Két Pink Floyd-est három nap alatt: Nick Mason's Saucerful of Secrets (Bécs) vs. Keep Floyding (Budapest)

írta Dini | 2018.10.07.

Múlt hónapban két Pink Floyd örökséget ápoló koncerten volt szerencsém részt venni. Az elsőt szeptember 19-én Bécsben tartották a Wiener Stadthalle F csarnokában. Ott a legendás dobos Nick Mason és zenekara játszotta élőben a Pink Floyd korai dalait. Rá két napra pedig Budapesten a Keep Floyding idézte fel az 1994-ben felvett 'P.U.L.S.E.' koncertlemez anyagát az A38 Hajó gyomrában.

 

 

Jókor jó helyen. Pont egy mongol társasággal voltam bécsi városnézésen azon a napsütéses szerdai napon, mikor a Nick Mason’s Saucerful of Secrets már javában készülődött az esti koncertre. Az idén 74 éves dobos az utóbbi időkben újra aktivizálta magát zenei vonalon.  Mivel a Waters és Gilmour közötti feszültség nem nagyon múlik, így kevés az esély egy esetleges közös visszatérésre, ezért Nick maga köré szervezett pár kiváló zenészt és turnéra indult velük. A ’The Dark Side of the Moon’ konceptlemez előtti korszak albumairól válogatják az előadások anyagát. Az eredetileg 4 londoni koncert sikerén felbuzdulva szeptemberben európai turnéba kezdtek, sőt 2019-ben is lesz folytatás.  A bécsi koncertet megelőzően Mason egy szerintem elég béna, már-már megalázó pózban volt kénytelen tenyérlenyomatot és szignót adni a „Tipp 3 Walk of Stars” múzeum gyűjteményébe.

A koncerthelyszín közelébe érve kicsit a Petőfi Csarnok-béli bulik előtti bandázások jutottak eszembe. Itt is már a kapunyitás előtt kis csoportokban iszogattak, beszélgettek a rajongók a szomszédos parkban. A gyülekező tömegben több, Ausztriában közismert figurát lehetett felfedezni és nem csak a zeneiparból. Volt egy autóversenyzői különítmény is Gerhard Berger vezetésével, aki Mason Tour pólóban virított. Mason megszállott autórajongó, többször rajthoz állt régebben a Le Mans 24 versenyen és egy Ferrari GTO-t is szokott nyüstölni. A vendéglistán volt Steve DiStanislao is, aki a David Gilmour show jelenlegi dobosa, de akár Columbo feleségét, őt sem láttam az este folyamán. Az F csarnok amolyan színházterem-féle, így aki nem bírta felhörpinteni a becsengetésre, annak az italát lent kellett hagyni az előtérben.

Pontosan 20 órakor el is kezdődött a program: egy olasz származású, Londonban élő énekesnő egy szál gitárral lépett a mikrofonhoz. Emma Tricca igazi mai dalosnak tekinthető, a folk muzsika elemeit építette be szerzeményeibe, de nem elégedett meg az itáliai gyökerekkel, nyakába vette a világot, Anglia után Amerikába is ellátogatott, Texasban szívta magába a country és a folk rock dallamait. Ezen az estén főleg a legutóbb megjelent ’St. Peter’ albumról szóltak a dalok.  Magát felfedezőnek tartja, dalaiban a szivárványos pszichedélia, a melankólia, a vágyakozás hangulatai keverednek a Morricone-féle filmzenék magányos hős életérzéseivel. Előadásmódja Joni Mitchellre emlékeztet, fizimiskája, külső megjelenése slampos, kicsit hippis. Valószínűleg nem bajlódik túlzottan a fellépések előtt a beöltözéssel.

Bevallom, szerintem nem volt nagyon felspanoló az egy szál gitáros előadás, sokkal szerencsésebb lett volna, ha zenekarral kérik fel a bemelegítésre.  A neten keringő zenekaros felvételek jobban illettek volna egy Pink Floyd műsor felvezetésére. Persze az megdobta volna a költségvetést, mert hát a dobos például a Sonic Youth-os Steve Shelley a bandában.

