így a keményvonalas metalarcok nemcsak a forradalom hősei, hanem a death metal ikonok előtt is tiszteletüket tehették. A műfaj rétegzettségéhez képest szép számmal meg is jelentek a műfaj tisztelői. (Itt jegyezném meg, hogy rég láttam ennyi hosszú hajú egyént koncerten.) Sajnos ma már nem divat az effajta viselet rocker körökben sem, pedig szerintem a világgal az eszme nem változott. Ez a műfaj ma is arról szól, mint egykoron, bár sajnálatos tény, hogy a gyorsfogyasztásra berendezkedett világ elérte az undergroundot is, még ha nem is olyan mértékben, mint a mainstreamet.

 

 

Az ilyen csomagok előnye, hogy több jó nevű bandát tudnak összehozni, így a nézőtér is könnyebben megtelik, valamint ár-érték arányban is kecsegtetőbb tud lenni. Itt sem volt ez másképp, mert mind a Hypocrisy, mind a Kataklysm (a két húzónév) a maga műfajában kiemelkedőt alkotott, ezáltal kivívták a rajongók elismerését. Az ízlés kérdése, hogy kinek melyik banda tetszik jobban, nem lehet őket összehasonlítani, mert más-más oldalról közelítik meg a halálfémet. Számomra a kanadai brigád a vonzóbb, mert könnyebben emészthető groove death metaljukkal minden alkalommal földbe tudnak döngölni, bár a Peter Tägtgren által mozgásban tartott svéd brigád atmoszférikusabb zenéje sem áll tőlem távol.

Az előzetesen kiírt menetrendnek megfelelően 19:00-kor elsötétültek a fények, és színpadon termett a The Spirit. Bevallom töredelmesen, hogy a zenéjüket annyira ismertem, hogy a koncert előtt a legnézettebb videomegosztó csatornán belefüleltem néhány dalukba, ami bíztatólag hatott rám, ezért is igyekeztem odaérni időben. Nem is kellett csalódnom.

A melankóliával átitatott atmoszférikus fekete féműk jó bemelegítésnek bizonyult. Az énekes hangja néhol a Sear Bliss-es Nagy Andráséra emlékeztetett, és zenei értelemben sem áll egymástól túl távol a két banda. A szélvész tempók köré épített akusztikus betétek remek atmoszférát teremtettek, amely egy kis klubban talán még nagyobb hatást tudott volna gyakorolni a szépen gyülekező rajongókra. Érdemes lesz rájuk odafigyelni!

Utánuk következett a Hypocrisy. Nagyon-nagyon régen sikerült velük találkoznom. Utoljára a megboldogult E-klubban (akkor talán már Diezelnek hívták) láttam őket, ami nem mostanában volt. A színpadkép szépen megtervezett volt. A váltakozó színekben tündöklő dobdobogó és a fémvázra feszített zenekari logók igazán impozáns látvány nyújtottak.

A zenekar óriási erővel robbant a színpadra az 1999-ben megjelent saját nevüket viselő album nyitódalával. A Fractured Millenium egy igazi nyitány, amely rögtön megadta a koncert alaphangulatát. Zakatoló középtempója sűrű barázdabillegetésre késztetett, ami nem is szűnt meg az egész műsoruk alatt. Ezt gyors tempóváltás követte a Valley of the Damned képében. Peter nem húzta az időt konferálásokkal, próbálták zenével kitölteni a nekik jutott egy órát.

Számomra volt némi üresjárat, mert nem minden korszakukat szeretem. Valahogy a kétezres évek elején megjelent albumaik összefolynak számomra. Nem nagyon találok rajtuk fogást. A korai évek hoznak lázba igazán, valamint a ’Taste of Extreme Divinity’ albummal találtunk újra egymásra. Így nagyon örültem a korai érát képviselő Pleasure of Molestation / Osculum Obscenum / Penetraila egyvelegének. Ilyen volt még a Killing Art és a záró Roswell 47, amely nélkül nem nagyon múlhat el Hypocrisy-koncert.

