Elhaknizták: Skorpió, Karthago – Várkert Bazár, 2017. 08. 25-26.

írta CsiGabiGa | 2017.09.02.

Elhaknizták. Nem tudom, létezik-e ilyen magyar szó. Ha nem, én most a nyelvújítás nagyjainak nyomán alkotok egyet. A jelentése: Volt egy lehetőségük, hogy egy kultikus helyen egy emlékezetes koncertet adjanak, de nem éltek vele. Elhaknizták.

 

 

A Piramis- és a P. Mobil / Mini páros elővételben teltházas koncertjei után meglepetésként ért, hogy a 'Ma este koncert' oldalon féláron kínálták a Last Minute jegyeket. Ez az a ritka pillanat, amikor a későn ébredő csókák jobban járnak, mint az Early Bird jegyekre lecsapó társaik. (Persze ez lutri, úgyhogy aki igazán kíváncsi az előadásra, annak nem javaslom ezt a taktikát.) Ezek után viszont azon már nem csodálkoztam, hogy háromnegyed nyolcas érkezésünkkor alig lézengett pár ember a színpad előtt. Persze sokan sorba álltak a büféknél, de mivel én a világ vége után a sarkon balra lakom, mindenhová kocsival járok, azaz nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy a 900 forintos röviditalokból és a P. Mobil-koncert óta decinként 450-ről 600 Ft-ra emelkedő borokból hangulatba igyam magam. Pedig talán akkor nem lett volna ilyen keserédes ez a beszámoló.

A negyed kilences kezdésre azért megtelt a „küzdőtér”, a színpad előtti placc, inkább csak oldalról nézték kevesebben a bulit, mint az előző két rendezvényen. Olyan kétharmad / háromnegyed ház lehetett. A Skorpió a szokásos 1981-es videóval kezdett, mely a Hajógyári-szigeten készült, majd belecsaptak a szerintem borzalmas „Hej hello, Mi vagyunk a Skorpió!” refrénnel megáldott dalba. (Én nem értem, miért nem lehet az Elindulunkkal kezdeni!) A Szevasz haverrel végre a jó hangulatot is meghozták. Tulajdonképpen szinte végig élveztem a bulit, talán csak a Ha érinted a két kezem balladán unatkoztam (nem voltam vele egyedül, megnőtt kissé a büfék forgalma). Őszintén szólva, ez a dal nem kiemelkedő része a Skorpió-életműnek. Több olyan lassú számot is felsorolhatnék, aminek méltóbb helye lett volna egy ilyen szűk keresztmetszetű összeállításban, de talán a legjobb mind közül az Énekeld (A csavargók dalát).

A „Tanár Úr” dobszólója tanítanivaló volt. Az ott maradtak közül nem portyáztak el újabbak a büfé felé. Akárcsak Carl Palmer ezerszer látott trükkjeit, egyszerűen nem lehet megunni Németh Gábor játékát. A többiek pedig addig kifújhatták magukat, hogy a koncert második felében Tátrai Tibusszal kiegészülve újult erővel rohanják le a közönséget. (Bocs, ez csak amolyan freudi elszólás volt. A rohanást sajnos nem játszották.) Tibusz a szokásos csutkára tekert hangerővel kezdett, hogy „izomból” vegye át az uralmat a színpad felett, de a technikusok hamar helyre rakták a hangzást. Innentől kellemes gitárpárbajokat hallhattunk a már a Latin produkciójukban is összeszokott Tátrai és Szűcs Antal Gábor között, ezúttal elektromos gitáron. Időnként még Pálvölgyi Géza is beszállt a „körforgásba”, ahogy egymásnak adták a szólót. Frenreisz Károly is odaállt néha melléjük, tökéig lógatott basszusgitárjával hozta a szokásos formáját. Szerintem nem így tanítják a zeneiskolában, de a kormányt sem fogja mindenki 10 és 2 óránál, ettől még vezethetnek nagyon jól.

