„Egy dal nem változtat meg egy zenekart!”: Interjú Matthias Jabsszal (Scorpions)

írta Bigfoot | 2016.03.04.

A Scorpions-koncert előtt tizenöt percet kaptam a zenekar turnémenedzserétől, hogy kifaggassam Matthias Jabst. A gitáros kirobbanó jókedvvel érkezett a beszélgetésre, két hideg Heinekent szorongatva kezében. Az egyiket letette elém, de mivel autóval érkeztem, nem bontottam fel, viszont megígértem neki, hogy a buli után otthon megiszom az egészségére.

 

 

Hard Rock Magazin: A Scorpions tavaly ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Azt hiszem, ötven év nem csak a rock történelmében nagy idő. Valóban az egyetemes történelem részévé vált a műfaj?

Matthias Jabs: Azt mondanám, igen. Megvolt a helye a történelemben, ahogy ma is. Különösen a nyolcvanas években terjedt el világszerte, nagyobbra nőtt, mint bármi. Tegyük hozzá, sokféle zene van, a rock csak egy része az egésznek, olyan, mint egy szelet egy tortából. Igaz, régebben kitett egy egészet, de mára kissé összezsugorodott. Azok a bandák, akik ma is viszik a műfajt, már a hetvenes és a nyolcvanas években is nagyon erősek voltak. A Scorpions mellett ott az AC/DC, az Iron Maiden, a Kiss, az Aerosmith, vagy a Metallica, bár ők egy kicsit később jöttek. Ezek a bandák a mai napig meg tudnak tölteni egy stadiont. Most képzeld el, mi történik, ha ők abbahagyják a zenélést. Azt gondolom, hogy meghal a műfaj.

HRM: Akadnak nagyon tehetséges alakulatok a fiatalabb generációban, de ők csak klubokat tudnak megtölteni.

MJ: Az sem sportcsarnok…

HRM: Hogy határoznád meg a rockot? Klub-műfajként vagy stadion-műfajként?

MJ: Számomra inkább aréna-műfaj, de az újabb csapatoknak már csak a klubok jutnak. A dinoszauruszoknak persze jut hely egy arénában vagy egy stadionban. De tudod, nem sok csapat van, ami egyedül képes megtölteni egy stadiont. Mondjuk az AC/DC ilyen, de a legtöbben csak úgy, hogy hárman összeállnak a buli kedvéért.

HRM: Hova sorolnád a Scorpionst? A dinoszauruszok közé?

MJ: Igen, ugyanis nem sokan ünneplik az ötvenéves jubileumukat. A The Who, a Beach Boys vagy a Stones ilyen, és a Pink Floyd is. Igaz, én csak 1978-ban csatlakoztam, Klaus 1970-ben, Rudolf az, aki ott volt 1965-ben az alakuláskor.

HRM: Amikor 1978-ban csatlakoztál a zenekarhoz, véleményed szerint mennyiben változtattad meg a Scorpions zenéjét Uli Roth távozása után?

MJ: Uli egy nagyszerű zenész, és jó barátom is. Nagyon érdekes dolgokat hoztak össze a hetvenes években, de két külön stílus működött a bandán belül. Az egyiket Rudolf és Klaus vitte, a másikat meg Uli, a rajongóknak pedig nehéz volt azonosítani a zenét. Amikor én beálltam, eggyé vált a dolog, mert az én játékom sokkal inkább dalcentrikus, és én csapatjátékos vagyok. Ezért is váltunk annyira népszerűvé.

HRM: Mennyire volt számodra nehéz Michael Schenker és Uli Roth öröksége?

MJ: 2006-ban mindhárman ugyanazon a színpadon játszottunk Wackenben. Aztán Hamburgban, a szálloda bárjában együtt üldögéltünk. Uli négy és fél-öt évig játszott a Scorpionsszal, Michael másfél évig. Akkor én már huszonöt éve a zenekar tagja voltam, most meg már harmincnyolc éve. Miről beszélünk? (nevet)

HRM: Az igaz, hogy kábé százötven gitáros meghallgatása után választottak ki téged a posztra?

MJ: Százharminc vagy száznegyven, a pontos számot homály fedi. A castingot egyébként Londonban tartották, három vagy négy napon keresztül folyamatosan tesztelték a jelentkezőket. Én csak ezután kerültem a képbe Hannoverben, nem is tudtam az egész procedúráról akkor. Végül engem választottak.

