Megalomániás muzikalitás: Muse - Papp László Budapest Sportaréna, 2012.11.20.

írta Adamwarlock | 2012.11.24.

A Muse az évek során a mai zenei paletta egyik legnagyobb dobásává nőtte ki magát. Tagadhatatlan, hogy hatalmas hatásuk van a jelenkor muzikális alakulására. A Muse egyfajta mediánná vált, hiszen ezen a keddi, budapesti koncerten is láthattunk feketébe öltözött, bakancsos rockereket, kikent-kifent, trendi tiniket, elvont alterosokat és még az idősebb generáció tagjait is. Kétségtelen, hogy az angol csapat minőségi zenével tudta egy zászló alatt egyesíteni a különböző műfajok képviselőit. A pályafutásukat és életművüket is meglehetősen nehéz kritikával illetni, én maximum olyan hangokat hallottam, hogy az élő előadásuk néha képes a koncert közepe felé ellaposodni. 

 

 

A jegyárak az együttes hallatlan népszerűségéhez híven rettentően borsosak voltak. Még az olyan helyekre is tízezer forint fölötti volt a belépő, ahonnan csak ugráló hangyáknak látszottak a zenészek, a többiről meg ne is beszéljünk. Szerencsére a show tökéletes arányban állt a kifizetett összeggel: csak Roger Waters Fal turnéján volt részem ennél látványosabb előadásban. A színpad körül monitorvásznak voltak kávaszerűen kifeszítve, amik egyszerre szolgáltak látványelemként és kivetítőként. Középen egy emelvényen foglalt helyet a dobfelszerelés, ami mögött háttérbe húzódva leshettük a szintetizátorokat. Az egész hóbelevanc fölött egy kisebb kivetítőkből álló tudomisénmicsoda lógott, ami folyamatosan mozgásban volt és hol TV-falként, hol űrhajóként funkcionált. Az egész színpad élt, vibrált és világított, ezzel teljesen futurisztikus látvány nyújtva az éppen az állukat a földről begyűjtő nézősereg előtt. Szándékos a sereg megnevezés, mert nagyon ritkán látni, hogy ennyi zenebarát összegyűljön egy koncert erejéig az Arénában. Az ülőhelyek szépen megteltek, a küzdőtér is majdnem teljesen fullon volt.

A Muse látványosan kezdett. Egy rövid intro után a zenészek belekezdtek az új lemez egyik dubstep tételébe… mondjuk ez engem inkább elbátortalanított, de szerencsére nem tartott hosszasan a légkalapácsolás. Villództak a fények, egyre bizarrabb és bizarrabb motívumok jelentek meg a kivetítőkön, azaz ténylegesen elindult egy óriási buli. Akármennyire is szeretnék kritikusan hozzáállni a látottakhoz, a mainstreamet zsörtölődve szemlélő rocker énemnek háttérbe kellett húzódnia a produkció láttán: ez az egész show rendkívül szórakoztató volt. Ettől függetlenül vannak nem túl jelentős kritikai megjegyzéseim, amiket most gyorsan le is rendezek.

Az egyik a Muse zeneiségével kapcsolatos. Nekem túlságosan sok a precizitás és a technika. Az még hagyján, hogy már csak egyetlen daluk meghangszerelése és előadása is valószínűleg milliós nagyságrendű összeget felemésztő stúdiótechnikát igényel, ami nekem kicsit rontja az élő produkciót. Ugyanez a bajom az előadásmóddal is. Túl tökéletes. Bellamy hangján meg sem hallatszik, hogy egy kétórás bulit nyomna le, és bár tényleg hibátlan teljesítményt nyújt, nekem hiányzik az „itt és most” érzés az előadásból. Kell, hogy a zenész ne csak sterilen nyomja le a bulit, ahogyan a stúdióban. Nekem hiányzott az interakció a közönséggel, a rajongás, a színpadi jelenlét, tehát összességében az, hogy élővé, személyessé tegyen egy koncertet, ami nem abból áll, hogy elnyög két magyar mondatot. Ez így valahogy nem az igazi. Ahogy a jó öreg Bill is megmondta: „Kell egy kis dzsungaság”.

Összességében tényleg csak ennyi negatívumot tudok elmondani az estéről. És ez sem ott villant az eszembe, csak a bulira visszatekintve jutott eszembe, hogy ez a kis elem nekem hiányzott a tökélyhez. Ott helyben audiovizuális orgazmusom volt. A látvány, a fények szemkápráztatóak voltak, a hangzás meg egyszerűen fergetegesre sikerült. A dalválasztást is tökéletesnek találtam. A Muse best of mellett főként az idei lemez, a ’The 2nd Law’ dalai kerültek terítékre. Nem volt igazi üresjárat sem, így ez a buli jóval intenzívebb volt, mint a 2010-es szigetes produkció.  A legütősebbnek én máig a ’Black Holes and Revelations’ és a ’The Resistance’ dalait tartom, de nem is hiába, hiszen ez a két lemez a legsikeresebb a Muse történetében. Az új korong darabjai kifejezetten jól álltak helyt a rengeteg sláger közepette. A Supremacy, a Panic Station, és a Survival rendes katarzist tudtak kiváltani, de a Christopher Wolstenholme basszusgitáros által előadott Liquid State vitte az újak közül a prímet, viszont a Madness néhol bántó U2 koppintása és a Follow Me dupsteppel keveredő – a ’80-as évek diszkóvilágának legfájdalmasabb élményeit idéző – szintetizátorjátéka már az erőlködés kategóriába esett. Aztán a végén olyan dalcsokor következett, ami minden rajongót kilóra megvett. Sorba jött az Undisclosed Desires, a Plug In Baby, a New Born, az Uprising, a végén a Starlight és a Knights of Cydonia. Hatalmas buli kerekedett ki a végén, a közönség valósággal tombolt. Én rájöttem közben, hogy hangszeres zenében a csapat egyszerűen verhetetlen. Matt Bellamy dallamai fülbemászóak, de a ritmusszekció az, ami a sava-borsát adja az előadásnak. Ilyen feszes, intelligens alapokhoz óriási kreativitás és stílusérzék szükséges (legyenek néhol az énekdallamok repetitívek).

Minden elismerésem a Muse-é. Nem csoda, hogy az ülőhelyeken is állva tapsolt a publikum, minden szempontból kiváló koncertet adtak. A végén az a tudja Jóisten, hogy micsoda berendezés hatalmas piramissá alakult és a visszatapsolás előtt befedte a zenészeket. Én személy szerint azokat a részeket élveztem a legjobban, amikor átmentek zúzdába, és kemény gitármuzsikát toltak. Hiába na, én rocker vagyok. Akármennyire is borsos a jegyár, én csak ajánlani tudom ezt a show-t mindenkinek. Ha legközelebb erre járnak, érdemes rájuk beruházni. Nem sok zenész van, aki ezt utánuk csinálja.

Setlist:

The 2nd Law: Unsustainable / Supremacy / Interlude / Hysteria / Panic Station / Resistance / Supermassive Black Hole / Animals / Monty Jam / Explorers / Sunburn / Time Is Running Out / Liquid State / Madness / Follow Me / Undisclosed Desires / Plug In Baby / New Born /// The 2nd Law: Isolated System / Uprising / Survival /// Starlight / (Man With A Harmonica intro) Knights of Cydonia

Szerző: Adamwarlock

Képek: Réti Zsolt

Köszönet a Live Nationnek!

Legutóbbi hozzászólások