2012 legjobbjai - Meszo

I. Az év lemeze (Top 10)

1. Steve Vai: The Story Of Light
2. Black Country Communion: Afterglow
3. H.E.A.T.: Address The Nation
4. Threshold: March Of Progress
5. Europe: Bag Of Bones
6. Neal Morse: Momentum
7. Asia: XXX
8. Lynyrd Skynyrd: Last Of A Dyin’ Breed
9. Eclipse: Bleed And Scream
10. Neal Schon: The Calling

Értékelés:

Bár Top 10 listám minden egyes „versenyzőjét” bőven kimagaslónak tartom a maga műfajában, listám funkciójaként még sem feltétlenül 2012 tíz legjobb CD kiadványának összeállítását nevezném meg. Hogy miért is? Egyrészt mert ez egy teljes mértékben lehetetlen feladat volna, másrészt pedig egy egyéni listában sokkal fontosabbnak tartom, hogy azt az akárhány (jelen esetben tíz) albumot szedjük össze, amelyek a legfontosabb szerepet töltötték be az elmúlt esztendő során. Így hát jómagam leginkább ezen kritérium alapján válogattam, ami persze nem jelenti azt, hogy nem tartanám az itt jelenlévő albumok bármelyikét erősnek és időtállónak…

Különösen igaz ez a győztesre, Steve Vai albumára, amellyel véleményem szerint egy igazi alapmű született! Rengeteg instrumentális „gitárhősködő” anyag jelenik meg manapság, ezért különösen nehéz olyasfajta produkciót alkotni, amely valamiféle pluszt is képes felmutatni a jól bevált stíluselemeken túl. Véleményem szerint azonban Vai albuma épp egy ilyen!

Épp csak egy hajszálnyival marad le mögötte a Black Country Communion legfrissebb (és talán egyben legutolsó…) kiadványa. Nyugodt szívvel megkockáztatom azt az egyesek számára túlzásnak látszó kijelentést is, miszerint eddigi legjobb albumukat sikerült összehozniuk ’Afterglow’ címmel.

Bronzérmet kapnak az ifjú titánok, kiknek neve H.E.A.T. ! Talán emlékezhettek még magasztaló ismertetőmre, amelyet magazinunk még a tavasz kellős közepén leközölt, és amelyet követően hosszú hónapokig vezette nálam a svéd csapat azt a bizonyos képzeletbeli listát. Bizony nem akármilyen teljesítmény ez a szemtelenül fiatal muzsikusoktól, amiért ezúttal is szívből gratulálok nekik! A kérdés csupán az, hogy e remekmű után merre tovább?

Íme, ez volt a dobogó, a továbbiakban pedig igyekszem némiképp fukarkodni a szavakkal, csakhogy ne rekedjünk meg az albumok témakörénél!

A progresszív vonalat idén a Threshold képviseli nálam, mely zenekar pályafutását ez idáig egyáltalán nem követtem, és mely zenekar legújabb albuma idén annyiszor volt felelőse MP3 készülékem lemerítésének… Szintén nagyszerű fogadtatásban részesült nálam a „tupír- és fájnölkántdáunmentes”, hard rock gyökerekhez visszaásó Europe album, melynek majdnem a dobogóig sikerült jutnia (egy időben gondolkoztam rajta). Neal Morse új albuma ismét a minőség szó szinonimája lehetne, és jogos is lehet a felháborodás, miszerint miért nem került előrébb, ám mentségül azt tudnám felhozni, hogy ahhoz sajnos nem tudtam elég sokszor meghallgatni. Az Asia, illetve a Lynyrd Skynyrd semmi egyebet nem csinált, csupán mindkét zenekar összerakott a maga stílusában egy mintaértékű albumot. A másik számomra kimagasló ifjú társulat az Eclipse volt, akik szintén rendesen feladták a leckét az általuk képviselt műfajban. Legvégül pedig ejtsünk néhány szót Neal Schon-ról, aki szerencsére nem újabb 18-as karikás fotókkal hozakodott elő, hanem megmutatta, milyen is az, amikor egy kimagasló tehetségű és tapasztalt muzsikus szólóalbumot készít. Kiválóan sikerült, köszönjük!

Ezek volnának számomra tehát a 2012-es esztendő számomra legemlékezetesebb kiadványai!

II. Az év koncertje

1. Toto, PeCsa, 2012.08.21.  
2. G3, Papp László Sportaréna, 2012.08.01.
3. Dream Theater, Papp László Sportaréna, 2012.02.17.
4. Kip Winger, Club 202, 2012.09.26.
5. Doro, Club 202, 2012.12.02.
6. Don Airey, A38, 2012. 09.23.
7. House Of Lords, Club 202, 2012.02.14.
8. Carl Palmer, A38, 2012.05.02.
9. Alapi István, Budapest Jazz Club, 2012.03.01.
10. Győri Ütősfesztivál, Richter János Terem, 2012.03.30.-31.

