"Ugyanaz az érzés, a hangulat, az erő, csak más hangszerrel": Interjú Victor Smolskival, a Rage és a Lingua Mortis Orchestra gitárosával

2012-ben karrierje talán legbrutálisabb lemezét készítette el a német power metal trió, úgyhogy a vegyes fogadtatásban részesült ’21’ után úgy döntöttek: itt az ideje végre kiteljesíteni a Lingua Mortis projektjüket. A Rage már 1996 óta dolgozik együtt különböző alkalmakkor nagyzenekarokkal, akár stúdiólemezről (’Lingua Mortis', ’XIII’, ’Speak of the Dead’ stb.), akár koncertekről van szó (ld. a 2007-es wackenes koncertet vagy a 2010-es Rock Hard Festivalos fellépést). Peavy-ék most önálló bandát gründoltak a nagyzenekari projektjüknek, így a jövőben Rage és Lingua Mortis Orchestra név alatt is játszanak, és a nagyzenekari koncerteket-albumokat az utóbbi égisze alatt valósítják meg. Az augusztus elején megjelent első Lingua Mortis Orchestra lemezről, valamint a metal zene és a nagyzenekari kompozíciók kombinálásáról beszélgettünk el az LMO zenéjét szerző Victor Smolski gitárossal.

Hard Rock Magazin: A Rage a ’Lingua Mortis’ albumát még a csatlakozásod előtt, 1996-ban jelentette meg, amin korábbi számaikat dolgozták át nagyzenekarral. Emlékszel arra, amikor először hallottad azt a lemezt?

Victor Smolski: Természetesen. 1996-ban az a lemez fantasztikusnak számított, mert ez volt az első, amin metal zenét játszottak nagyzenekarral. Nem sokkal ezután döntöttük el Peavy-vel, hogy szeretnénk együtt dolgozni, mert mindketten szeretjük a metalt és a klasszikus zenét is. Nagyon izgalmas volt ez az időszak számunkra.

HRM: Mennyire tetszett akkor a ’Lingua Mortis’?

VS: Nagyon, csak a hangzással nem vagyok kibékülve, nem elég erőteljes. De a hangszerelés nagyszerű lett, és a ’XIII’ című album is nagyon érdekes volt. Abban viszont talán túl sok volt a billentyű, sok nagyzenekari részt játszott a billentyűs, ahelyett, hogy igazi nagyzenekar lett volna. Én jobban szeretem, ha valódi nagyzenekar játszik, sokkal szórakoztatóbb és a hangzása is jobb.

HRM: A ’Speak of the Dead’-en megírtátok a hat számból álló Lingua Mortis Suite-ot, ami szerintem tökéletesen ötvözte a Rage keménységét a nagyzenekar epikus zenéjével. Visszatekintve, hogyan értékeled ezt a dalcsokrot? Mi volt a koncepciótok a Lingua Mortis Suite megírásakor?

VS: A ’Speak of the Dead’-nél arra gondoltunk, hogy két különböző CD-t fogunk csinálni, és az egyiken lennének a normál, súlyos Rage dalok, a másikon pedig a nagyzenekarral megtámogatott szerzemények. De a kiadónak nem tetszett az ötlet, úgyhogy kettéosztottuk a lemezt, az első felén szerepelt a Lingua Mortis Suite, a másik pedig olyan volt, mint egy normál Rage album. Amúgy nagyon szórakoztató volt megcsinálni azt a lemezt, és szerintem fantasztikus lett a végeredmény. De néhány rajongónak zavaró volt, hogy a lemez egyik felén nagyzenekari, a másikon sima metal dalok vannak, az ilyesmit nagyon nehéz jól kombinálni. Szintén nehéz így megtalálni a megfelelő hangzást a stúdióban, mert a nagyzenekarnak más a dinamikája, valahogy melegebb a hangzása is, és ezért nehéz eltalálni a gitár és a dob keménységét, ami egy metal dalban megvan. Az ilyen kevert albumon mindig sok kompromisszumot kell kötni, hogy megtaláld a jó hangzást. A Lingua Mortisszal valami különlegeset szerettünk volna létrehozni. 2010-ben játszottunk a Rock Hard Fesztiválon, és utána döntöttük el, hogy a Lingua Mortis Orchestrát felfejlesztjük egy második zenekarrá, mert nagyon sok rajongó kérte, hogy adjunk speciális Lingua Mortis koncerteket. Vannak rajongók, akik az egyenesvonalú, kemény Rage dalokat szeretik, és vannak, akik a nagyzenekaros dalokat, így mindig kérdezték a koncertek előtt, hogy most melyik dalokat fogjuk játszani. Mostantól viszont ha turnézni megyünk, mindenkinek egyszerűbb lesz, és tudni fogják, hogy mit várhatnak a koncerttől. Ráadásul így nagyzenekarral játszhatunk, és nem valami szar gépből kell előcsalni a vonósokat. (nevet)

