Ratt - Egy rosszul elsült vicc miatt szállt ki Pearcy?

írta TAZ | 2014.04.26.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a legendás hard rock banda énekese váratlanul bejelentette, hogy kilép a zenekarból. Nem kellett sokat várni Bobby Blitzer dobos reakciójára sem, aki…

 

 

…egy Facebook posztban kért elnézést a rajongóktól, hogy a szakadék szélére sodorta a csapatot, majd így folytatta: „Azt kívánom, hogy bárcsak együtt lehetnénk mind a négyen, és olyan nagyszerűen csinálnánk a dolgokat, mint eddig, különösen az elmúlt évben. Pont ezért tartom annyira nonszensznek, hogy éppen most szakad meg az, amit már harminchárom éve építünk. Az igazság az, hogy Stephen és én jól kijöttünk egymással a 2007-es visszatérése óta, leszámítva azt, hogy minden évben kilép a bandából. Ezt nehéz kezelni.”

Igazából ezzel Bobby csak magyarázta a bizonyítványt, ugyanis pár nappal Stephen kilépése előtt történt, hogy egy balesetet szenvedő amerikai celeb képéhez a következőket írta: „Ez miért nem történhet meg az énekesemmel?  Azt mondta, hogy ezt csak egy viccnek szánta, szerinte a csapat többi tagja nem tett semmi olyat, amivel kiérdemelték volna ezt a viselkedést Stephentől. Arról nem ejtett szót, hogyan szeretné pótolni Pearcyt, azonban biztosította a rajongókat, hogy mindenképpen lesz folytatás.

Legutóbbi hozzászólások