Setlist: Winter, My Dear / Julian's Wings / The Servant's Room / November at My Door / Mars Is Asleep / Lost in New York

A rövid szünetben aztán szépen megteltek a vörös széksorok, alig-alig akadt pár üres szék a kétezer fős teremben. A merch pult jól dolgozott, rengeteg emberen láttam a turnépólót és egyéb relikviákat. Sokan szorongattak a hónuk alatt CD-ket, LP-ket is. Mason a turné előtt újra kiadatta a saját szólólemezeit. Stílszerűen az ’Unattended Luggage’ (Nem várt csomag) címet adta a 3 lemezes boxnak. A következő lemezeket találhatjuk a dobozban: ’Nick Mason’s Fictitious’ (1981), ez volt az első szóló anyaga, ami a Pink Floyd fénykorának utolsó időszakában készült. Dalait Carla Bley amerikai dzsesszzongorista írta, a számokat a Soft Machine énekese, Robert Wyatt énekelte fel. Aztán a második lemez, ’Profiles’ (1985) címmel a 10CC gitáros, Rick Fenn közreműködésével készült, főleg instrumentális zene, viszont a Lie for a Lie-t David Gilmour és Maggie Reilly énekelte fel. A Mason-doboz harmadik darabja egy filmzene, a ’White of the Eye’ (1987), az azonos című thrillerhez készült, szintén Rick Fenn-nel együttműködésben.

Annak ellenére, hogy tulajdonképpen Mason az egyetlen olyan tag a Pink Floydban, aki végig a zenekar tagja volt, mindössze 3 saját szerzeménnyel büszkélkedhet a legendás anyagban.

Megszólalt a várva várt utolsó csengetés, lassan elsötétedett a terem és csak a mocorgás hallatszott, majd egy fokozatosan erősödő intróra bevonult a zenekar. Aztán bele is kezdtek egy már 1966-ban is játszott instrumentális darab rövidített változatába. A ’The Piper at the Gates of Dawn’ albumról szólt az Interstellar Overdrive. Egyből lehetett érezni, hogy itt valami különleges zenei élményben lesz részünk. Egyből követte is a szintén erről az albumról való Astronomy Domine. Nekem nagyon bejöttek ezek a Syd Barrettes időszakban összehozott zenék. A Lucifer Sam előtt kiszált a dobok mögül Nick, üdvözölte a közönséget és elmondta, hogy reméli, hallják és érzik a nézők, hogy itt nem egy orosz vagy dán Pink Floyd show megy. Természetesen vettük a lapot, hogy Gilmour és Waters augusztusi dániai és moszkvai megabulijára gondolt. Ezen mindenki jót derült és ütemes tapssal megnyugtatták a mestert, hogy lejött, itt főleg a zene lesz főszerepben és nem a különböző megalomán show elemek.

Igazi szupergroupot gyüjtött össze maga köré: Gary Kemp (Spandau Ballet) és Lee Harris (Blockheads) gitározott és énekelt. A Pink Floyd Waters távozása utáni felállásában is helyet kapó Guy Pratt basszusgitározott és énekelt, a neves zenei producer, dalszerző Dom Beken pedig billentyűs hangszereken játszott, és éppen születésnapot ünnepelt. Amikor ezt bemondta Mason, a közönség elkezdte a „Happy Birthday…”-t skandálni, amitől láthatóan meghatódott a fickó.

A Fearless dallamait hallgatva már enyhe lúdbőrözést éreztem, Gary Kemp kíváló gitáros és nagyszerű énekes, hangja nagyon passzolt a hangszereléshez. Következett két instrumentális szám egybegyúrva, az Obscured by Clouds szintidallamaiból észrevétlenül csöppentünk a When You're In gitáralapú széksormozgató lüktetésébe. Közben pedig az egész hátteret lefedő zenekari molinóra egy nagyon színes animációt vetítettek. Az egész koncert alatt a zene hangulatának megfelelő színekkel, vetítésekkel játszadozott a fénytechnikus és a vizuáltechnikai csapat. A fények együtt rezegtek a hangokkal, nagyon lehetett tudni, hogy kire, mire kell figyelni a színpadon.