HRM: Mennyiben különbözik a mostani Lingua Mortis nagylemez zenei koncepciója a korábbi nagyzenekaros munkáitoktól?

VS: Az LMO olyan, mint egy új banda: más a felállás, négy énekes van, két női és két férfi hangunk van. Peavy mellett a másik Henning Basse a Metaliumból, a női énekesek pedig a szoprán Dana Harnge, aki egy profi operaénekesnő, illetve Jeannette Marchewka, aki szintén profi énekesnő, főleg musicalekben szerepelt. Mindkettejük hangja tökéletesen illeszkedik a zenénkhez. Szerencsére mindhárman ráértek a felvételekre és a koncertekre egyaránt, számomra ugyanis fontos volt, hogy ugyanazok a zenészek menjenek el a turnéra is, akik a felvételen játszottak. A CD-n két nagyzenekar is játszik, mert új koncepciót próbáltam ki a lemezen, két stúdióban rögzítettem az anyagot. Ha nagyzenekarral stúdiózol, akkor jobb, ha az összes zenésszel egy nagy teremben, nagy stúdióban veszed fel a zenét, aminek jobb az akusztikája. Ha pedig metal zenéről, feszes dob- és szikár gitártémákról van szó, akkor jobb a száraz hangzás, úgyhogy máshol vettük fel a vonós szekciót, és máshol a metal részeket. Így megvolt a lehetőségem, hogy összekeverjem ezt a két hangzást, és megtaláljam az egyensúlyt. Elképzelheted mekkora projekt volt ez, összesen több mint 100 zenész vett részt a munkálatokban, amik három országban és négy stúdióban zajlottak.

HRM: Miért „Lingua Mortis Orchestra feat. Rage” szerepel a borítón, és nem fordítva?

VS: Mert ez egy másik banda, más tagokkal. Ha a Rage neve szerepelne először, az megint csak összezavarhatná a rajongókat.

HRM: Hogyan zajlott a dalszerzés?

VS: A ’21’-nal nagyon sokat turnéztunk, több mint egy évig. Peavy már nagyon fáradt volt, úgyhogy utána elmentünk vakációra, ahol kiszellőztethettem a fejemet. Autóversenyeztem is, ami sokat segített ebben. Utána viszont nekiálltam megírni az új anyagot. Elkezdtünk gondolkodni a sztorin, a koncepción, mert régebben volt egy szólólemezem, a ’The Heretic’, amit Peavy-vel és Mike-kal [Terranával, a Rage akkori dobosával – Tomka] közösen csináltam, és aminek hasonló a története, mint a mostani LMO lemeznek. Ez a téma nagyon megfogta Peavy-t, és írt pár anyagot ezekről a boszorkányüldözésekről és –égetésekről, és a hasonló őrült dolgokról, amik akkor történtek a világban. A sztori ismeretében álltam neki a dalszerzésnek, úgyhogy próbáltam olyan zenét írni, ami passzol majd a dalszövegekhez, amiket Peavy ugyan később írt csak meg – előbb mindig a zenét írjuk meg, és csak utána a szövegeket. Tavaly írtam meg a dalokat, és próbáltuk változatossá tenni a lemezt. Ez a lemez nem csak dalok gyűjteménye, hanem egy konceptlemez, olyan, mint egy metal opera. Egy nagy történetet mesél el a lemez, és mindegyik dal megszakítás nélkül folyik át a következőbe. Nemrég beszéltünk pár színházi emberrel, akik érdeklődnek aziránt, hogy színpadra állítsák a lemez anyagát musicalként vagy metal operaként.

HRM: Ez nagyon jól hangzik. De visszatérve még a dalszerzésre: hogyan írtad meg a lemezt, előbb a metalos és utána a nagyzenekari részeket?