HRM: Sokak szerint a te csatlakozásod után jött el a Scorpions talán legnagyobb korszaka a ’Lovedrive’, az ’Animal Magnetism’, a ’Blackout’ és a ’Love At First Sting’ albumokkal. Egyetértesz vele?

MJ: Igen, ez volt a legerősebb időszak. Elképesztő sikert értünk el, különösen Amerikában, ugyanakkor ez egy nagyszerű korszaknak bizonyult más bandák számára is. A Van Halen vagy a Mötley Crüe is nagy időket élt ezekben a bizonyos őrült nyolcvanas években, pedig szövegileg egyes zenekarok borzalmas dolgokat műveltek.

HRM: A nyolcvanas évek első felében, amikor talán a legnagyobb sikereiteket arattátok, a német rockzene is felfelé ívelt, hiszen ebben az időben sok csapat ért el nemzetközi hírnevet. Mennyiben látod ebben a folyamatban a Scorpions vezetőerejét?

MJ: Nem hangzik szerénytelenségnek, ha azt mondom, mi sokkal nagyobb népszerűségnek örvendtünk, mint bármely más német csapat. Ma is mi vagyunk az egyetlenek, akik világkörüli turnét tudunk csinálni.

HRM: Szülővárosodtól, Hannovertől kitüntetést kaptál. Szerinted hogy fér össze zene a politikával?

MJ: Ha két ember társadalmi dolgokról beszélget, az már politika. Mások azt mondják, „Á, nem, ez személyes, a politikát meghagyjuk a politikusoknak.” Ha egy rockzenekar utazik a világban, ne politikai célzattal tegye, hanem azért, hogy szórakoztassa az embereket. Nagyon sok helyen játszottunk az elmúlt években. Felléptünk Tel Avivban, egyes arab országokban, játszottunk Egyiptomban, a piramisoknál is. Ez egy kicsit politika, ha érted, mire gondolok. A Wind of Change az 1990-es változásokra íródott, amikor a Szovjetunió szétesett, és a két Németország egyesült. Két napja Prágában léptünk fel, és előjöttek azok az emlékek, amikor keletnémet állampolgárok a nyugatnémet nagykövetségen várakoztak; Magyarország kulcsszerepet játszott az eseményekben, amikor átengedték az embereket a határon. Ilyen értelemben van összefüggés. Érdekelnek az események, de mi a zene nagykövetei vagyunk.

HRM: A Wind Of Change annak idején elképesztően nagy siker volt, több lett, mint egy sláger, afféle szabadsághimnusszá vált egyesek számára. Megváltoztatta ez a dal a karriereteket?

MJ: Elértünk vele egy olyan réteget is, amelyik nem hallgatott rockzenét. Egy csomó ember ezzel a dallal azonosított bennünket, mást nem is ismerve tőlünk. Ez hiba volt, mert mi egy rockbanda vagyunk, a Wind Of Change csak egy a slágereink közül. A publikum számára is megváltozott a dal szemlélete, de ez már túl soknak bizonyult. A zenekaron belüli egyensúlyt azonban nem bontotta meg, azóta is rockbulikat játszunk.

HRM: Valahogy hiányolok egy szólóalbumot a pályafutásodból. Nem várhatunk egy Matthias Jabs-lemezt a közeljövőben?

MJ: Sokat gondoltam már rá, de akkor annak legalább olyan jónak kell lennie, mint egy Scorpions-lemeznek, különben nem fog érni semmit. A nyolcvanas években sokan vágtak bele szólóprojektekbe, de nem akarom Mick Jagger vagy Keith Richards albumait hallgatni, inkább a Rolling Stonesét. Szóval a legtöbb dalban én szólózok, de most úgy érzem, nincs szükség egy saját szólóanyagra. A Scorpions mellett egyébként sincs időm rá, mert állandóan úton vagyunk. Vannak, akik megállnak egy-két évre, de mi nem. Persze lemezeket, DVD-ket adunk ki, szóval nincs rá idő. Mindent összevetve igen, szeretnék saját dalokat felvenni, de nem tudom, mikor. Lehet, hogy akkor kerül rá sor, amikor már CD sem lesz.

Készítette: Bigfoot
Köszönjük a turnémenedzser, Bill Barclay segítségét!

Legutóbbi hozzászólások