Az Arnold Layne alatt például Nick Mason legendás harcsabajuszos videóit vetítették a háttérben. Plusz még bedobtak egy hasonló ütemű, számomra ismeretlen nótát, a Vegetable Mant. Vidám, pattogós szakasz volt mindenképpen. Nick Mason nem vitte túlzásba a virgázást az este folyamán, de pontosan és precízen kézben tartotta az ütemet minden nótában. Következett az If és az Atom Heart Mother egyveleg, a régebbi Floyd koncertverzióknál kicsit rövidebben. Ettől függetlenül itt már nagyon a tetőfokán jártunk az élményeknek. A lírai hangulatot azonban gyorsan megtörte a The Nile Song fémes gitárhangzása, majd ismét melankóliába váltottunk a Green Is The Colour dallamaival. Ez utóbbi két dal amúgy a ’More’ filmzene-albumon jelent meg 1969-ben. A zenekar minden tagja jól bánik a hangjával is, így külön vokálos csapat nélkül is működött a dolog szinte az összes számban, ahol több szólamban kellett énekelni.

Ezután ismét a basszer, Guy Pratt percei jöttek, először a Let There Be More Light, majd a legendás Set the Controls for the Heart of the Sunban is megmutathatta, hogy ő valójában énekesi pályára készült. Utóbbi dalban Mason megszólaltatta a mögé feltett hatalmas gongot is. Különös rezonancia járta be a termet. Viszont, hogy ne roskadjunk végleg pszichedéliába, bedobtak két rövidebb, vidámabb számot, a See Emily Playt és a Bike-ot. Aztán a One of These Days első basszusütemeit már tapssal követte a közönség, ezt a számot gyakran hallani egyéb Pink Floyd zenéket bemutató koncerteken. Nagyon élvezték a zenészek is, ment a terpeszmozgás, húrdöngölés. Valahogy megérezték a rajongók, hogy közeledünk a fő műsoridő zárása felé. Az első sorokban kezdtek felállva tapsolni az emberek. Jó választás, ütős nóta volt, igazi expozé. Nick Mason megköszönte a közönségnek a támogató részvételt, aztán még lenyomtak két számot ráadásként. A zenekar nevében is használt A Saucerful of Secrets szvit közel 10 percen át varázsolta el a színházteremben már álló nézőket. A búcsúdal pedig a jópofa Point Me at the Sky volt. Méltán szólt a vastaps. Jó kis bandát hozott össze a mester. Nick Mason, David Gilmour, Roger Waters, Richard Wright, Syd Barrett volt a Pink Floyd, sajnos utóbbi kettő már az égi zenekarban nyomja. Pótolhatatlan zenészek, viszont helyettesíthetők. Jó élményekkel lettünk gazdagabbak, hogy Nick is visszatért a zenei vérkeringésbe egy saját formációval. Külön öröm, hogy nem a látvány és a pompa volt a lényeg, hanem, hogy egy jót zenéljenek. Különösen tetszett, ahogy a két gitáros leosztotta a szólókat egymás között.

Lee Harrisnek a Gray Guitars egy spéci Admiral lapgitárt gyártott Bare Knuckle pickupökkel a jellegzetes slide hangzás minél tökéletesebb elérése érdekében. Gary Kemp meg akár Sting imitátornak is elmehetne, roppant szimpatikus fickó. A közönség elég nemzetközi volt, az osztrákokon kívül lehetett magyar, angol, szlovák, cseh és még délszláv nyelven beszélgető csoportokat is hallani. A koncert után még sokan az előtérben maradtak, megbeszélték az élményeiket, vásárolták a lemezeket, pólókat és várták, hátha kijön a zenekar dedikálni a relikviákat. A parkban pedig élelmes árusok a földre terített pokrócokról kínálták a Floydhoz köthető cuccokat, természetesen a benti ár feléért, harmadáért.

Set list: Interstellar Overdrive / Astronomy Domine / Lucifer Sam / Fearless / Obscured by Clouds / When You're In / Arnold Layne / Vegetable Man / If / Atom Heart Mother  / The Nile Song / Green Is the Colour / Let There Be More Light / Set the Controls for the Heart of the Sun / See Emily Play / Bike / One of These Days ///A Saucerful of Secrets / Point Meat the Sky

Két nappal később az A38 Hajóra ismét a progresszív rock királyainak öröksége miatt mentem. Szerencsére itthon is van egy-két Floydban utazó banda. A Keep Floyding Band a közel két évtizedes működése alatt pedig bizonyította, hogy lehet a tribute zenét is magas szinten művelni, saját hozzáadott értékkel megspékelni. Öröm látni, ha egy zenekar évről évre fejlődik, csiszolódik. A koncert előtti napon a Facebookon üzent a rajongóknak a zenekar, hogy érkezzenek időben, mert 19.40-kor pontos kezdés. Még egy meglepetést is ígértek. Aztán kiderült, hogy a világhálón is nézhető lesz buli az A38 Live Stream csatornáján. Úgy tűnik, semmiben sem akartak elmaradni a nagy elődöktől. A zenekar a Pink Floyd 1994-es ’P.U.L.S.E.’ koncertjét kívánta megidézni a magyar közönségnek. 94’-ben is volt élő közvetítés az egyik londoni koncertről. A stream ellenére szépen gyülekezett a közönség a bulira.

