„Hello friends, back in Budapest!”: Voivod, Earth Ship, Perihelion – Dürer Kert, 2017. 10. 04.

írta Dzsó | 2017.10.12.

Annak csak örülni lehet, hogy egyre gyakoribbak a minifesztivál jellegű koncertek, ahol több banda is fellép egyetlen este, mert olyan nevek is bekerülnek a nagy zenei lexikonodba, akikre amúgy nem biztos, hogy vennél jegyet. Persze ennek is megvan a maga hátránya, mert a hajnalba nyúló befejezést elkerülendő már hétkor kezd az első fellépő, amikor a közönség nagyobbik fele még otthon púderezi az orrát, így a korai kezdőkkel elég rendesen kitolnak.

 

 

Így történt a debreceni Perihelion esetében is, akiknek műsorából csak az utolsó (Égrengető) dalt sikerült elcsípnem a második (Zeng) albumukról, pedig ha a többi is ilyen jó volt, akkor nagy kár érte. Én erre az egyetlen nótára megszavazok minimum 9 pontot, jó kis lebegős, progos történet vastagon, és lelkesen, ráadásul jól is szóltak, nyoma sem volt a Dürerben régebben gyakori kásás hangzásnak. Odafigyelek ezentúl, mivel november 10-én két EP és két nagylemez után jön az új korong, ráadásul ugyanitt lesz a lemezbemutató koncert is 18-án.

Rövid átszerelés után lépett színpadra a berlini Earth Ship, akik nem tartották fontosnak sajátra cserélni a Voivod-molinót. Szintén nem kezdőkről van szó, hétéves fennállásuk alatt kiadtak négy albumot, egy EP-t, szeptember végén pedig egy kétszámos kislemezt a Napalm Recordsnál, és kifejezetten aktív koncertzenekarnak számítanak Európa-szerte, tavaly nálunk is jártak. Saját definíciójuk szerint „skull crushing, whisky soaked riff powerben” utaznak, ami nem költői túlzás, jó kis málházós stoner-sludge-ot toltak a fiúk (és a basszer Sabine Oberg) vacsorára, súlyos falatok mentek le a közönség torkán. A második gitáros, Marcel Schulz 2016-ban elhagyta a bandát, aki lehet, hogy dobott volna a hangzás teltségén, mindenesetre mélyre hangolt, szénné effektezett, dekadens gitárban nem volt így sem hiány, erre dobott egy lapáttal Jan Oberg üvöltése, meg a sampler.

Nekem ez volt az első találkozásom a bandával, és nem tudok nem párhuzamot vonni a Tool sötét sejtelmességével, de nyolc számon keresztül végig ugyanaz a depresszív metal hömpölygött a hangfalakból. A minőségbe és a teljesítménybe nem tudok belekötni, de a show-nak nem volt dramaturgiája (például sehol egy jól felépített csúcspont, amitől megvadulna a közönség), germános mátrixban zajlott a koncert, én legalább is így éreztem. Az utolsó Edge Of Time után gitárnyígatással, sportszerűen vonult le a csapat, semmi önsztároló erőszak-ráadás (mint az tapasztalható gyakran). A ráadás legyen a főbandák privilégiuma.

Teeth Of Stone / Serpent Cult / Silver Decay / Monolith / Eyes In The Night / Safeguard Of Death / Valley Of Thorns / Edge Of Time

Vagyis ezúttal a Voivodé! Azé a kanadai Voivodé, akik már ötödször léptek fel Magyarországon, akik 35 évvel ezelőtt kezdték a pályát, hogy ránk szabadítsák sci-fi thrash metalnak nevezett művészetüket, amit nonfiguratívnak kellene hívni, ha képzőművészet lenne. Voltak avantgárd kalandozások a kezdetekhez képest, tagcserék és visszatérések – például 6 évig játszott Jason Newsted is a csapatban a Metallica-éra után, és beárnyékolta a pályájukat az alapító Piggy súlyos betegsége és 2005-ös halála.

21:30-kor a színpadról villantott az egyik road a keverő felé, hogy kezdés van, ekkorra már nem nagyon lehetett mozdulni a teremben. (Arra talán jobb nem gondolni, hogy baj esetén a két darab konyhaajtónyi kijáraton át hogyan lehetne gyorsan és egyben távozni.) Az intró hangjára szélesen vigyorogva bevonult a Voivod 2017-es felállása: Away, Snake, Chewy, Rocky, majd nagy pacsizás az első sorral, és visszatértek a '80-as évek a Killing Technologyval.

Nagyon elemében volt a banda és nagyon működött a kémia a közönséggel, már az elején ment a „hey-hey-hey” hergelés és a „Hello friends, back in Budapest!” mellé kaptunk hamarosan (magyarul) „köszönöm” és „egészségedre” szavakat is. Meglepett a két mikrofonállvány Chewy és Rocky előtt, mert ez a fajta zene inkább szól a diszharmóniáról, mint a kórusokról, de a fiúk egyáltalán nem lepődtek meg, és gond nélkül vokáloztak Snake hangja alá.

Valahogy bizarr élményként hatott, hogy ezt a sötét hangulatú, disszonáns, tört ritmusokkal teli zenét ilyen féktelen jókedvvel játszották, de az igazat megvallva, én sem a cipőmet bámulnám, ha évtizedek múltán is teltház előtt játszhatnék, szóval az idő őket igazolta, maradandót alkottak. A műsor – talán nem véletlenül – elsősorban az első hat album dalaiból állt össze, és kimaradt a pályafutásuk 1993-2016 közötti 23 éves időszaka, viszont a 2016-os ’Post Society’ EP-t majdnem teljes terjedelmében eljátszották. Ez a koncert elsősorban azoknak szólt, akik a kezdeti évek munkássága alapján kedvelték meg a banda zenéjét.

Nem tudom szó nélkül hagyni Snake teátrális mozgását, amit nehéz volt komolyan venni a folyamatos bohóckodás mellett, ennek részeként például táncikálásra szólította fel a nagyérdeműt, és szépen be is játszották Billy Idol Rebel Yelljének intróját. Szem nem maradt szárazon...

A kamu utolsó szám lett végül a legeslegelső, mert a debütáló ’War And Pain’ album első számával (Voivod) és Roger Daltrey-szerű mikrofonpörgetéssel köszöntek el először, majd a ráadásban Lemmy szellemét is sikerült megidézni a Hawkwind Silver Machine-jének elzúzásával, a végén pedig nagy-nagy pacsizás ismét az első sorral.

Tökéletes horror rockoperát nyomott el a Voivod díszletek nélkül, láthatóan és érezhetően elégedett volt mindenki a színpadon és a színpad előtt is.

Killing Technology / Post Society / Psychic Vacuum / Inner Combustion / Order Of The Blackguards / The Prow / Ravenous Medicine / Fall / Korgüll The Exterminator / The Lost Machine / We Are Connected / Voivod // Silver Machine

Szöveg: Dzsó
Képek: Pozsonyi Roland (Dürer Kert)
Köszönet a Phoenix Music Hungarynek!

Legutóbbi hozzászólások