VS: Nem választottam így külön őket. Számomra ez olyan, mintha egy óriási zenekar lenne. A komponálásban nem volt különbség aközött, hogy épp egy pár fős metal zenekarnak, vagy egy sok tagú nagyzenekarnak írok. Ez a legnagyobb különbség az LMO és a többi hasonló zenekar között, akik kombinálják a kettőt. Ha például megnézed a Metallicát és a többieket, ők normális dalokat írnak a bandának, aztán pedig áthangszerelik azokat nagyzenekarra. Mi már a legelejétől kezdve nagyzenekarra és metal bandára írtuk a dalokat. Van olyan, amikor a nagyzenekar a fontosabb, és van, amikor a metal zenekar. De ugyanaz az érzés, ugyanaz a hangulat, ugyanaz az erő végig, csak más hangszerrel. Szerintem én ugyanúgy írok metal dalokat, mint nagyzenekari részeket, csak a hangszerelésben van különbség. Régimódi a metódusom, jegyzeteket írok a nagyzenekarnak, ugyanakkor a stúdióban már lazább vagyok, tudok improvizálni, de jammelhetünk is a nagyzenekarral – azért nagyon fárasztó tud lenni, ha nagyzenekarral improvizálsz (nevet) –, ezért is válogattam be fiatal zenészeket az LMO-ba. A nagyzenekarok tagjai sokszor nem szeretik a rock/metal zenét, és nem értik, hogy mit akarunk. Ezért sokkal egyszerűbb fiatal klasszikus zenészekkel és tanulókkal dolgozni, mint olyanokkal, akik csak a munkájukat végzik és amúgy utálják a zenét, amit játszaniuk kéne velünk. Én ezt nem akarom: én szórakozni szeretnék. Talán ismered a 2010-es Wackenes DVD-t, azon is látható, milyen jól éreztük magunkat a minski nagyzenekarral a színpadon – de ugyanez a helyzet a spanyol srácokkal is. Az előző héten [az interjú július végén készült – Tomka] játszottunk a Masters of Rockon az új felállásban, az új dalokat előadva, és egyszerűen fantasztikus volt.

HRM: Ha már szóba került az improvizáció: egy interjúdban olvastam, hogy az összes szólódat a stúdióban szoktad improvizálni, nem írod meg előre őket. Az LMO lemezen is improvizáltad a szólóidat?

VS: Igen, mindig így csinálom. Néhány szólót a billentyűvel együtt írok meg, mert gyakran én rögzítem a billentyűszólókat is. Volt pár szóló, amiben gitár és zongora is szerepel, és ezekre készültem előre, mert vannak bennük spéci részek. De a normális gitárszólókat mindig improvizálom a stúdióban, mert az sokkal szórakoztatóbb. Ha megvannak a bombasztikus dalaid, a megfelelő egyensúly és a király hangzás, akkor már könnyű improvizálni.

HRM: És a nagyzenekari részeket hogy írod meg: hangszerekkel dolgozol, vagy kottázod a fejedben hallott zenét?

VS: Általában fejben hallom a leendő zenét, mert normális esetben ugye nincs egy nagyzenekarod, hogy rögtön elpróbálhasd azt. Használok persze pár hangszert, billentyűt és zongorát elsősorban, hogy megnézzem, mit is tudok kihozni az adott dologból, de alapvetően a fejemben hallom a zenét. Már sok munkám volt nagyzenekarokkal, nagy a tapasztalatom. Nem csak a Rage-dzsel, dolgoztam például a Leaves’ Eyes legutóbbi albumán is, és még jó pár bandával. Számomra ez kifejezetten szórakoztató munka. A fehéroroszországi tanulmányaim nagyon jók voltak, klasszak voltak a tanárok és sokféle stílust megtanulhattam. A klasszikus zenei tanulmányaim sokat segítettek a hasonló projektekben.

HRM: Emlékszel arra, amikor még gyerekként először hallottál zenét a fejedben?

VS: Már nagyon fiatalon elkezdtem komponálni, 11 vagy 12 évesen össze is hoztam egy bandát, 14 évesen pedig már meg is csináltuk az első felvételeinket. Szerintem amúgy jobb, ha fejben komponálsz, és nem csak úgy nekiállsz próbálkozni. Nem szeretek például demókat sem csinálni, mert amikor utána átnézed a dalokat, az egyik jó, a másik meg rossz lesz. Én inkább megírom a zenét a fejemben, aztán jammelek a zenekarral, hogy megtaláljuk azt, amit én a fejemben már hallottam, és ne valami demó felvétel befolyásoljon minket.