Igazából a kedvem akkor kezdett elromlani, amikor Karesz bedobta a „sutkát”, hogy írtunk egy dalt erre az alkalomra, amivel kellőképpen felcsigázott, aztán elnyomták a Dédapámat. Persze közönségénekeltetés ezerrel, ahogy kell, akárcsak az ezt követő Azt beszéli során is, de itt már láttam, hogy nagyon rövid lesz ez a buli. Bár még reménykedtem, hogy a Judas Priest FEZEN-fellépéséhez hasonlóan az egyórás koncert után adnak egy félórás ráadást, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egyetlen plusz dal sincs a tarsolyukban, a visszatapsolást követően elnyomták még egyszer az Azt beszéli már az egész várost. Az egész tartott összesen 70 percig, szokatlanul korán, 21.25-kor hangzott fel ezen az estén az Il Silenzio. Ha hozzáteszem, hogy a 70 percben benne volt a négyperces felvezető videó, a kétszer eljátszott zárónóta, valamint Németh Gábor dobszólója is, akkor még egy óra sem volt a tiszta játékidő. Fesztiválprogram önálló koncerten. Annyira igaz ez, hogy elővettem a két éve a PeCsa búcsúról írt cikkemet, és akár az ott írtakkal letudhattam volna ezt a beszámolót: „A szokásos két öntömjénező dal (Mi vagyunk a Skorpió és Azt beszéli már az egész város) közé szorított bő egyórás műsorban felcsendült a Szevasz haver, a Rongylábkirály, a Vezess át az éjszakán, a Vén koldus, a De jó lenne haver, ha leszállnál a csajomról, az Így szólt hozzám a dédapám és a Folyóparton ülve. Balladából ezúttal csak egyet kaptunk (Ha érinted a két kezem), azt is csak azért, hogy Karesz megfújhassa kicsit kedvenc szaxofonját, viszont Németh Gábor Tanár Úr rendesen megforgatta dobverőit a neki szentelt pár percben, dobszóló fedőnév alatt.”

Négy éve, a 40 éves évfordulóra készültek igazán, volt ott sok kamera, azt rebesgették, DVD-felvétel készül. Ott volt Papp Gyula, volt Rhapsody In Blue is (most csak pár taktust csempészett bele Pálvölgyi Géza a Szevasz haver szólójába), volt Rohanás, Kelj fel jóember, Elindulunk, szóval szem nem maradt szárazon. Aztán négy éve semmi hír erről a DVD-ről, talán nem találtak hozzá kiadót, szponzorokat és ez szegte kedvüket attól, hogy túl sok energiát fektessenek a további bulikba. De ha nem élvezik a zenélést, csak rutinból nyomják a számokat, akkor meg minek erőltetni?

(Intro: Álljatok meg) / Mi vagyunk a Skorpió / Szevasz haver / Vezess át az éjszakán / Rongylábkirály / Ha érinted a két kezem / Németh Gábor dobszóló / Vén koldus / De jó lenne haver, ha leszállnál a csajomról / Folyóparton ülve / Így szólt hozzám a dédapám / Azt beszéli már az egész város /// Azt beszéli már az egész város

Úgy alakult, hogy az előző koncertek közötti hosszabb szünetek után most egymás utáni két napra esett két Ifipark-koncert. A Karthago buliján is úgy háromnegyed ház lehetett. A háttérben az 'Időtörés' lemez óta ismerős zenekarfotó váltakozott a szponzorok hirdetéseivel. Hát igen, a pénz nagy úr. Ki is hagyták a repertoárból, amikor Szigeti azt énekli: „Néha-néha azt hiszem, Hogy engem már nem érdekel a pénz.” Stílusos kezdés volt az Indulj tovább, örömmel láttam, hogy Gidófalvy Attila újra egészséges és jó kondiban van ahhoz, hogy elnyomja a bulit (pedig ez 110 perces volt az előző napi „csalással 70”-hez képest), még a bajusza is visszanőtt, sokkal jobban áll neki, mint a maszk, amit a sajtótájékoztatón viselt. A keményebbre sikeredett 2009-es 'Időtörés' lemez dalaiban gitárt is ragadott, a Keleti éjben piros török sapkát, fezt öltve, Gidó effendiként riszált szóló közben, a Csaszti Lasztit pedig hosszú göndör parókában adta elő. A zenekar bemutatásakor felöltötte a Beatrice-időkből megmaradt motoros sapkáját és szemüvegét is, melyben úgy nézett ki, mint egy Harley Davidsont uraló Darth Vader.

