My Dying Bride: A Map Of All Our Failures

írta Mike | 2012.12.14.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Peaceville Records

Weblap: http://www.mydyingbride.net/

Stílus: Doom/death/gothic metal

Származás: Egyesült Királyság

Dalcímek

Értékelés

Like A Perpetual Funeral. Mint egy örökkévaló temetés, mondja az egyik dalcím. Nincs is mi ennél jobban kifejezhetné e mestermunkát. S a My Dying Bride teljes életművét… Bátran állítom, a csapat egyedülálló a tekintetben, hogy bő húsz éven át töretlenül, különösebb minőségi ingadozások nélkül tárja elénk a mérhetetlen melankólia zenébe oltott művészetét.

Tavaly a ’The Barghest O’ Whitby’ EP egyetlen tétele egy 27 perces, epikus doom/death metal szörnyeteg volt, amelynek logikus következménye az új alkotás: ahhoz és a korábbi lemezekhez képest azonban itt még dagályosabbá, még hömpölygőbbé váltak a dalszerkezetek, a feneketlenül sötét és kiábrándult atmoszféra révén a muzsika pedig még fojtogatóbb, mint eleddig bármikor, az anyag mázsás monolitként telepszik rád. Nem gondoltam volna tehát, hogy épp 2012-ben, a tizenegyedik állomásnál fogom ezt mondani, de a banda az ’A Map Of All Our Failures’ képében elkészítette az eddigi legsúlyosabb, legnyomasztóbb albumát. Ekképpen az első ismerkedések alkalmával még nem tárhatod fel a korong minden erényét és szépségét, ezért hát kellő odafigyelést, elmélyülést, törődést igényel – és érdemel. Számomra a ’Map…’ bizony szerethetőbb, mint két elődje: vallom, hogy a 2004-ben napvilágot látott ’Songs Of Darkness, Words Of Light’ csúcslemez óta nem adtak ki a kezük közül ennyire emlékezetes, izgalmas és ötletgazdag dalcsokrot, s egyelőre ugyan nem merem megkockáztatni, hogy a klasszikusokkal (’Turn Loose The Swans’, ’The Angel And The Dark River’) egy lapon említsem, ám az bizonyos, hogy a míves diszkográfiában kiemelt helyet tudhat magáénak. Rajongásom pedig új erőre kapott…

Komor harangzúgással indul a Kneel Till Doomsday. Jobbnál jobb riffek sorjáznak, a dal folyamatosan építkezik: a középrész már viharként tomboló death metalban csúcsosodik ki, a finálé irgalmatlan súlya pedig agyonnyomja az embert. Igen, talán még sohasem volt ennyire ólomnehéz a My Dying Bride zenéje. A könnyed hangvételnek nincs helye egy MDB-anyagon, az alagút végén sosem pislákol a fény; s noha a The Poorest Waltz egy cseppet enyhít torkod szorításán, mondhatnánk, hogy az album „slágere”, ha nem hangoznék mindez komikusan ebben a hallatlanul nyomorúságos sivárságban. Miként pedig a gitármelódiák egybefonódnak Aaron fájdalmas dallamaival, az maga a végzetes gyönyörűség… Aaron Stainthorpe ugyan nem tartozik a szakma krémjéhez, ellenben alig-alig találunk nála kifejezőbb hangú énekest, aki hol mélyen bugyborékoló hörgésével, hol sajátosan rezignált stílusával a reményvesztettek prófétájaként lép elő. Hallgasd meg a Hail Odysseus-t: a vadul csaholó csordavokálok mellett emberünk énekdallamai hátborzongatóan szemléletesek és hatásosak, nem beszélve a kígyóként tekergőző gitártémákról és a szüntelen betonozó riffekről, amelyeknek teste van, akár megannyi roppant bazalttömb. A Like A Perpetual Funeral sem könnyít teljességgel kilátástalan helyzeteden, a világ összes kínját belesűrítették ebbe a nyolc és fél percbe; a vezérdallam kórusa pedig meglepően ünnepélyes – körülbelül annyira, mint egy gyászszertartás…

Ám mindközül a legszomorúbb az A Tapestry Scorned: a sokfelé elkalandozó dal a lelked valamennyi mezsgyéjét bejárja… Ráadásul számomra az Album Riffje is itt hallható, méghozzá 2:55-nél; no, igen, Aaron mellett a másik alapító tag, Andrew Craighan gitáros játékstílusát mindig is nagyon szerettem, borongós riffjei, témái messziről felismerhetőek. Az Abandoned As Christ a lemez leglassabban vánszorgó száma, maga az éjfekete Doom Metal! A vészterhes háttérkórusok némi gótikus színezettel emelik a dal fényét, s minduntalan magam elé képzelek egy égboltba nyúló, fenséges katedrálist. A Within The Presence Of Absence sötét szépsége pedig szavakkal már le sem írható: ahogyan a kicsorduló érzelmek ebben a szerzeményben (is) virágot bontanak, arról kizárólag az őszinte csodálat hangján tudok szólni. Miként az egész lemezanyagról… A ’Map…’ grandiózus mestermű – az elmúlás megrendítő költészete. A My Dying Bride újfent teljes pompájában tündököl!

Pontszám: 9.5