Kedvenc lemezeim – Glitter Rose: Dead Or Alive (2012)

írta Hard Rock Magazin | 2015.12.29.

Napjainkban a kommunikáció és az internet fejlődésével gyakorlatilag minden határt átléptünk, akár a szórakoztatóipart nézzük, akár a rendszerek fejlődését. Ma már nem megy csodaszámba, ha az ember esetleg messzi országok kultúráját akarja figyelemmel kísérni, mert a világháló és a folyamatosan fejlődő informatika segítségével ez könnyen megtehető. Ennek segítségével akár külföldi országok rádióállomásait is úgy hallgathatjuk, mint bármelyik magyar rádió műsorát, így történt, hogy rendszeres hallgatójává váltam az amerikai blues, country és southern rock rádióknak, ahonnan nagyon sok, számomra addig ismeretlen remek előadó zenéjét ismerhettem meg.

 

 

Ezen a téren a legjobb az All Southern Rock rádió volt, ami sajnos már megszűnt, helyette viszont az All Dixie Rock sugároz, melynek műsora szerencsére hasonló színvonalú. Itt lehettünk figyelmesek egy fiatal hölgy zenéjére, aki akusztikus gitáron adta elő számait, ezekben pedig volt valami vadság, ráadásul erre rásegített jó rockos hangja is. Az ő művészneve Glitter Rose és Forth Worth-ből, Texas államból származik. Ezzel szinte mindent el is mondtam.

Első lemeze ’Southern Comfort’ címmel jelent meg, amiből az összes legyártott példány elkelt. Ezen még kizárólag ő adta elő a számait, persze itt is voltak már gyöngyszemek, mint például a Vodka Girls. A második lemezéhez viszont már össze tudott hozni egy komplett zenekart, így saját stílusa még jobban ki tudott domborodni. A ’Dead Or Alive’ cím pedig egy ilyen southern album esetében önmagáért beszél. A lemez a Scandelous című dallal indul, amit egy fülbemászó riff vezet végig, miközben a hölgy azonnal megmutatja hangjának erejét, az ember első gondolata pedig rögtön az, hogy mennyivel jobban énekel, mint az agyonsztárolt mai popénekesnők együttvéve. A hangzás végtelenül southern rockos, és szinte van a dalokban egy kis karcos sivatagi porral kevert érzés is, ami a Desert Blues című gyöngyszemben bontakozik ki leginkább. A lemezen helyet kapott pár szomorúbb dal is, melyek elsősorban a szerelemről szólnak, így folyamatosan váltakoznak a keményebb és lágyabb szerzemények. Az album egyik „legdélibb” száma a Kody Was A Killer, mely kicsit emlékeztet a Lynyrd Skynyrd Floyd című dalára, hiszen ugyanolyan mocsárszaga van az akusztikus és az elektromos gitárral, valamint a harmonikával. A Floydhoz hasonlóan ez is egy történetet mesél el, csak a középpontban egy Kody nevű gyilkos áll, aki pisztolypárbajban ölte meg ellenfelét. Szóval igazi vadnyugati feelingje van az egésznek, a lemez egyik csúcspontja. Több számban is hallhatjuk, milyen ügyesen játszik a hangjával hősnőnk, hol lágyabban, hol pedig agresszívebben énekli a sorokat.

Ezek közül a pörgősebb Rock On rázza fel a hallgatót, mely szintén kellemes hallgatnivaló fülbemászó refrénjével. A She Says lágy, bluesos indítása csillagos ötöst érdemel, majd a refrénnél beindul az egész, a gitárszóló pedig már csak hab a tortán elvékonyodó, szaggatott nyújtásaival, a szépen elhalkuló dalt végül a refrén fejezi be. A southern dalok legjobbja az utolsó előtti, ami nem más, mint a korábban említett Vodka Girls, csak most nem akusztikus, hanem elektromos gitárokkal. Talán ez lett az egyik legjobb és legrockosabb hangzású szám az albumon, sőt Glitter Rose sem fogja vissza magát benne az ének terén, a végén úgy röpköd a sok „hell yeah” mint egy texasi kocsmában. A lágyabb dalok közül a Fade Away és a Sad Day For Love sikerült a legjobban, előbbi valószínűleg édesapja emlékére íródott, ugyanis a borítóban lévő írás szerint pár hónappal a lemez megjelenése előtt hunyt el, megköszöni neki, hogy végig támogatta a zenei törekvéseiben.

A pörgősebbek közül kiemelkedő a Superstar Pop Twin valamint a Red Light, ami szintén jól sikerült darab a maga agresszív énekével és gitártémájával. Az első perctől érződik, hogy énekesnőnk igazi vagány csaj, látszik, hogy ízig-vérig déli származású és ehhez még jó hangja és előadásmódja is van. Az albumon figyeltek a southern hangzásra, illetve ami nagyon fontos és manapság sajnos egyre ritkább, hogy nem feledkeztek meg a refrének fontosságáról sem, így igazi slágergyűjteményt kapunk, aminek folytatása már nagyon időszerű lenne, mivel majdnem négy év telt el a megjelenés óta, és eddig egy új videoklipen kívül sajnos más nem érkezett. Mindenesetre remélem folytatja azt az irányt, amit a  ’Dead Or Alive’-val elkezdett.

Szerző: Kidlacee

Számlista:

1. Scandalous
2. Desert Blues
3. Superstar Pop Twin
4. Sad Day for Love
5. Red Light
6. Kody Was a Killer  
7. Rock On      
8. She Says
9. Fade Away
10. Vodka Girls

Legutóbbi hozzászólások