Csatametal csatahajón: Turisas, Starkill - A38, 2014.03.02.

írta Ivetka | 2014.03.12.

A finn Turisas a tavaly megjelent ’Turisas2013’ című albumával átlépte az eddigi munkásságuk által kijelölt korlátokat, és valami új felé nyitott, ami nem feltétlenül nyerte el a közönség tetszését. Mathias Nygard énekes több interjúban is elmondta, hogy főleg a koncertek hangulatát igyekeztek visszaadni ezzel a rendhagyóra sikeredett lemezzel. Valamennyire ellentmondásos, hogy a We Ride Together névre keresztelt turnén mégsem az új nótákra koncentráltak, sőt azok nem is ütöttek akkorát, mint a karrierjük elejéről előkapart, sok-sok éve porosodó, epikus dalok…

 

 

A turné vendége a Chicagóból érkezett Starkill volt, akiket körülbelül a melodikus death metal környékére tudnám belőni a műfajpalettán; a családias hangulatú vasárnap esti hajókázást is ők nyitották, akkor még nem túl jelentős számú közönség előtt. Ahogy a húrok közé csaptak, én azon nyomban menekültem hátra, a keverőpult mellé; no nem ám a hatalmas pogózó rajongótömeg miatt, hanem azért, mert csapnivalóra sikerült a hangosítás. A kevesebb néha több elve itt is érvényesül, a nagy hangerő miatt elvesztek a hangszerek; a recsegő gitárok és az éles hangú dob duettjét a samplerről szóló szimfonikus-billentyűs részek igyekeztek elnyomni, olyan egyveleget alkotva, amiből nem igazán lehetett kiszűrni, hogy mi is ez valójában. Egy kezdő zenekar próbatermében éreztem magam leginkább.

Hátul kicsit jobb volt a helyzet, és igazából egész kellemes zenét játszottak – bár Parker Jameson gitáros-énekes hörgése eléggé monoton és színtelen volt –, a hatásaik között érezhetőek az észak-európai bandák, a Dimmu Borgir vagy a Children of Bodom, így a darálós riffeket dallamos gitárszólók törték meg, az elmaradhatatlan epikus billentyűk mellett. Sajnos azonban nem voltak túl eredetiek, az utolsó dalokra már ellaposodott a produkció, önismétlővé és unalmassá vált – még ha a közönséggel való kommunikációjuk mindenképp dicséretre méltó.

Setlist:

New Infernal Rebirth / Immortal Hunt / Fires of Life / Sword, Spear, Blood, Fire / This is Our Battle, This is Our Day / Winter Desolation / Whispers of Heresy

Körülbelül félházra duzzadt a közönség, mire a színpad vörös-feketébe öltözött, és a díszlethez illő testfestéssel előlépett a finn gárda, hogy belekezdjenek az új lemezes Ten More Miles-ba, ami dallam- és hangulatvilágában nem is tér el annyira a „régi” Turisastól, inkább a ’The Varangian Way’-t idézi. Erős kezdés volt, ami az önreklámozós, együttkiabálható szöveggel és a régi-új hangulat keverésével megalapozta a bulit.

A ’Stand up and Fight’-ot sajnos nem erőltették, a címadó dalon kívül egyedül a másodikként játszott Take the Day képviseltette magát a 2011-es lemezről, ami pont egy gyengébben sikerült dal, sokkal jobban illett volna ide egy Hunting Pirates vagy egy The March of the Varangian Guard.  A Five Hundred and One kellemes meglepetésnek számított a maga csaknem hat és fél percével, hiszen nem annyira koncertkompatibilis bulizós nóta, mint inkább epikus érdekesség a középtempósan hömpölygő verzéivel, a lassulós részekkel és a kórusokkal. Az egyetlen negatívum az volt, hogy Mathiasnak mintha nem mentek volna a hörgős részek ezen az estén (a tiszta ének sem volt mindig rendben), és ez később is észrevehető volt, például a Battle Metalban. A For Your Own Good alatt leült kissé a hangulat, de aztán a Battle Metal mindenkit felrázott, és csak úgy ringott a hajó az ugráló-pogózó közönség alatt, számomra kétségtelenül ez A Turisas-sláger. A hörgésből sajnos itt is hiányzott az erő, de kétlem, hogy bárkit különösebben megrázott volna ez a tény.

