Lázadás, belülről: Turbo - Akvárium Klub, 2014.04.25.

A Turbo jelenleg az egyik legizgalmasabb magyar rockzenekar. Hogy az egyik legjobb is, azt már az öt évvel ezelőtt kihozott ’Vol.1’-nal bizonyította: a Led Zeppelin nyers erejét feltámasztó és pszichedelikus elszállásokkal központozó rockzenéjük rögtön értő fülekre talált. Ezek a fülek a 2011-es ’Lost Measure’-nél azonban úgy vélték, a Turbo a Mars Volta magyarországi helytartója lett. Ami persze nettó túlzás, de nem feltétlenül a minőségbeli különbség (ami elhanyagolható), hanem a stílus miatt: a Turbo ugyanis még a legvadabb progresszív elborulás közepette is megtartott valamit az első lemez alapvetően kőegyszerű r’n’r attitűdjéből. A lilaködös tovaszállásokat mindig fülbe kenhető refrénekkel ellenpontozták, Tanka Balázs hol törékeny, hol hisztérikus, de mindig kellően magas hangok közt kóborló énekének köszönhetően. Az akár supergroupnak is becézhető banda április végén harmadik nagylemezét, a ’Pentagram’-ot mutatta be az Akvárium Klubban…

…amely egy elektronikusabb, effektezősebb irányba tolta el a zenéjüket. De közben a sokperces, bonyolultabb dalszerkezeteket egy lemeztelenített, melankolikusabb, és egyben populárisabb megközelítésre cserélték. A ’Pentagram’ akusztikus finomságú vagy éppen space-es kütyüzésekkel támogatott dalai egy teljesen más közönségréteget is bevonzhatnak a koncertekre, mint a ’Vol.1’ retrós ízű, vadóc slágerei. A nemrég felújított Akvárium kisterme ha lazán-szellősen is, de megtelt a lemezismertető előadásra, amelyen a fiúk nem ától z-ig játszották az új szerzeményeket, hanem az előző két korong kipróbált dalai közé simítva.

A koncert így érdekes kettősséget mutatott, hol a magába fordulós új dalok, hol az előző két lemez beindulós partydalai domináltak, és ez izgalmasabb, változatosabb képet közölt a zenekarról. A ’Pentagram’ maradéktalanul működött élőben, a nyitó Revolution Withint leszámítva, ami már lemezen se a legjobb kezdőszám, nincs meg benne pl. a Soul Sister húzása, középtempója inkább csak ráhangolódásnak felel meg. A performansz így a Shine On grúvjára, majd még inkább a feszes alapú és fesztelen hangulatú Mercury-ra indult be. Már itt feltűnt, hogy Balázs mikrofonjáról – a lemezhez képest – lekerültek az effektek, és többnyire csak a bejáratott visszhangozás maradt. Az ének a koncerten túl hátra bújt a hangképben ahhoz képest, hogy mennyire központi helyet foglalnak el a számokban az énekmelódiák. Balázs azért hozta a tőle ismert formát, valamint a Plant, Jagger és más rock ’n’ roll hősöktől ellesett mozgáskultúrát.

A keverőpultos srác, ahogy Balázs előretolt témáira, úgy az új lemez hangulatára se érzett rá nagyon, mert a ’Pentagram’ űrhideg atmoszféráját adó billentyűs színezések és kütyüzések szinte alig jöttek át. A Soul Sister főriffje fölött még csak-csak átbugyogtak az elidegenítő hatású, de roppant bájos space-húzások, de a koncerten olyan számokban is Vígh Dávid gitárja dominált, amik egyébként egyenlő arányban osztoztak a keményen markoló riffeken és Dure kábító szintetizátorhangjain. Az ellopott PRS gitárját egy 2002-es Gibson Flying V-re cserélő Dávid – a Turbo kreatív agytrösztje – így kvázi főszereplővé lépett elő, de persze nem bánta a karmesteri szerepet. Az Akvárium színpada egyébként is elég tágas volt, hogy a frontvonalban elférjen három olyan markáns személyiség, mint Balázs, Dávid, illetve az exhibicionista őrületben élen járó Jero, aki kigombolt ingjében félmeztelenül, különbejáratú bajuszdivatot reklámozva pakolt szólónak is beillő, tekervényes futamokat a számok alá. Delov Jávorral – ki ismét bizonyította, milyen jól tud rock and rollt ütni egy precíz, de furfangos jazzdobos – túlzás nélkül perfekt ritmusszekciót alkotnak, a Turbo lüktetésének titka az ő játékos és sokszínű alapozásukban rejlik.

