Fullforce: Next Level

írta Jocke | 2012.12.07.

Megjelenés: 2012

Kiadó: SPV

Weblap: http://www.fullforce.se

Stílus: Melodikus metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Stefan Elmgren szereti a „fullos” dolgokat. Tíz évvel ezelőtt Full Strike név alatt futott egy projektje, amellyel kihozott egy sok vizet nem zavaró metal albumot, 2012-ben pedig már második lemezét jelenteti meg Fullforce nevű zenekarával. Az első esetben amolyan szólólemezként is tekinthetünk a végeredményre, a ’We Will Rise’-ra, a Fullforce esetében viszont egy főállású Elmgren-zenekarról kell beszélnünk, amely azután alakult, hogy Stefan kilépett a HammerFallból – vagyis 2008-ban. Csóváltam is a fejem emiatt eleget, s még az is eszembe jutott, hogy hősünk életében háttérbe szorul a zenélés, lévén épülő pilótakarrierje miatt fordított hátat Joacim Cansnak és Oscar Dronjaknak. Szándékosan nem HammerFallt írtam, hiszen egy rövid időre Magnus Rosén is megfordult a Fullforce-ban, Anders Johansson pedig jelenleg is aktív tagja mindkét zenekarnak. Szerencsére nem így lett, sőt, Elmgren belefogott ebbe az új küldetésbe – hogy jól tette, azt ő minden bizonnyal jobban érzi, így őt kéne erről megkérdezni, minden esetre zeneileg némileg más vizekre evezett.

A végeredmény ugyanis nem úgy sült el, ahogy arra számítani lehetett. Noha sok helyen olvasom, hogy a HammerFallhoz hasonlítják a Fullforce zenéjét, szerintem nincsenek egymással szoros rokoni kapcsolatban, mint ahogy jóval inkább melodikus metalról, mintsem power metalról beszélhetünk (ha már hasonlítgatunk, akkor inkább Jorn vagy Masterplan). Ez az érzés csak fokozódik, ha meghalljuk Mike Anderssont, a Cloudscape pacsirtáját, aki számomra jóval inkább egy hard rock/melodikus metal énekes benyomását kelti. Kicsit olyan nekem, mint az előbb már említett Jorn Lande, néhol talán meg is próbálja lehozni a derék norvég megoldásait. Hogy ezt szándékosan, vagy tudat alatt teszi, az lényegében teljesen mindegy. Jóval fontosabb, hogy remek dallamérzékkel áldotta meg a teremtő, így biztosak lehetünk benne, hogy Elmgrennel kiegészülve (lényegében ők a zenekar főnökei) kisüt majd valami jó kis hallgatnivalót.

A debütalbum, a stílszerűen csak ’One’-nak keresztelt korong többedszerre csak beütött (bevallom, először ásítozás kísérte a svédek próbálkozását), de azt azért semmiképp sem éreztem, hogy Stefan barátunk itt valami felejthetetlent produkált volna. Valószínűleg maradt is talonban néhány téma, hiszen gyorsan jött a folytatás: alig több mint egy év telt el, és itt van nekünk a ’Next Level’, ami megint csak egy logikus címnek tűnik. A borítót is összhangban érzem ezzel a „level dologgal”, mind a ’One’, mind a ’Next Level’ előlapja egy számítógépes játék benyomását kelti (a Fullforce magányos harcosát egyébként Greggnek hívják, csak az érdekesség kedvéért). Sokkal fontosabb azonban, hogy mi van belül, igényes borító és időalagutakon közlekedő katona ide vagy oda. Azt már tudjuk, hogy melodikus metal lesz a játék neve, mint ahogy metalszeretőként azt is, hogy a svédek szinte magukénak tudhatják ezt a műfajt. Épp emiatt veszélyes dolog ez: nagyon könnyű tucat-kacat albumot produkálni egy erős mezőnyben, még akkor is, ha hétpróbás zenészek sorakoznak bevetésre készen a „következő pályára”.

Objektív döntést hozni jelen esetben szintén nem egy könnyed küldetés, hiszen Stefan Elmgren mindig is nagy kedvencem volt, nagyon szimpatikus figura (hű de jó lesz majd megnézni a HammerFall DVD-t, amelynek felvételekor vendégként tette tiszteletét!), egyedi megjelenéssel. Mivel azonban Dronjak és Cans mögött csak másodzeneszerző lehetett a HammerFallban, nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy csuklóból kiráz magából két tucat slágert, még akkor sem, ha az általa írt instrumentális HF-dalok (Raise the Hammer, In Memoriam, Reign of the Hammer) mindig nagy kedvenceim voltak. Szerencsére nem kellett csalódnom: Elmgrenben van dallam és dög is bőven, a power metal és a hard rock (de néhol az aréna rock) határain balanszírozva is képes elvarázsolni a hallgatót, amikor pedig belekezd elszállós szólóiba, azt nem tudom nem imádni. Ezzel persze nem azt mondtam, hogy kiemelkedő zeneszerző lenne, de ha valamit nem tudok letenni három-négy hallgatás után sem, arra nem tudok sok rosszat mondani. A mostani albumát pedig egyelőre nem tudom, mindig késztetést érzek, hogy újra és újra elővegyem.

A ’Next Level’ pont az, amit a címe sugall: egy következő lépés, utalva arra, hogy a Fullforce komolyan gondolja, és már a jövőbe tekint. Aki kételkedne szavaimban, hallgassa meg a nyitó Broken Dreamset, a fogós, gyors Whisperst vagy a zárótételt, az album egyik balladáját, a Strongest Thing of Allt.

Pontszám: 7