Ismeretlen remekművek - Heavy Load: Death or Glory (1982)

1982. Az egyik első a nehézfém aranyéveinek sorában. A punk kifújta három akkordját, a rocknak „már csak a halálhörgését halljuk”, bár az se kellemetlen. Még lógnak a fákról a NWOBHM gubói, de itt-ott már kikel a Heavy Metal, szénné varrt szárnyát bontogatva...

Bruce átigazol a Maidenbe, a 'Number of the Beast' világhírűvé és a brit lemezeladási listák élére emeli a bandát. Rob még álnéven járatja a Playgirl-t, miközben a Priest klasszikus felállása S&M jellegű szegecses bőrszerkók és a 'Screaming for Vengeance' felajánlásával járul a gyermek Heavy Metal bölcsőjéhez. A ’Battle Hymns’ akkorát üt, hogy még a bőr-fecskét is hajlandók vagyunk elnézni Joey-nak és Eric-nek. Ozzy elveszi Sharont, megtúráztatja a 'Diary of a Madman'-t, a galamb-diéta után a denevérbe is belekóstol. Ugyanezen a turnén a 26 éves Randy Rhoads repülőszerencsétlenség áldozata lesz. Kukovecz Gabi és Endre még országos cimborák a Pokolgépben, a színpadon maszkban pukkasztják a szocialista polgárságot (majd nemsokára Kalapács Józsi jobbról be). A 'Restless and Wild'-dal metal történelmet ír az Accept (a Fast As A Shark egyesek szerint egyenesen a speed metal őssejtje). Megalapul a Warlock, női metalikon és példakép születik. A 'Blackout' újabb strigulát húz a Scorpions-remekművek rubrikáiba, Dio pedig szólókarrierbe kezd. Összeáll a W.A.S.P., a Kreator, a Death Angel. A Venom tagsága nem sejtheti, hogy 'Black Metal' című albumukról stílusirányzatot keresztelnek majd el (persze szigorúan fejjel lefele). A kilenc éves Vargot apukája jól elfenekeli, amikor megtalálja nála elveszettnek hitt Zippóját...

És még mindig 1982 van! A hihetetlen dömpingben alig tűnik fel valakinek a Cloven Hoof 'The Opening Ritual' EP-je, a kanadai Anvil 'Metal On Metal' korongja (persze a hazaiakon kívül), a ma undergroundba sorolt bandák közül talán csak a Witchfinder General 'Death Penalty' lemeze kerül be a top albumok közé, csak hogy hamarosan el is felejtse a mainstream. Az éj leple alatt megalapul a Brocas Helm, a belga Ostrogoth a zseniális 'Full Moons Eyes'-zal debütál – róluk persze a vasfüggöny mögött esélyünk sincs hallani. Ugyanez igaz a stockholmi Heavy Loadra is; ráadásul botrányosan gyenge terjesztésük miatt, na meg mert Svédországban ők a heavy metal első fecskéi, nem kapják fel a nevüket Nyugaton sem. Pedig az első albumuk már 1978-ban kijött, és a 'Full Speed At High Level' is méltó volt minden elismerésre. Most a Wahlquist-fivérek Torbjörn Ragnesjóval és Eddy Malmmal kiegészülve még magasabbra teszik a lécet: a 'Death Or Glory'-val vér-eredeti, tökéletes, gömbölyű epikus heavy remekművel ajándékozzák meg a világot, ami viszont magasról ejt rá.

Mivel a kiadójuk már az első album idején becsődölt, Styrbjörn és Ragne megalapítja saját produkciós cégét, a Thunderloadot, és innentől minden kiadványukat saját maguk gondozzák. De a már általuk kihozott 'Death or Glory' sem nyeri el azt az elismerést, ami eredendő joga lenne. Mielőtt feladnák a harcot, ugyanez a felállás majd '83-ban még felveszi a 'Stronger Than Evil'-t, ill. egy koncertvideót is, de a legtöbb ismerőjük egyetért abban, hogy rövid pályájuk csúcsát a 'Death or Glory'-val érik el. Ez a lemez olyan kis példányszámban kerül préselésre, hogy mára gyakorlatilag lehetetlen eredeti lemezhez jutni. Japánban a 90-es évek elején majd kiadják újra a lemezt, de ez a nyomat is ritka, mint a fehér holló. Komoly gyűjtők is évekig keresik, és aki megszerzi, nem engedi ki a karmai közül. Tíz éve még komoly kapcsolatok kellettek, hogy akár mp3 formátumban is hozzájussunk, ma viszont streamen mindenki megtalálhatja, és aki ennek ellenére sem hallgatja meg, egy potenciális kedvenctől fosztja meg magát.

Ez nem felelőtlen ígéret. Ha a svéd srácok jó helyen lettek volna jó időben, meggyőződésem, hogy a 'Death Or Glory'-t ma a 'Battle Hymns' és a 'Restless and Wild' társaságában emlegetnénk. Egyszerű, hatalmas dallamok által dominált, eredeti és szívszorítóan tiszta heavy metalt rejt ez az elfelejtett lemez. Ha felteszed a lejátszóra és behunyod a szemed, a heavy metal hajnalán találod magad, ahol még nincsenek metal klisék, mindenki újszülött és minden vicc új. Amit évtizedekkel később talán mellverős, macsó pózolásnak éreznénk majd, itt szívből jön (na meg az agyalapi mirigyből). Ezek az arcok nem koppintottak, nem volt honnan: ők szülték a zenét, egybeolvadva az idő sodrával.

