Blind Guardian – A FEZEN-fellépésre már koncertlemezzel a kezünkben mehetünk

írta CsiGabiGa | 2017.05.17.

A huszadik FEZEN fesztiválon augusztus 2-án lép fel a Blind Guardian. Majdnem egy hónappal korábban, július 7-én azonban megjelentetnek egy 3 CD-ből vagy 4 LP-ből álló koncertalbumot 'Live Beyond The Spheres' címmel a Nuclear Blast gondozásában.

 

 

A műsort még a 2015-ös európai turné állomásain vették fel, és természetesen átfogó képet ad a zenekar munkásságáról, régi klasszikusok, új dalok és ritkán játszott felvételek kombinációjával.

Hansi Kürsch énekes beszélt egy ilyen ambiciózus album létrehozásának nehézségeiről: „Általánosságban azt mondanám, hogy igazán jó teljesítményt nyújtottunk ezen a turnén, és hogy szinte minden show tökéletes volt. De a legvégén, miután minden zenekari tag újra és újra átnézte a 30 koncert minden egyes számát, minden dalból csak 2-3 verzió volt alkalmas arra, hogy használjuk az albumon. Végül aztán közösen döntöttünk arról, hogy az utolsó fennmaradó változatok közül melyik volna a leginkább figyelemre méltó. Ez szinte végtelen feladat volt!”

Majd így folytatta: „A végül kiválasztott dalok olyan energiákat tárnak fel, hogy az esetleges kisebb hibák teljesen lényegtelennek tűnnek. Amint meghallgatod a dalokat, tudni fogod, mire gondolok. Szinte él az egész.”

De a végeredmény megérte az erőfeszítést. „Mindig történik valami, minden egyes koncerten – nevezzük ezt »mágiának« –, amitől tisztára libabőrösek leszünk. Nagyon elégedettek vagyunk, amikor az emberek velünk énekelnek, jól szórakoznak, majd végül boldogan mennek haza.” – összegezte Hansi.

A 'Live Beyond The Spheres' műsora:

CD1

1. The Ninth Wave
2. Banish From Sanctuary
3. Nightfall
4. Prophecies
5. Tanelorn
6. The Last Candle
7. And Then There Was Silence

CD2

1. The Lord Of The Rings
2. Fly
3. Bright Eyes
4. Lost In The Twilight Hall
5. Imaginations From The Other Side
6. Into The Storm
7. Twilight Of The Gods
8. A Past And Future Secret
9. And The Story Ends

CD3

1. Sacred Worlds
2. The Bard's Song (In The Forest)
3. Valhalla
4. Wheel Of Time
5. Majesty
6. Mirror Mirror

Legutóbbi hozzászólások