Der Fantastische Beatle: Paul McCartney - Ernst Happel Stadion, 2013.06.27.

írta Hard Rock Magazin | 2013.07.01.

Vannak, akik azt hiszik, hogy McCartney a hetedik x után már csak kockázatmentes nosztalgiashow-kat ad, hogy elég pénze legyen a nyugdíjas napokra. Aki így gondolja, nem is tévedhetne nagyobbat, ugyanis Bécsben sem egy rutinkoncertet láttunk, inkább úgy foglalnánk össze az élményt, hogy az egykori beatle felültetett egy popkult hullámvasútra, és elvitt az elképesztő életmű legizgalmasabb csúcsaira.

 

 

Ha Paul McCartney játszik a közelben, el kell menni. Slussz-passz. Ennek számtalan oka van: a legalapvetőbb természetesen az, hogy a könnyűzene, popkultúra, rocktörténet, vagy nevezzük bárminek… de minden bizonnyal ő a legmeghatározóbb élő figurája, és ha a randevúnak 2 és fél óra kocsikázás, valamint egy 73 eurós jegy az ára, hát legyen. Vannak élmények, amik megérik a befektetést, hogy teljesebb életet élhessen az emberfia.

A koncert híre nyilván még jobban felzaklatta azokat, akik lemaradtak a 2003-as budapesti Aréna koncertről, ami a megbízható kémeink jelentéseiből, valamint a kollektív véleményből kiindulva szintén kiváló volt. Aki nem jutott be akkor, most egy hatalmas tételt húzhatott ki koncert-bakancslistájáról, ugyanis az Out There! turné bécsi állomásán csúcsformában (és egy nyugtalanító magassarkú férficipőben) lépett színpadra a 71 éves mester. Ez volt egyébként Macca negyedik jelenése Bécsben, Magyarországon sajnos ezúttal nem duplázott, viszont azért említsük meg, hogy Ringo tiszteletét tette nemrég nálunk, ahol cimboráival örömzenélt egy kicsit, így most tényleg minden adott volt ahhoz, hogy találkozhassunk a két még élő ex-gombafejűvel. Mivel arra sosem volt esély még a jóval 1980 előtt születetteknek sem, hogy ezen a környéken Lennont vagy Harrisont láthassák, ezért értékelni kell ezt a lehetőséget.  

A nagyobb kaliberű fickó kétségkívül McCartney, a zseniális dalszerző, aki nem csak a kortárs kultúrára legnagyobb hatást tett kvartettel, de a Wings-szel is letett jó pár sziporkázó alapvetést az asztalra, sőt, a Beatles-ben is ő volt a legképzettebb szerző: míg Lennon inkább a keményvonalat és az ideológiával átszőtt nótákat hozta, ő a fantáziadús zenei megoldásoktól hemzsegő, szórakoztató tételeket, ezzel tökéletes egyensúlyt teremtve a bandában. Legalább is egy darabig. De bárhogy is volt, az Ernst Happelben összegyűlt több tízezer rajongó is tapasztalhatta, milyen kimeríthetetlen kincsesbánya ez az életmű, amelyből most 39 tétel hangzott el a csaknem 3 óra alatt, mégis úgy repült el ez az idő, hogy nyafogás nélkül tudtunk volna még egyszer ennyit végigállni.

Ami a színpadképet illeti, nem voltak grandiózus díszletek, a vetítéssel próbálták változatossá tenni a hátteret, illetve egyszer egy jókora pódium emelkedett ki a színpadból, amin a csodálatos Blackbird-öt adta elő emberünk akusztikus gitáron. A Live And Let Die alatt pedig volt tűzijáték is, nehogy azt mondják az emberek, hogy kimaradt a csinnadratta, de az igazi csinnadratta a már említett 39 szám volt (a zenészek lábánál leragasztott setlist olyan hosszú volt, mint Mózes könyve). A stadion előtt egyébként egy német magazin különszámát osztogatták, amelyben az előző turnéállomás setlistje is benne volt, és mivel a zenészek sokat nem variálnak a programon, ezért aki nem akarta, hogy meglepetésként érje néhány szám, úgy nézhette a bulit, mintha egy DVD tokja lenne a kezében. És hát gyanítjuk, hogy sok osztrák ezt a megoldást választotta, mert ismét hozták a formájukat: néha tapsolni is elfelejtettek, nem még ugrálni, vagy hasonló, kényelmi társadalomban kirívó viselkedésformának számító mozdulatsort végezni. Néhány számnál konkrétan az volt az érzésem, hogy ha hangosan azt mondanám, kutyafitty, tutira felröhögne egy magyar 6 sorral előttem a küzdőtéren, de idővel azért a szomszédok is beadták a derekukat a közös éneklések és összeborulós „nananázások” során.