Értékelés:

Örömmel jelenthetem ki, hogy a 2012-es év során ismét bővelkedtünk sok-sok remek koncertélményben. Sok általam nagyra becsült muzsikus kápráztatott el az előző év során hazai szereplésével. A klisés, magasztaló jelzők megspórolása érdekében ezúttal a dobogó képviselőiről nem kívánok külön szólni, csupán annyit jegyeznék meg általánosítva, hogy e három koncert mindegyikére földöntúlian gyönyörű esteként tekintek vissza, ezért az „érmek elosztása” mindennél nehezebb feladatnak bizonyult… 

Kip Winger egyszemélyes, akusztikus szereplése véleményem szerint új értelmet adott az „unplugged” szó fogalmának, a Club 202-be varázsolt atmoszférát tekintve, Doro Pesch pedig ugyanitt szinte stadionhangulatot teremtve produkálta az év egyik legnagyszerűbb koncertjét. Ha volna igazság a Földön, akkor bizony minimum egy emberekkel csordultig teli A38 hajón kellett volna koncerteznie Don Airey-nek és zenekarának, a sors mégis úgy hozta, hogy csupán egy maréknyi tömeggel együtt élvezhettem Airey-ék hard rock mágiáját. Kár… Szintén jóval nagyobb közönséget érdemelt volna a House of Lords legénysége, ám szerencsére ahogy billentyűs kollégájukat, úgy őket sem gátolta meg ez a tény abban, hogy csúcsformát nyújtsanak a világot jelentő deszkákon. Köszönjük! Carl Palmer esetében szinte megszokott tényként konstatálhattuk, ahogy zenésztársaival a csillagokat is lejátszották az égről, pedig hát nem is oly’ hétköznapi ez, pláne nem, ha a főhős 62 esztendős… A legnagyobb meglepetést idén Alapi István okozta, aki a Budapest Jazz Club színpadán egy fejleszaggató lemezbemutató estet prezentált. Legvégül pedig szeretném gratulációmat és egyben hálámat is kifejezni a Győri Ütősfesztivál szervezőinek, akik ismét nemzetközi szintű rendezvényt kovácsoltak össze. Bár a fesztivál leginkább magazinunk profiljába vágó előadói kevésbé varázsoltak el, a fesztivál második napja bőven kárpótolt!

III. Az év zenekara/előadója

1. Steve Vai
2. Neal Morse
3. Mike Portnoy
4. Rush
5. Kiss

IV. Az év csalódása, 2011-ben be nem teljesült kívánságok:

Sajnos ilyenből is van, méghozzá bőven… A legnagyobb csalódás egyértelműen Jon Lord halála, mely tény számomra még mindig felfoghatatlan, hiszen kevés nála nagyobb hatású muzsikus alkotott a rockzene széles palettáján. Generációkon átívelő időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jómagam a 17 éves életkorommal Lord-ot tartom számon az egyik fő zenei inspirációmként. E tényt a tragikus esemény nem képes megváltoztatni, arra azonban sajnálatos módon kihatással van, hogy soha többé nem láthatjuk szemtől szemben a színpadon muzsikálni a Mestert…

Menjünk tovább! QUEENSRYCHE! Annak ellenére, hogy nem tartozom a zenekar fanatikus rajongói közé, számomra egyszerre értelmezhetetlen és illúzióromboló, amit a zenekar idén művelt. A „Geoff Tate vs Többiek” ügy aligha szorul valakinek bemutatásra, és nem is lehet sok mindent hozzátenni ehhez a döbbenetes sztorihoz, mindenesetre nem hinném, hogy ezek után valaha is képes lesz ez a zenekar helyreállítani atomjaira hullott renoméját…

Szintén ide tudnám sorolni az Aerosmith sokunk szerint rettenetesen sikerült visszatérését, amely legalább annyira gyenge, mint amekkora adag promóciót kapott… Ha már lemezek és csalódások, idekívánkozik a listára a The Cult új albuma is, amelynek meghallgatása számomra több kollégámmal ellentétben inkább volt kínszenvedés, mintsem kellemes meglepetés. Pedig koromhoz mérten régóta kedvelem a zenekart...

Borzasztóan haragszom, amiért a Toto új DVD-vel kapcsolatos mozgalmai hamar eltűntek a süllyesztőben (fogalmam sincs, hogy miért…), már csak azért is, mert most már több ezer honfitársamnak is világossá válhatott, amit tavaly németországi élményeimmel kapcsolatban leírtam: a zenekar csúcsformában van!

VI. Az év kellemes meglepetése, kívánságok 2013-ra: Természetesen ez a rovat sem maradhat üresen, hiszen 2012 számomra a kellemes meglepetések sorozata volt. Szeretnék először is köszönetet mondani minden kedves kollégámnak, amiért ilyen széppé varázsolta számomra az elmúlt esztendőt. Továbbá szintén köszönetet mondok azoknak a muzsikusoknak, akik a 2012-es év során életre szóló élménnyel ajándékoztak meg a világot jelentő deszkákon nyújtott teljesítményükkel, azt hiszem a koncertekből összeállított Top 10-es listám önmagáért beszél…!

Albumok terén a legnagyobb meglepetést egyértelműen a svéd H.E.A.T. zenekar okozta, akik olyan mintaértékű anyagot hoztak össze, amely után érdemes elgondolkozni rajta, hogy kik is birtokolják manapság a dallamorientált rockzene műfaját.

A 2013-ra vonatkozó kívánságaim többsége örök szerelmemhez, a Toto-hoz kapcsolódik. Először is nagyon szeretném, hogy 35. jubileumukat ünneplő turnéjuk hazánkat is érintse, illetve a másfél éve ígérgetett DVD most már valóban napvilágot lásson. Továbbá a vezértől, Steve Lukather úrtól (aki már biztosan meglátogat minket áprilisban!) „Év Lemezét” várok!

Ami az általános kívánságokat illeti, azt hiszem, nem lehet egyebet kívánni az elkövetkezendő év rockzenei termésével kapcsolatban, minthogy még az előzőnél is bőségesebb és gyümölcsözőbb legyen! Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves Olvasónknak!