Jon Anderson / Roine Stolt – Új formációt hoztak össze

írta Hard Rock Magazin | 2016.03.21.

A Yes egykori hangja, és a Flower Kings agya közös munkába fogott.

 

 

Az Anderson / Stolt projekt június 23-án adja ki bemutatkozó albumát, ’Invenion Of Knowledge’ címmel, melyen négy szerzemény lesz hallható. A leghosszabb 23, a legrövidebb pedig 11 perces lesz.

„A zene a hajtóerő az életemben, és a közös munka egy olyan csodás muzsikussal, mint Roine Stolt különlegessé teszi ezt az albumot.” – nyilatkozta Anderson.

Stolt hozzátette: „Nem az volt a célunk, hogy egy új Yes-lemezt írjunk, hanem egyszerűen valami új zenét, ami modern, klasszikus, rockos, etnós, törzsi, pörgős, lebegős is egyben. Remélhetőleg sikerült hűnek maradnunk a progresszivitás szelleméhez, és valami előremutatót, meglepőt, ugyanakkor megnyugtatót alkotni a megszokott komplexitással. Az anyag készítése során mindig beleszaladtunk valami új megoldásba, Jon kifogyhatatlan az új ötletekből. Ebben a pörgő környezetben oda jutottunk, hogy az új dalok tucatnyi verzióban is elkészültek, ne tudd meg, hogy mennyire ihletett időszakunk ez, az eredmény önmagáért beszél.”

Az InsideOut-főnök Thomas Waber pedig így kommentálta a lemez megjelenését: „Időtlen idők óta mondom Jonnak, hogy készítsen egy Yes-stílusú albumot, és Roine ideális partnernek tűnt ehhez. Nagyon örülök, hogy összejött, izgalmas anyaggal jönnek ki, szerintem sok-sok rajongó örömére.”

A duó még 2014-ben határozta el, hogy közösen dolgozik, miután a Transatlantic és Jon Anderson is fellépett a Progressive Nation At Sea Cruise fesztiválon. A következő tizennyolc hónapot komponálással és lemezfelvétellel töltötték. Az alkotómunka másfél éve alatt a dalok folyamatos változásban voltak, Jon és Roine az interneten keresztül küldözgették egymásnak a javaslataikat. 2015 márciusában Roine összehozott egy zenekart, hogy élőben is kipróbálják a dolgot, a következő zenészek csatlakoztak hozzá: Tom Brislin (billentyűk - YES Symphonic turné), Lalle Larsson (billentyűk - Karmakanic, Agents Of Mercy, 3rd World Electric, Gary Willis), Jonas Reingold (basszus - The Flower Kings, Karmakanic, Kaipa, The Tangent), Michael Stolt (basszus - The Flower Kings, Desperados), Felix Lehrmann (dob - The Flower Kings), és vendégként Daniel Gildenlöw (Pain Of Salvation), Nad Sylvan (Steve Hackett, Agents Of Mercy), valamint három elismert énekes: Anja Obermayer, Maria Rerych és Kristina Westas.

A két zenészfenomén közös alkotása az alábbi borítóval és dalokkal fog megjelenni:

1, Knowing
2, Everybody Heals
3, Invention Of Knowledge
4, Know

Készítette: Bigfoot, Dzsó

Legutóbbi hozzászólások