Elsötétedett a terem, a közönség is elcsendesedett és szépen beúsztak a Shine On You Crazy Diamonds dallamai a fülünkbe. Felváltva sírt a gitár Goldschmith Gábor és Tóth András kezében. Az instrumentális résznél főleg a kék és a piros színek domináltak a színpadvilágításban, aztán az éneknél már beköszönt a sárga és a zöld is. Kétoldalt pedig kivetítőkön ment a vizuál. Haáz Imre is bejelentkezett szaxofonon szólóival a nyitószám vége felé. Szünet nélkül folytatták az Astronomy Dominéval, melyben Heinfarth György dobolása és Segesdy Márton billentyűs játéka dominált. Itt is a 3. szám előtt szólt a zenekar a közönséghez, akárcsak szerdán, a bécsi bulin. Gábor kicsit belekavarodott az évszámokba, de mindenkit bíztatott az ünneplésre és a fogyasztásra. Utóbbival azt gondolom, nem volt probléma. A What Do You Want From Me és a Learning to Fly közben is hallhattuk, hogy bizony a vokálos lányok is jó formában voltak ezen az estén. Garda Zsuzsa és Simon Edina nagyon érzik ezt a műfajt is, hangi adottságaik pedig kiválóak. Zsuzsa annyira benne van, hogy egy új, M.A.Y.A. (Music As You Are) nevű progresszív rock projektben is énekel.

Gyorsan pörögtek egymás után a jobbnál jobb számok és nem nagyon lehetett kifogást találni a zenekar játékában. Meg kell említenem még Balázs Bálint basszusgitárost, aki szintén remekül dolgozott ezen a bulin is. Nekem az Another Brick in the Wall Part 2-től kezdődően volt zeniten a buli. Olyan nóták csendültek fel ebben a blokkban, mint a Breathe / Ont the Run, vagy a Time és a Money. A koncert hátralevő részét a ’The Dark Side of the Moon’ album dalai uralták, a Brain Damage / Eclipse egyveleggel véget is ért az első felvonás. Vastapsos rábeszélés hatására még eljátszottak 3 számot. A Run Like Hell végén már teljes fényárban ünnepelte a közönség a zenekart, akik ezen a bulin sem okoztak csalódást. A facebookos kommenteket olvasgatva a streamet nézők sem csalódtak. Nagyon jó minőségben ment minden a helyszínen és a virtuális világban is. Igazi csapatmunka ez, amiben benne volt a zenészeken kívül a technikai stáb is Prohászka Ferenc hang, Németh Zoltán fény, Balázs Lajos vizuál, valamint az A38 technikai felszereltsége és az ottani személyzet szakértelme is. A teljes koncert visszanézhető itt.

Setlist: Shine On You Crazy Diamond (Parts I-V)/ Astronomy Domine / What Do You Want From Me / Learning to Fly / Keep Talking / Coming Back to Life / Hey You / Great day for freedom / Sorrow / High Hopes / Another Brick in the Wall Part 2 / One of These Days / Speak to Me / Breathe / On the Run / Time / The Great Gig in the Sky / Money / Us and Them / Any Colour You Like / Brain Damage / Eclipse / Wish You Were Here / Comfortably Numb / Run Like Hell

Mi lett a két buli mérlege? Mindkettőt szerettem, mindkettőben a zene dominált ízléses fény és vizuál kíséretében. Mason helyében én meghívnám a Keep Floydingot egy közös bulira. Ámen.

 

Szerző: Dini
Képek: Werner Haider, Thomas Zeidler, Dini és Keep Floyding Facebook-oldala (Czégény Péter)
Köszönet a Barracuda Musicnak!

Legutóbbi hozzászólások