Megadeth: Super Collider

írta Adamwarlock | 2013.07.10.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Tradecraft

Weblap: http://megadeth.com

Stílus: Heavy metal / hard rock / thrash metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Amennyire várta sok rajongó és zenekritikus az új Megadeth lemez megjelenését, a jelek szerint ugyanakkora pofáraesés is lett a ’Super Collider’. Ez csak kritikai szempontból mondható el, hiszen Dave Mustaine csapatának új lemeze nagyon szépen muzsikált az eladási listákon, még a Billboard listán is bekerült a top 10-be megjelenésekor, valamint Kanadában és Finnországban is mindössze egy hellyel maradt le a dobogóról. Financiálisan tehát biztosan siker lett az új korong. Külön érdekes a kritikai fogadtatása is, mert rengeteg mainstream lap durván lehúzta, de főleg azok tették ezt, akik vagy a kemény műfaj legkeményebb vonulatait vagy éppen rengeteg más műfajt (értsd pop és alter) tekintenek profiljuknak. A klasszikus értelemben vett rockmagazinok (Bravewords, Classic Rock, Blabbermouth) kifejezetten jó pontszámot adtak a ’Super Collider’-nek.

Mi is lehet akkor a baj az új Megadeth-szel? Nos, talán az, hogy nagyon nem Megadeth-szes. A nyitó tétel egy jó kis heavy metal nóta, ami tetszetős, hiszen a Kingmaker egy igazán tökös, pörgős darab, de nem épp a thrash egyik alapkövétől várja az ember. Aztán a következő címadó nóta pedig már egyenesen egy hard rock szám. Az igazi thrash élményre a Built For War-ig kell várnunk.  Bevallom, szerintem éppen a lemez gyengébb pillanatai közé tartozik. De ugyanúgy inkább hard rockra hajaz a Forget to Remember, valamint szintén műfajidegennek találtam a Beginning of Sorrow-t is.

Hallgattam a lemezt, és ráncoltam a homlokomat, mint ahogyan azt megannyi kritikus is megtette én előttem, azonban van egy különbség köztem és köztük. Én úgy döntöttem, hogy adok úgy egy esélyt a ’Super Collider’-nek, hogy elfelejtem, hogy ezt a Megadeth játssza. Megpróbáltam önálló zenei élményként felfogni, és kiemelni a csapat életművének kontextusából. És lásd: működött a dolog. Akárhogy pisloghatunk, hogy mire is gondolhatott Mustaine a lemez megírásakor, meg kell állapítanunk, hogy ez a lemez több mint rendben van. Lehet, hogy nem olyan sodró, mint azt egy thrash bandától várjuk, lehet, hogy nem olyan gonosz és súlyos, mint azt a Megadeth neve jelezné, de ezek csak elvárások. Ha pusztán a dalokkal törődünk, és meghallgatjuk az albumot néhányszor, egy nagyon szerethető, okos megoldásokat tartalmazó,  néhol meglepően dallamos, de jól felépített lemez képe rajzolódik ki előttünk. Én mindenesetre elégedett vagyok. A rockos dalok nagyon jól működnek, a David Draiman közreműködésével felvett Dance in the Rain talán a lemez legjobb darabja, karon öltve a Blackest Crow-val és a Forget to Remember-rel, de a lemez nyitó tételei is ütnek, különösen a címadó darab. Szerintem nincs itt gond, eleget kell hallgatni, és a ’Super Collider’ nagyon gyorsan meg fogja adni magát, és azon kapjuk magunkat, hogy a dallamait dúdoljuk.

Igazából mindezek tekintetében nem is nagyon értem a fanyalgókat. Nem ez az első hasonló húzás a Megadethtől. Kaptunk mi már egy ’Risk’-et a csapattól, de a ’Youthanasia’-n, a ’Countdown to Extinction’-ön is voltak heavy-s és hardos tételek, az előző lemezről nem is beszélve. Ráadásul ezren papolnak róla, hogy mennyire gáz, ha egy csapat mindig ugyanabban a műfajban mozog. A Megadeth legalább próbálkozik. Nálam működik a dolog, ami persze nem jelenti, hogy másnál is fog. Összességében nekem nagyon megtetszett a végeredmény, és jelenleg nap mint nap meghallgatom, úgyhogy ennél több jót én nem tudok mondani róla. Maximum még a hangzást tudnám dícsérni, esetleg Dave Ellefson basszustémáit, amik bitangerősre sikeredtek. Persze nem tökéletes a ’Super Collider’, mert egy-két dal kissé üresjárat, és megkapjuk minden idők talán legrosszabb Thin Lizzy feldolgozását, de üsse kavics. Kissé máshogy, mint vártuk, de Dave Mustaine hozta a kötelezőt, sőt annál többet is.

Pontszám: 8