Bár az egy órát kicsit keveselltem a buli elég töményre sikerült így is. A rendelkezésre álló idő alatt próbálták megidézni minden korszakukat, így azt hiszem senki nem távozott csalódottan, hacsak azért nem, mert a ráadás elmaradt.

Fractured Millenium / Valley of the Damned / End of Disclosure / Adjusting the Sun / Eraser / Pleasure of Molestation - Osculum Obscenum - Penetraila / Fire in the Sky / Killing Art / War-Path / Thi Final Chapter / Roswell 47

A Kataklysm nem ritka vendég kishazánkban. Körülbelül kétévente mindig felbukkannak (van, amikor gyakrabban is) egy fesztiválon vagy önállóan. Gondolom ennek is köszönhető, hogy úgy éreztem, a koncertjük alatt mintha kevesebben lettek volna a teremben. Bár az is lehet, hogy csak a sörpult volt túl vonzó a szünetben és már nem helyezkedtek vissza az emberek. Én nem nagyon mozdultam el a keverőpult környékéről, mert a hangzás általában ott a legjobb, a vezetést általában megnyerem (sör kilőve), vizet meg nem szeretek sör áron venni.

A relatív gyors átszerelés (tulajdonképpen le kellett bontani az egész színpadot) után nem húzták az időt, és egy rövid intro után belecsaptak a lecsóba az új lemez első klipes dalával, a Narcissisttel. A hangzás már szinte az első perctől összeállt, bár a kanadaiak szeretik használni a technika adta lehetőségeket, így a digitális technika miatt sokkal könnyebb dolga van a keverő állásban dolgozó szakembernek.

Nálam ők a setlist összeállításánál nem nagyon tudnak tévedni, mert minden lemezüket ismerem és szeretem. Jean-François Dagenais gitárost igazi riffmesternek tartom. Nagyon tudja, hogy mitől döglik a légy. Egyszerű, de mégis nagyszerű, húzós és mázsás témákkal, groove-okkal pakolják tele a dalaikat.

Persze a kezdetektől ők is sokat változtak, sokat dallamosodtak, de a színpadon úthengerként viselkednek. Intenzív és lendületes minden bulijuk, az ember kitombolhatja minden felgyülemlett feszültségét. Külön figyelmet érdemel a dobos Oli Beaudoin, aki fiatal kora ellenére helytáll az „öreg” rókák között. Elképesztő súllyal, intenzitással és szélvész tempóban tudja püfölni a bőröket. Technikailag nagyon felkészült. Ha csak őt néztem volna, akkor is élveztem volna a koncertet.

Az új lemez dalai közé ők is beépítettek néhány, már klasszikussá érett dalt, ami megdobta a hangulatot a darálóban is. Kifejezetten örültem a ’Serenity in Fire’ lemezről elhangzott As I Shilter és 10 Second From the End daloknak, valamint az ’In Shadows and Dust’ címadójának. Természetesen a nagy közönségkedvenc Crippled and Broken sem maradt ki a szórásból. A ráadásban elhangzott még a Like Animals, Iron Will és a ’Previal’ album egyik legjobb dala a földbedöngölő főtémával, földöntúli hangulattal felvértezett Blood in Heaven.

Összességében elmondható, hogy mind a három banda kitett magáért, amit a közönség is meghálált. Szélvész tempók, blastbeatek, elszállás és finom melankólia is helyet kapott a repertoárban. Mindhárom banda máshogyan, de mesterien vizualizálta a káoszt. Sohase legyen rosszabb a kedd esténk!

Narcissist / The Black Sheep / Fire / Thy Serpents Tongue / 10 Seconds From the End / Guillotine / As I Shilter / Crippled and Broken / Outsider / Manupulator of Souls / In Shadows and Dust / …And Then I Saw Blood /// Like Animals / Iron Will / Blood in Heaven

 

Szerző: Losonczi Péter
Fotók: Mahunka Balázs
Köszönet a lehetőségért a Hammer Concertsnek!
További képek ITT

Legutóbbi hozzászólások