A koncert közepére illesztett akusztikus blokkban aztán a két éve bejelentett, majd hanyagolt Turbo acoustic lemezről is előkerült egy dal, a klipesített Nebulosus, de itt adták elő a BalconyTV-ben bemutatott Whirlpoolt, és a ’Pentagram’ talán legszebb dalát, a Flaming Swords-öt is Vitézi álnéven. Az „akusztikus lélekzenének” becézett Kalderában most már rendszeresen hasonló terepen bizonyító Balázs nagyon profin hozta ezeket a lecsupaszított, intimre hangolt változatokat – impozáns, hogy mennyire érzékeny és mennyire metszően éles tud lenni hangja az akusztikus közegben. Az álmodozó, elvarázsolt, de hipnotikusan rezgő riffel vezérelt Avalon után, az If I Had A Plan lendítette vissza a bulit a merengésből, hogy a ráadást már a debütlemez és az első EP pőrébbre vett rock and rollja dominálja. Nagy volt a kontraszt a One More Time kajabálós refrénje és az Avalon idegnyugtató melódiái között, de nagyon szép ívet járt be a Turbo zenéje, a stílusbeli különbségek pedig csak egy másfajta utazást jelentenek a banda egyébként is reptető zenéjében. Szerencsére – Jero közbenjárásának köszönhetően – a My World’s On Fire is visszakerült a programba az első albumról, így nemcsak a kötelező slágerek csattantak fel a ráadásban, hanem ez a bugis szám is.

Érdekeset húzott a zenekar, amikor a továbbra is legsikeresebbnek és legismertebbnek számító lemezükről, a ’Lost Measure’-ről inkább a ’Pentagram’ hangulatához közel húzódó dalokat kapták elő. Nem volt most Neon Spines, se Crystal Valley, és érthetetlen módon legragadósabb számuk, a City of Satellites is kimaradt, érkezett helyette a finomabb szövésű Magnet, és a Liberator, ami a Led Zeppelin koncertjeire emlékeztető, totális pszichedelikus elszállásával valamelyest kárpótolt. Sokkal jobb volt, mint a Turbo előtt fellépő ausztrál AlithiA modernkedő pszichedéliával beborított zajkeltése. A ráadásra azért kifogyott a szufla Balázs tüdejéből, a We Fall egészen popos dallamai sem érkeztek lemezminőségben, de aztán a közönséget megénekeltető és végleg beindító Heavyweight Promises–One More Time duó alatt ez már nem tűnt annyira szembe/fülbe. Az új lemez emblematikus We Fallja és a korai, pattogó ritmusú rock and rollkodás egymás mellé kopírozásával végül a történet is körbeért, s ha hangzásban, számlistában, vagy énekteljesítményben nem is sikerült tökéletesen a koncert, lemez- és zenekarbemutatónak mégis az volt.

Érződött, honnan jött, hova jutott, pontosabban hol tart most a Turbo. A hazai rockzenei mezőny előtt tempózik, nagyjából három lemezzel.

Setlist:

Revolution Within / Shine On / Mercury / Magnet / Snakes and Membranes / Soul Sister / Gates of Saturn / Vitézi / Nebulosus / Whirlpool / Avalon / If I Had A Plan / Liberator /// We Fall / My World’s On Fire / Heavyweight Promises / One More Time (Tonight)

Szerző: Tomka
Képek: T T