Tóparti metalparti: See-Rock Festival 1. nap: Stone Sour, Newsted, Ghost - Graz-Schwarzlsee, Ausztria, 2013.06.21.

írta Hard Rock Magazin | 2013.06.30.

Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Behúzni az Iron Maiden-Slayer-Motörhead triót egy kétnapos fesztiválon itt a közelben, megspékelve néhány olyan csemegével, mint a Ghost, a Stone Sour és Jason Newsted új bandája, nem tűnt rossz üzletnek, de a sors keze beleszólt. Lemmy vérömlenye miatt a Mocifej az utolsó pillanatban lemondta fellépését, ami valljuk be, az Öreg szívműtétjéről újabban keringő hírek tekintetében nem tűnik túl jó ómennek. De ne szaladjunk ennyire előre, a pénteki érkezéskor ugyanis még hősünk elpusztíthatatlanságába vetett hitünk boldog tudatában néztünk izgatottan az elkövetkező negyvennyolc óra elé…

 

 

Az osztrák See-Rock egy barátságos fesztivál. Nem túl nagy, de ahhoz képest profin megszervezett, kicsit hasonlatos a mi Fezenünkhöz. Annyi különbséggel, hogy itt nem kellett sorban állni a WC-nél, mert tömérdek volt belőle, a sörös-pultoknál még a legnagyobb csúcsban is néhány perc alatt itókához lehetett jutni, mert nem akkor álltak neki csapolni, amikor odaadtad a poharadat (minden egyes alkalommal újat kaptál), jelentős csúszások sem voltak, és a hangzás is - a második-harmadik szám után - az összes zenekarnál topra került. Szóval (némi képzavarral élve) németes precizitással zajlott minden, kivéve egyetlen aprócska kellemetlenséget: a fesztivál területén egyetlen árnyékos hely nem sok, annyi nem volt, sem pedig ülőalkalmatosságok az étkezdék területén. Márpedig 40 fokban 10 órát tűző napon álldogálni..., ezt ugye nem várja el senki az ember fiától?

Mintha szándékosan zargatták volna a közönséget a közeli tópartra és az azt alkalmilag körülvevő kempingbe, megmártózni a hűs habokban vagy éppenséggel beülni az ottani büfébe, ahol szék is volt, meg árnyék is. (És igen, még árnyékszék is a közelben). Aminek nyilvánvalóan a kora délutáni kibírhatatlan hőségben fellépő csapatok látták a kárát, egész konkrétan még azt a néhány fanatikust is sikerült emígy elüldözni a színpad környékéről, akik alapból nem a „csak az utolsó két bandára érkezem” típusú hétvégi rockerek táborát gyarapítják.

Mi a Ghostra tudtuk kötelességtudatunk halványan pislákoló parazsát tűzzé éleszteni és dacolva a középkori kínzással felérő kínokkal (melyet csak fokozott az ilyenkor rohamosan fogyó folyadékok ára, és annak gyors tudatosítása, hogy a két napra szánt zsebpénzről már délután hatkor jó eséllyel csak múlt időben fogunk tudni beszélni) beálltunk a kör közepére, oda bizony, az égető napra. Ezek tudatában mindenki véssen be egy hatalmas piros pontot – nem, nem nekünk – hanem a svéd retro-kult rockereknek, akik még ebben a hőségben is full dizájnban nyomták le – igaz, rövidke - műsorukat. (Nekünk pedig elég lesz némi söralapot visszapótló pénzadomány, számlaszámot kérésre küldöm.)