Hasonlókat mondhatnék a buliról, mint az előző napi eseményről: aki járt már Karthago-koncerten, annak eseménytelen volt ez a röpke két óra. Semmi meglepetés, semmi utalás a kultikus helyre, Szigeti Ferenc még azt is elfelejtette elmesélni a Requiem előtt, amit a sajtótájékoztatón elmondott, hogy itt hangzott fel először – és akkori terveik szerint egyetlen alkalommal – a Fehérváron meghalt fiú emlékére írott dal.

Az élet másképp hozta, olyan gigasláger lett, hogy ma már elképzelhetetlen koncert e dal nélkül. A születésének 25. évfordulójára elkészítették egy új változatát is, ez a 2007-es 'ValóságRock' lemezen szerepel, ahol az eredeti – két templomi orgona betét közé ékelt akusztikus gitár kíséret – verziót a teljes zenekar belépésével turbózták fel. A koncerten szokás szerint mindkét verziót eljátszották egymás után, a végén pedig színpadra hívták Hatala Csenge újságírónőt is, aki könyvet írt a meghalt fiú történetéről, illetve az abban rejlő fehér foltok nyomába eredt.

Az Ifiparkra utaló konferansz mindössze annyi volt, hogy a '80-as években mindig (túl sokszor nem lehetett, elvégre '84-ben bezárt) ők nyitották a parkot május elsején, és ők adták a zárókoncertet is. Takáts Tamás hozta a szokásos formáját, mint egy túlmozgásos nagy gyerek, egy durcás Takács Bálint, amivel szöges ellentétben álltak pajzán utalásokkal teli szövegei, poénjai.

A koncert annyira „sztenderd” volt, hogy a költségtakarékosság jegyében lelaminálták a műsort, hogy ne kelljen estéről estére újranyomtatni. Ehhez képest mégis változtattak annyit, hogy a Keleti éj a műsor végéről az első felébe került át. Tulajdonképpen nem is tudom, mit vártam.  Nem hívhatnak régi tagokat, mint ahogy a Beatrice tervezte (őket még szeptember 24-én megleshetjük), hiszen 38 éve változatlan felállással játszanak, nem mutathatnak be új dalokat, hiszen a nagy korszakuk (1980-1984) óta eltelt 33 évben mindössze két lemezt csináltak.

Azt mondjuk nem értem, ha folyton az ötszólamú vokállal dicsekszenek, miért énekelhet mindenki szólót – Kocsándi Miklós kétszer is –, kivéve Kiss Zoltán Zérót. („Ő majd a 'Kisváros'-ban!” – mondta Takáts Tamás.) Nos, szerintem arra is lenne tombolás, és annak a sorozat betétdalnak a két szerzője / előadója (Gidófalvy és Kiss) is ott áll a színpadon, szóval lenne létjogosultsága.

A rajongóknak ettől függetlenül nagy örömet szereztek a műsorukkal, és aki 33 év után jött vissza az Ifiparkba Karthago-koncertre, az is jól szórakozhatott. Úgy látszik, csak nekem vannak ilyen nagy igényeim, hogy minden koncerten meglepjenek valamivel.

Indulj tovább / Barátok nélkül / Ha neked kevés / Kevés a szó / Keleti éj / Senki lánya / ValóságRock / Csak a zene / Harminc év után / A dob mögül / Apáink útján / Az áruló / Requiem /// Lépd át a múltat

 

Szöveg: CsiGabiGa
Képek: Jónás Tamás és Mohari Mónika
Videó: Jónás Tamás
Köszönet a Várkert Bazárnak!

Legutóbbi hozzászólások