Az első szám egyből mélyvízbe dob, minden bevezetés nélkül, és rögtön el is merülsz, mint a kő. A Heavy Metal Angels lassabb, de feszültséggel teli, keserédes tribute a korabeli metal groupie-khoz. Feszes, eltökélt, ritmus-uralta strófák váltják egymást mollba hajló, síró gitárszólókkal, búskomor vokális részekkel, és ahogy elkapna az adott hangulat, már vált is megint, csalhatatlan időérzékkel. A szövege tisztelgés a bőrszerkós múzsák előtt, akik nélkül nem lenne ugyanaz ez a műfaj. (Én nem tudom, de gondolom, hogy ez a dal élőben megsokszorozta a rock-klubokban a női alsóneműkre ható, amúgy is hatványozott gravitációt…) Nincs pihenés, a Might For Right máris tovább sodor, magasztos szövegével és ragadós, íves dallamával, és már szembe is álltál az árral, elszántan harcolva a jogaidért és szabadságodért. A Something New majdnem örömkönnyekre fakaszt, ahogy a refrén kinyílik, és a Wahlquist-tesók egymás fölé tercelnek, moll-dallamok a dúr-akkordok fölött... És megint sír a szólógitár, hogy kimossa a lelkedben felgyülemlett keserűséget. A Bleeding Streets az utolsókat rúgó drogfüggő búcsúlevele, aki bár nem tudta letenni az anyagot, mielőtt végleg kiszáll, bosszúból vérfürdőt rendez a dealerek közt, akik a „halált árulják” az aluljáróban... Nem a megszokott magasztos téma, de valahogy mégis kifeszíti a mellkasodat.

Míg a kicsit darálós Tresspasser keserűen vádolja az emberiséget a bolygó tönkretételéért, a Still There Is Time már részt vállal a felelősségből, és scifi-inspirálta konklúziójával („Keressünk magunknak másik csillagot!”), magas, éles vokáljával, lelkesítő refrénjével kifejezetten diadalmas hangulatba hoz. A Traveller 9 perces verziója alatt a legmélyebben rejlő izmaidból is kilazulnak a csomók, ahogy az egymást átfedéssel váltogató vokálok és szárnyaló gitárszóló beléd szuggerálják, hogy mindenhol az örömöt keresd. Ha kellőképpen elengedtél, a Daybreak Ecstasy rögtön felpiszkálja az idegvégződéseidet... Ez a dal acélhuzal, ami úgy feszül, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat. A dallam mintha folyamatosan fölfele kúszna, és a kicsit disszonáns énekkórusok tovább növelik a feszültséget. Ha ismersz olyan embert, aki másokra tekintet nélkül hazudik, hülyére vesz, a Little Lies alatt utat engedhetsz a frusztrációdnak: nincsenek kifogások, nincs konklúzió, csak 4:31 perc tömény megvetés. Mintha még a gitárok is gyűlölködnének.

Az én személyes kedvencem (a Heavy Metal Angels után) mégis az eredetileg ugyanebben az évben megjelent ’Take Me Away’ EP címadó dala, ami a japán újrakiadáson már az albumra is felkerült. Ez egy nem hagyományos, nyálmentes szerelmes dal: feszes, türelmetlen dobolásra épít, és bár a szöveg értelme homályos, gyász és remény keveredik benne, és úgy tapossa meg a szíveden a hegeket, hogy vonyítva menekülsz.

Bár a Heavy Loadot sokszor viking metalként kategorizálják, és a keményen epikus „Viking vs. Jegesmedve” borító is erre engedne következtetni, ezen a lemezen nem kapott helyet az északi mitológia, a svédek itt kizárólag mindenki számára releváns, tiszta HM témákkal operálnak. Ezért, bár atmoszférájában epikus, az én véleményem, hogy ez egy tiszta, 100% heavy metal lemez, a legjobb, underground fajtából. 43:28 percnyi tökély: nincsenek töltelékdalok, a kirakós minden egyes darabja esszenciális. A produkció bivaly, a zenészek eminensen teljesítenek: a dob feszes, a gitárok 200 lóerővel repítik a lemezt, a felütéstől az utolsó akkordig. A vokálok tiszták és erősek, épp a kellő nyerseséggel szólalnak meg, és ha kicsit lejjebb keverték volna őket, a gitárt meg feljebb, az egész túl szép lenne, hogy igaz legyen.

Lőjetek le, mert még holnapig tudnám magasztalni. Lőjetek, aztán irány a Youtube. Up the Irons!

Szerző: baumann

Zenészek:

Styrbjörn Wahlquist – dob, ének
Ragne Wahlquist – gitár, szintetizátor, ének
Eddy Malm – gitár, ének
Torbjörn Ragnesjö – basszusgitár

Dalcímek: 

01. Heavy Metal Angels (In Metal and Leather)
02. Might For Right
03. Something New
04. Bleeding Streets
05. The Guitar Is My Sword
06. Tresspasser
07. Still There Is Time
08. Traveller
09. Little Lies
10. Daybreak Ecstasy