Nos, mit is mondhatnék a Ghost performanszáról? Negyven fokban nem éppen félelmetes jelenség, maradjunk ennyiben. A hangulati töltet hiányában talán még jobban kidomborodott, hogy ez a muzsika éppen csak alulról karcolja a rockot, jól kitalált és megdizájnolt kvázi popzenéről van itt szó, amit a külsőségek és a szövegvilág lendít a sötét, elborult másság szerelmeseinek kedvencei közé. Engem leginkább a Blue Öyster Cultra emlékeztetnek, csakhogy amíg előbbinek a muzikális puhányságra mentségként szolgál a '70-es évek zenei légköre, melyből érkeztek, a Ghost esetén ez színtiszta, előre megfontolt szándékkal elkövetett „éppendivatos” retro.

De ezzel még nem lenne gond. Amivel a gond volt aznap (amit persze a lemezek alapján is sejteni lehetett): az énekes (Papa Emeritus II) egész egyszerűen pocsék. Nem, nem arról beszélek, hogy nincs hangterjedelme és -ereje, mert az ide nem feltétlenül szükségeltetik (pedig igen), hanem arról, hogy még ezeket a rém egyszerű dallamokat is hamisan prezentálta. A zenekar maradék része amúgy teljesen profi, korrektül vezették elő a két album javát egy röpke fél órában, de ez a korrekt vokális teljesítmény és a megfelelő atmoszféra hiányában nem bizonyult elégnek. Frontember cserét nem várhatunk (pedig a csuha és álarc jótékony fedezékének köszönhetően könnyen találnának Skandináviában remek dalnokot, hisz még csúnya is lehet, úgysem venné észre senki), mert ez kvázi az ő projektje, de azt azért megfontolásra ajánlom, hogy ne erőltessék ezeket a délután négy órás fesztivál-fellépéseket. (Kotta)

Setlist:

Infestissumam / Per Aspera ad Inferi / Con Clavi Con Dio / Stand by Him / Year Zero / Ritual / Monstrance Clock

A következő állomás Jason Newsted barátunk haknizenekara volt, ami a nyújtott teljesítmény és a nemrégiben kiadott EP tekintetében nem is annyira haknizenekar, mint gondolnánk. A performansz közben szó sem volt izzadtságszagról, vagy unalomról: a régről ismert, sokat látott muzsikus a kissé lapos (legalábbis a stúdióteljesítményét mélyen alulmúló) Ghost után visszanövesztette a See-Rock tökeit. Aki hallotta Nested ’Metal’ című EP-jét, az tudja, miről beszélek. Jó fajta bólogatós, ütemes muzsika, ami a thrash születésének időszakát, a ’80-as évek közepét idézi. Szerencsére nem teljesen retro hangzással, éppen elérve a középutat, hogy mai füllel is tökéletes legyen a történet. Persze azért nem ment messzire a hangzással, hiszen „hozott anyagból” dolgozott a mi jó Jasonünk. No, azért nem rabolta le teljesen a Metallicát, de tény, hogy azzal a miliővel próbál érvényesülni, amivel anno befutott. Nincs ezzel semmi gond, kérem.

A színpadon pedig kifejezetten jó teljesítményt nyújtott a csapat. Newsted kiváló frontember, és bármilyen thrash bandához megfelelő hangi adottságokkal rendelkezik, amit már anno a Metallicában és számos más projektjében is bizonyított. A bandán pedig látszik, hogy egyben van, lazán tolják a szekeret, ami pedig a sallangmentesség hatására teljesen sima úton gördül: remek hangulatot tudnak varázsolni a színpadra. Erre a koncertre már nagyobb tömeg gyűlt össze, mivel a Ghostra még csak az elvetemültek dugták ki a fejüket a légkondicionált otthonukból. A setlist régi darabokból, az új EP számaiból plusz egy szem Metallica feldolgozásból (Whiplash) állt össze. Jason és bandája tisztességesen felpörgette a bulit, keményen odatették magukat, méghozzá veretes, döngő hangzással, ami a fényt és sört kapott publikumnak is ínyére vált. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az augusztusban megjelenő teljes lemez végül is milyen minőséget fog prezentálni, mert esélyes lehet az év legjobb thrash lemeze címre. Remélem Newsted egyben tudja tartani ezt a formációt, mert az ilyen vándormadarak sohasem tudnak igazán sikeresek lenni, ha nincs egy állandó projektjük. Jason mögül is nagyon hiányzik egy ilyen, mert a látottak és hallottak után érdemes belekezdenie egy állandó bandába, és ez a saját nevére keresztelt csoportosulás tűnik eddig a legéletképesebbnek.

