Nazareth - Énekes nélkül maradtak

írta TAZ | 2015.01.18.

Úgy tűnik nem lesz Linton Osborne dallamaival rögzített Nazareth album a jövőben, ugyanis az énekes kiszállt a zenekarból.

 

 

Tavaly nyáron került boltokba a veterán skót formáció ’Rock ’n' Roll Telephone’ című lemeze, amin még az egészségügyi problémák miatt távozott Dan McCafferty énekelt. Természetesen az albumhoz kapcsolódó turnén az időközben leigazolt Linton Osborne szorította a mikrofont, azonban a minap bejelentette, hogy ennyi volt:

„Nem vagyok tovább a Nazareth tagja. Sem a saját, sem a zenekar részéről nem működött a dolog. Szeretném megköszönni Pete, Jimmy Murrison és Lee Agnew támogatását, valamint Dan támogatását és bátorítását is. Leginkább a rajongóknak mondanék köszönetet – ti srácok egészen különlegesek vagytok, miattatok megérte ez az egész.”

Baljós előjelek már voltak a kilépés előtt, hiszen először egy torokfertőzés miatt kellett lemondani bulikat, majd pedig a teljes brit turnét törölte a csapat, ám akkor csak arról volt szó, hogy pihentetni kell Linton hangját. Erre most biztos lesz idő…

Legutóbbi hozzászólások