Moby Dick – Okos világ: új dal és klip a globális tébolydáról

írta Hard Rock Magazin | 2018.04.09.

A Moby Dick zenekar több mint tíz év után jelentkezik új videoklippel, melyet nem szokványos helyszínen és körülmények között rögzítettek.

 

 

"Felvettünk pár új Moby Dick-dalt az elmúlt időszakban és úgy ítéltük meg, hogy az Okos világ című nótához van egy olyan ötletünk a képi megjelenítéshez, amit érdemes megörökíteni. Rendező barátunkkal többször beszélgettünk és jött az ötlet, hogy egy kemény metalzenekarnak nem szokványos helyszínen – ahol, sok turista van – adjuk elő a dalt és várhatóan mindenki előkapja az okostelefonját. Ez be is jött, mindenki mobilozott, így tudtuk is demonstrálni azt, hogy már minden 'okos' ebben a kifordított világban, csak mi magunk hülyülünk meg. Nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy nagyon hideg volt. Smici egyoldali tüdőgyulladással én meg arcüreggyulladással nyomtuk végig a forgatást.” – nyilatkozta Mentes Norbert gitáros a forgatasról. A dal élőben először április 21-én, a zenekar dupla jubileumi koncertjén lesz hallható.

"A legendás ’Körhinta’ album 25. jubileuma és a zenekar egyik alapítójának, Mentes Norbertnek 50. születésnapi koncertje - sok meglepetéssel és vendéggel!”

A koncert különleges vendégei: Nagy Feró (Beatrice), Kalapács József (Kalapács, ex-Pokolgép, ex-Omen), Rudán Joe (Rudán Joe Band, Dinamit, ex-Pokolgép), Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Sziva Balázs (Romantikus Erőszak), Ézsiás Péter (Historica), Barbaró Attila (Junkies), Szijártó Zsolt (Kárpátia, ex-Akela, ex-Omen), Nagy Hunor Attila (Beatrice), Vörös Gábor (ex-Omen, Piramis), Motörhand, Brazzil, ex-Moby Dick tagok és sokan mások!

Mindeközben a ’Rock & Roll örök' címmel egy különleges albummal jelentkezik a Moby Dick és a Hungarica gitárosa, Mentes Norbert. A lemez apropóját Norbi 50. születésnapja adja. 3 új dal, valamint a hazai és nemzetközi sztárokkal készített nótái egy albumon, kapható országszerte az áprilisi HammerWord magazin mellékleteként! Exkluzív limitált digipak csomagolásban rendelhető kizárólag a Moby Dick zenekar honlapján.

Legutóbbi hozzászólások