Setlist:

Heroic Dose / Soldierhead / Godsnake / Long Time Dead / ...As the Crow Flies / King of the Underdogs / Twisted Tail of the Comet / Skyscraper / Whiplash

Mire a Stone Sour színpadra állt, végre kellemesebb időjárás fogadta a nagyérdeműt, hiszen a nap már lemenőben volt. Nekem a személyes véleményem az, hogy a House of Gold & Bones I’ és ’II’ az utóbbi idők metal színterének legfontosabb lemezei, ahol a csapat igazán megtalálta önmagát. A Stone Sourban megvan minden, amire kíváncsiak lehetünk: emberfeletti keménység és hangzás, zenei tudás, profizmus, dallamosság és helyenként érzékenység. Azt kell mondanom, hogy a poszt-kétezres évek legkomplexebb metal csapatát hozták össze, ami véleményem szerint mérföldekkel jobb, mint Corey Taylor másik formációja, a híres-hírhedt Slipknot. Itt sokkal inkább hallatszik, hogy frontemberünk milyen kiváló énekes is valójában. Melodikus, bariton hangja stúdióban is nagyon férfias, telt, kemény hangzású, és ezt pontról-pontra lehozza élőben is.

A 2012-2013-as duplalemezre igazi slágereket írt az együttes, aminek hatására már tisztességes tömeg gyűlt össze a színpad előtt, habár Taylor hozzátette, hogy hálátlan feladat az „Iron Maiden előtti csapatnak lenni”, mert tudja, hogy mindenki már a fő fellépést várja. Ehhez képest a publikum szabályszerűen végigőrjöngte a produkciót. Nem is hiába, hiszen eszméletlen bulit hallhattunk-láthattunk. Tényleg nem tudjuk megköszönni elégszer a See-Rock fesztivál szervezőségének, hogy odafigyeltek arra, hogy a közönség azt kapja hangzás terén, amit elvár. Semmi panaszunk nem lehetett a fesztiválra, a fellépők úgy szóltak, ahogy az csak a csövön kifért – a magyar fesztiválok példát vehetnek róla. És érdekes módon itt nem volt semmi időbeli megkötés, nem lőtték 11-kor a pizsit. A Stone Sour fellépése pedig őrületes pogót, remek hangulatot és elégedett közönséget eredményezett. Corey Taylor előtt pedig le a kalappal. Nem csak végtelenül profi munkát végez a színpadon, hanem még a Stone Sour mellett a Slipknottal is fellép nem egy helyen a nyáron (a Download Festivalon pl. mindkét csapattal). A fickóból árad a jó hangulat és a vidámság, annak ellenére, hogy meglehetősen súlyos zenét tolnak, sőt még a közönséggel is remekül bánik. Nagyon szívesen megnézném őket itthon egy önálló koncerten, bár tudom, hogy erre nem lesz sok esély. Mindenesetre a Stone Sour fellépése óriási élményt nyújtott, nem is csoda, hogy hatalmas ovációt kaptak jutalmul az osztrák metalrajongóktól. Maradéktalanul elégedett voltam, pedig az estének még koránt sem volt vége, a java még csak ezután következett… (Adamwarlock)

Setlist:

Gone Sovereign / Absolute Zero / Mission Statement / Made of Scars / Do Me a Favor / RU486 / Say You'll Haunt Me / Bother / Through Glass / Children of the Grave (Black Sabbath) / Get Inside / 30-30-150

Köszönet a See-Rock Fesztiválnak!

Legutóbbi hozzászólások