Ozzy Osbourne – Búcsúturnéra indul jövő tavasszal

írta TAZ | 2017.11.07.

A Black Sabbath után saját magát is nyugdíjazza Ozzy, bár állítása szerint a kétévesre tervezett turné után még van arra esély, hogy néha koncertezzen, ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogy új dalai is vannak a talonban.

 

 

Pár hete még úgy volt, hogy visszavonulásról szó sincs Ozzynál, most azonban bejelentette, hogy 2018 májusában búcsúturnéra indul, mely körülbelül két évig tart majd. A turnén minden bizonnyal a jelenleg is aktív felállás, vagyis Zakk Wylde (gitár), Rob "Blasko" Nicholson (basszusgitár), Tommy Clufetos (dob) és Adam Wakeman (billentyűk) játszik majd a Black Sabbath egykori énekese mellett.

„Az emberek folyamatosan azt kérdezik, hogy mikor vonulok vissza. Nos, ez lesz az utolsó világkörüli turném, de azt nem mondhatom, hogy utána nem fogok itt-ott fellépni.” – áll az énekes nyilatkozatában, mellyel együtt azt is bejelentette, hogy a nagy koncertkörút a következő állomásokkal indul:

Május 05. Mexikóváros, Mexikó
Május 08. Santiago de Chile, Chile
Május 11. Buenos Aires, Argentína
Május 13. Sao Paulo, Brazília
Május 16. Curitiba, Brazília
Május 18. Belo Horizonte, Brazília
Május 20. Rio De Janeiro, Brazília
Június 01. Moszkva, Olimpiai Stadion, Oroszország
Június 03. Szent Pétervár, Jégpalota, Oroszország
Június 06. Finnország
Június 08. Solvesborg, Sweden Rock Festival, Svédország
Június 10. Donington, Download Festival, Egyesült Királyság
Június 13. Prága, Airport Letnany, Csehország
Június 15. Párizs, Download Festival, Franciaország
Június 17. Olaszország
Június 20. Halden, Tons Of Rock Festival, Norvégia
Június 22. Koppenhága, Copenhell Festival, Dánia
Június 24. Dessel, Graspop Metal Meeting, Belgium
Június 26. Krakkó, Impact Festival, Lengyelország
Június 28. Oberhausen, Konig-Pilsnet Arena, Németország
Június 30. Madrid, Download Festival, Spanyolország
Július 07.: Lisszabon, Meo Arena, Portugália

A visszavonulás, illetve a lassítás már jó ideje kerülgeti Ozzyt, tavaly májusban Sharon például ezt nyilatkozta: „Nem a következő évben kerül erre sor, de közeleg. Nem akarom, hogy Ozzy 75 évesen is a Crazy Traint énekelje. Szerintem az a legjobb, ha visszavonulsz, mielőtt betöltenéd a 70-et, így a csúcson tudod abbahagyni.”

Ugyanakkor nemrég még arról szólt a fáma, hogy új szólóalbum is lesz, ami a legfrissebb fejlemények tudatában egyáltalán már egyáltalán nem biztos.

Legutóbbi hozzászólások