Lehetetlen nem szeretni: Sting, Papp László Budapest Sportaréna, 2017. 10. 13.

írta Adamwarlock | 2017.10.25.

Sting már régóta rajta van zenei bakancslistámon, mert bár többször járt már hazánkban, de még egyszer sem tudtam elcsípni. Most viszont úgy éreztem, eljött az idő, és látnom kell az ikonikus énekes-basszusgitárost, mert ki tudja, mikor lesz lehetőségem erre legközelebb. Persze arra nem kell számítani, hogy a hatodik x második felét taposó Sting hamarjában nyugdíjba vonulna, hiszen étrendjének és a jógának köszönhetően top formában van, és fiatalokat megszégyenítő energiával veti bele magát a koncertezésbe. A képlet egyszerű: Sting egy ikon, és ez a péntek este is azt bizonyította számomra, hogy legalább egyszer ezt az ikont bizony látni kell.

 

 

Sting már inkább jelenség, mint személy vagy egyszerű előadó. Igazából nagy elfogultság nélkül nem tudok erről az eseményről írni, tekintettel arra, hogy az első alkalmam volt élőben látni a mestert, tehát evidens, hogy az egész koncert nagy élmény volt. Ez pedig már önmagában valami, mármint az, hogy Sting csuklóból kiráz egy olyan bulit, aminek kb. egyetlen percében sem éreztem, hogy üresjárat, vagy önismétlés lenne. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy lélegzetelállító hatalmas koncert-katarzist kaptam... De erről inkább később.

Inkább arról beszélnék, hogy mi is olyan zseniális Stingben. Talán elcsépelt lenne vele kapcsolatban arról regélni, hogy micsoda karizmája van a színpadon, meg mennyire kedves és laza fazon, holott mindkét kijelentés igaz. Sting elsődleges zsenialitása leginkább az utánozhatatlan hangjában áll. A fickó 66 éves, és a hangszálai még mindig ugyanolyan erővel rezegnek, mint régen (persze a korral járó kopás felfedezhető, de ez nem jelentős, főleg a korához képest), és simán eléri a szükséges hangmagasságot, ami azért valljuk be, a kortársainál már jelentős teljesítménynek számítana. Ez persze adottság, mert Sting született tehetsége és anatómiai adottsága, hogy egyszerűen nem kell küzdenie semmit a hangmagasságok eléréséért, abba a lágéba helyezi a hangját, amelyikbe épp gondolja, anélkül, hogy fel kellene építenie, el kellene érnie a kívánt magasságot. Ezért tűnik annyira elnyűhetetlennek az orgánuma, és légiesen könnyűnek a hangképzése.

Másik isteni kvalitása cikkem főszereplőjének, hogy kiváló zeneszerző. A slágereket persze senkinek sem kell bemutatni, de érdemes észrevennünk, hogy Sting zeneszerzőként már a The Police idejében ügyesen lavírozott a műfajok között, sikeresen vegyítve a rockot, a jazzt, a reggae-t és a punkot, ezzel rendkívül széles rétegét ragadta meg a közönségnek, és azt látni kell, hogy ezek a dalok most, 2017-ben is érvényesek és ütősek.

Persze a több, mint negyvenéves múlt a zenei pályán, valamint Sting profizmusa egy tökéletes hangzást eredményez, így ezeknek az amúgy is zseniális nótáknak van min megszólalniuk. Az Aréna teljes akusztikája ki lett használva, és kristálytisztán szólt minden, legyen az magas vagy mély tartomány, basszusgitár vagy ének. Külön említést érdemel a vokálszekció, élen Sting „nagyfiával”, Joe Sumnerrel, aki előzenekari státuszban is tetszelgett a papa színpadra lépése előtt (bár fiát ő maga konferálta föl egy dallal). Érdemes egy szó erejéig Joe kvalitásait is megemlíteni, aki hangilag nem esett messze a fullánkos fától: apjához hasonlóan ő is nagyon lazán és erőteljesen énekel, a torkából Sting énekhangjának kissé magasabb, élesebb mása tódul  ki, és bár hamis hangokat nála sem lehetett hallani, amikor David Bowie Ashes to Ashes című dalát közösen adták elő, hallani lehetett, hogy az öreg hangja karakteresebb az utódnál. Mondjuk ezt ne vegyük túl nagy negatívumnak,  mert Stingből csak egy van, és Joe még így is egy „A” kategóriás énekes.

A közönség persze zabálta a koncertet, ahol egymást érték a slágerek. Sting és a The Police zenéje olyannyira az origóban helyezkedik el, hogy el nem tudok képzelni olyan embert, aki ezen a koncerten ne tudott volna jól szórakozni, legyen bármilyen is a zenei preferenciája. Persze a borsos jegyárak ellenére is teltházas volt a buli, és már hetekkel a koncert napja előtt nem lehetett sehol sem belépőt találni az előadásra. Az várható volt, hogy az anyaegyüttes dalai valamivel nagyobbat ütnek, és a közönség rocker része (ahogy jómagam is) inkább ezekre volt ráizgulva, addig az inkább popba hajló szólódarabokra inkább a gyengébbik nem volt kíváncsi, tekintettel azok romantikus voltára (gondolok itt a Fields of Goldra, a Desert Rose-ra és az általam soha nem kultivált Shape of my Heartra). Persze a legnagyobb ovációt az Englishman in New York - Message in the Bottle – Roxanne - Every Breath You Take kvartett váltotta ki.

Akármennyire is nagy élmény volt látni a korát meghazudtoló fizikai állapotban lévő Stinget (akinek évszámaira csak az – amúgy még mindig fiatalos – arcán egyre mélyebben futó barázdák utaltak), némi sterilitást éreztem: a koncert szinte percre pontosan 9-kor kezdődött, és ugyanígy óraműpontossággal fél 11-kor ért véget. A mester túl sok interakcióba nem került a közönséggel, és mintha azt éreztem volna, hogy végigrohannak a maratoni 20 dalt tartalmazó setlisten. Azért félreértés ne essék, hakniszagról itt szó sem lehetett, és Sting karaktere, odaadása a közönség és a zene iránt már önmagában lélekkel tölti meg az előadását, de az is biztos, hogy mindent nem tett meg azért, hogy felrobbanjon az Aréna. Összességében nagyon megérte végignézni a koncertet, minden dal a helyén volt, és a második visszatapsolásnál a Fragile közben még a szememből a sterilitás miatt benne lévő picinyke  tüske (vagy fullánk?) is eltűnt, mert korona került az előadásra, és teljesen keretbe került Sting zsenialitása és a koncepciója arról, hogy mit is tud ő átadni zenéjével.

Setlist: Heading South on the Great North Road (Joe Sumner koncertje előtt) / Synchronicity II / If I Ever Lose My Faith in You/Spirits in the Material World / Englishman in New York / Every Little Thing She Does Is Magic / Mad About You / Fields of Gold / Shape of My Heart / She's Too Good for Me / Petrol Head / Message in a Bottle / Ashes to Ashes / Walking on the Moon / So Lonely  /Desert Rose  /Roxanne /// Next to You / I Can't Stop Thinking About You / Every Breath You Take /// Fragile

Szerző: Adamwarlock
Képek: Réti Zsolt
Köszönet a Live Nationnek!

Legutóbbi hozzászólások