HRM: Édesapád, aki híres klasszikus zenész Fehéroroszországban, mindig megosztja a véleményét veled az új zenédről. Mit szólt az LMO lemezhez?

VS: Nagyon tetszett neki. Mindig figyelemmel kíséri, amit csinálok, és ad tippeket, hogy hol lehetne javítani a zenén. Mindig érdekes megbeszélni vele az aktuális, friss dolgaimat, mivel egy nagyon nyitott, és nem konzervatív klasszikus zeneszerző. Ha bármi problémám akad, mindig kikérem a tanácsát, hogyan tudnám megoldani azt.

HRM: Hány dalt írtatok a lemezhez? Volt olyan, ami végül lemaradt?

VS: Nem, felhasználtuk az összes dalt a CD-hez, amit csak írtunk, nem maradt semmi. (nevet)

HRM: A 8 dal közül melyik most a kedvenced?

VS: Ezt nehéz megmondani. Mindegyiket szeretem, de talán a Cleansed By Fire és a Witches’ Judge a kedvenceim, mindkettő nagyon erőteljes.

HRM: Miért pont a Straight To Hellre és a One More Time-ra esett a választásotok a régi dalok közül, hogy újra felvegyétek őket nagyzenekari kísérettel? Voltak más jelöltjeitek is?

VS: A Straight To Hell egy különleges szám, nagyon népszerű errefelé, mert egy film betétdala, szóval egy csomó ember ismeri és szereti ezt a számot. [A Manitu bocskora című 2001-es német filmben szerepel a dal. – Tomka] Minket is nagyon sok emlék fűz ehhez a számhoz, arról nem is beszélve, hogy egy király szerzeményről van szó. A One More Time pedig talán az első dal volt, amit együtt írtunk Peavy-vel, amikor a ’Welcome To The Other Side’-on dolgoztunk. A One More Time-ot már a kezdetektől fogva nagyzenekarral előadott dalnak szántuk, de azon a lemezen nem dolgoztunk nagyzenekarral, ezért úgy döntöttünk, hogy most fogjuk megcsinálni. Ezt a bonusz dalos ötletet szerintem minden Lingua Mortis albumnál el fogjuk sütni, a következőn talán a ’Trapped’-ről vagy a ’The Missing Link’-ről fogunk előszedni pár régi Rage-dalt, amiknek soha nem volt nagyzenekari verziója.

HRM: Ezek szerint a közeljövőben számíthatunk új Lingua Mortis lemezre?

VS: Igen, bár hogy pontosan mikor, azt nem tudom. Jövőre nagy Rage parti lesz, mert 30 éves lesz a zenekar, úgyhogy talán az utána következő évben. Majd meglátjuk. A jubileumra egyébként tervezünk valami speciális kiadványt, talán újraveszünk majd régi Rage-dalokat. Készülünk pár meglepetéssel, az biztos!

HRM: A ’21’ megjelenése környékén azt nyilatkoztad, hogy dolgozol egy új szólólemezen is. Ez hogy áll?

VS: Most sajnos nincs rá időm, annyira elfoglaltak vagyunk a Rage-dzsel és a Lingua Mortisszal. Amikor lesz időm, akkor folytatom, a nyári koncertek után talán lesz erre alkalmam.

HRM: Mi a helyzet a másik bandáddal, a Mind Odyssey-vel?

VS: Jelenleg szünetel. Sajnos arra sincs időnk jelenleg. Tartjuk a kapcsolatot, és megosztunk egymással néha pár zenei ötletet, de egyelőre nincs semmi konkrét terv.

HRM: Rengeteg olyan témát játszol, ami sok gyakorlást igényel. Hogyan tartod magad formában?

VS: Annyi stúdiófelvételem és annyi koncertfellépésem van, hogy az már önmagában elegendő gyakorlás. (nevet) Számomra nincs megállás: folyamatosan turnézunk, stúdiózunk, ha pedig otthon vagyok, akkor ott a gitáriskolám. Néha ez már túl sok, és azt kívánom, hogy legyen időm valami másra is, csak a változatosság kedvéért. (nevet)

Készítette: Tomka