A poénos, ivós nótákat parodizáló, sokatmondó címmel rendelkező No Good Story Ever Starts With Drinking Tea erősítette a koncert vidámabb, komolytalanabb oldalát, majd a turné címadó dala, a We Ride Togetherre ha lehet, még jobban beindult a tömeg. Kb. ekkor vált olyan forróvá a hangulat, hogy Mathias egy megfontolatlanabb pillanatában halált megvető bátorsággal a közvetlenül a színpad előtt tömörülő, körülbelül húszfős tömegbe vetette magát. A színpadtól való elrugaszkodás pillanatában már látszott az arcán a halálfélelem, valamint hátulról úgy tűnt, a közönség még szét is rebbent egy kicsit, ahogy a szerencsétlen énekes közéjük ugrott, majd – mivel hátulról nem úgy láttam, hogy a crowdsurf-kísérlet megvalósult volna – valószínűleg a padlón végezte. Szerencse, hogy a Hajón nem túl magas a színpad, így pár pillanattal később, kissé ziláltan bár, de visszaugrott a színpadra, csaknem fellökve Ollit, és folytatta az éneklést.

Apropó, Olli: a hegedűtémákát bár gyakran elnyomták a gitárriffek, ám a líraibb részeknél csodálatos szólókat játszott a billentyűvel kísérve, fantasztikus volt. Remélem egyszer majd eszükbe jut, hogy beiktassanak a programba egy kis akusztikus pihenőt is. Számomra ezután érkezett a koncert csúcspontja, ugyanis a Miklagard Overture az abszolút kedvenc Turisas dalom, és sosem hittem volna, hogy valaha hallhatom élőben. A zenekar is megjegyezte, hogy ez az első headliner-turnéjuk, és örülnek, hogy végre nem kell kihagyniuk dalokat a setlistből, valószínűleg ennek is köszönhetjük a régi, hosszú dalok többségét. A nagy negatívum ebben a dalban, hogy a kórusos részt mindennemű sampler nélkül játszották – vagy nem lehetett hallani –, és Mathias hamiskás éneke teljesen megölte az epikusságot. Értem én, hogy élő koncert, de némi kompromisszumot hozhattak volna a kicsit jobb teljesítmény érdekében.

Nem túl sokáig hagyták őrjöngeni a közönséget, egy gyors levonulást követően jött a ráadás, a Stand up and Fight és az elmaradhatatlan Rasputin párosával. Megmosolyogtató, hogy a Boney M átiratra indult be leginkább a közönség, vicces belegondolni, hogy egy régi diszkóslágerre buliznak a fekete-pirosra mázolt arcú, skótszoknyás rajongók. Persze a dal maga jó, és a Turisashoz is illik, mind szöveg-, mind dallamvilágában, így remek választás volt a zenekar részéről – bár néha elszomorít, ha egy banda legnagyobb slágere igazából nem is az ő érdeme.

A finnek ismét kitettek magukért, és az arcukon jókora vigyorral távoztak a színpadról, ahogy mi is végtelen elégedettséggel hagytuk el a hajót, kellemeset csalódva az új albumos turnéban. Örülök, hogy végre ők is kinőtték a fesztiválbanda és az előzenekar szerepét és végre főzenekarként nyomhattak le egy turnén – még ha nem is igazán töltötték meg a koncerttermet, legalábbis Budapesten. Abszolút jó ötlet volt elővenni a régebbi dalokat, amik közé ügyesen csempészték be az újakat is, így azok egyáltalán nem voltak zavaróak még azoknak sem, akik – mint én is – húzták a szájukat a ’Turisas2013’-t hallgatva. Persze azért remélem, hogy a következő turné már egy olyan albumról fog szólni, ami inkább a régi időket idézi…

Setlist:

Ten More Miles / Take the Day! / To Holmgard and Beyond / Rex Regi Rebellis / Five Hundred and One / For Your Own Good / Battle Metal / No Good Story Ever Starts With Drinking Tea / We Ride Together / Miklagard Overture /// Stand Up and Fight / Rasputin

Szerző: Ivetka
Képek: Vica
Köszönet az A38-nak!

Legutóbbi hozzászólások