A dalok tekintetében rendkívül változatos volt a felhozatal: volt például egy bohókás blokk, benne a Yellow Submarine-ről származó, idétlen All Together Now, amely alatt olyan dedós animációt vetítettek, hogy lett volna néhány keresetlen szavunk az alkotóhoz. A Lovely Rita vagy az Ob-La-Di, Ob-La-Da sem a legmélyebb Beatles dalok egyike, ahogy a ’Band On The Run’ című Wings kulcslemez Mrs. Vandebilt-je sem, de mindegyik jól működött a négytagú, bevált versenyzőkből álló kísérőzenekar vérprofi tolmácsolásában.

Aki érzett némi boogie-t a lábában, az örülhetett a Nineteen Hundred And Eighty-Five-nak vagy a Lady Madonnának, a lírai Macca szerzemények kedvelőinek sem lehet panasza, a Long And Winding Road például gyönyörű pillanat volt, ahogy az ukulelés dalolászástól a nagyzenekari odacsapásig eljutó, remekül felépített Harrison megemlékezés, a Something is. Persze Lennon sem maradt ki: rá a Here Today-jel emlékezett meg a Sir, aki szerencsére a rockereket is kényeztette. A prog vonal szerelmesei a Band On The Run, illetve Live And Let Die-nak örülhettek, illetve az Abbey Road-ot záró koncept-blokk három tételének, ami egyben a bécsi koncert zárása is volt, de az igazán jelentős arcnyúzás a proto-metal kultszám, vagyis a Helter Skelter volt, ami úgy szólalt meg, hogy senki sem mondta volna meg, hogy egy 71 éves csóka nyomja.

A második visszataps után már csak konfetti és robbanás maradt, amire szintén nem volt semmi szükség, hiszen ez a csávó maga a nagy durranás. Ennyi évesen még mindig pajkos, karizmatikus és profi a színpadon, öröm ránézni, akkor is, ha az arca kezd egy pocokéra hasonlítani és egyre könnyebben tudjuk elképzelni őt egy hintaszékben, napilapot olvasgatva. Bár néha elharapja a magas hangokat, és pár korai Beatles dal azért erőlködésre kényszeríti őt, így is végig profin, fásultság nélkül nyomja végig a kimerítő bulikat, a zenekar biztosítja a tökéletes hátszelet, így összességében senkiben sem marad hiányérzet. Mindemellett Macca nem volt rest a fél koncerten németül konferálni különféle helyekre felragasztott papírokról, és ami azt illeti, nem is csinálta rosszul, ami a hamburgi évek mellett nyilván annak is köszönhető, hogy kiskorában tanulta a nyelvet. Többek között azt is a szomszédok nyelvén közölte, hogy kiváló közönség voltunk, örült a találkozásnak és hogy hamarosan találkozunk. Hát úgy legyen, Herr Paul!

Setlist:

Eight Days a Week / Junior's Farm / All My Loving / Listen To What The Man Said / Let Me Roll It / Paperback Writer / My Valentine / Nineteen Hundred And Eighty-Five / The Long And Winding Road / Maybe I'm Amazed / Things We Said Today / We Can Work It Out / Another Day / And I Love Her / Blackbird / Here Today / Your Mother Should Know / Lady Madonna / All Together Now / Lovely Rita / Mrs. Vandebilt / Eleanor Rigby / Being For The Benefit Of Mr. Kite! / Ram On / Something / Ob-La-Di, Ob-La-Da / Band On The Run / Back In The U.S.S.R. / Let It Be / Live And Let Die / Hey Jude /// Day Tripper / Hi, Hi, Hi / I Saw Her Standing There /// Yesterday / Helter Skelter / Golden Slumbers / Carry That Weight / The End

Szerző: Afgán

Köszönet Birgit Koppnak és az osztrák Skalarnak!

Legutóbbi hozzászólások